Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
AZ ACÉLEMBER (Ének egy telegráfpóznáról) All egyenesen, egymagán, Az acélember a hegy homlokán; Széttárva karcsú, hosszú karjait, A kábelek kígyóit tartani. Nem görnyedez és nem erőlködik, All és feszül és hordja terheit. És ha olykor egy-egy holdas éjszakán Ráül terhével a szörnyű magány, S a látomások emlékeitől Dereka már-már megrokkanni dől, Ilyenkor elég egy szempillanás: A szomszéd hegyen másik óriás. De hűvös feje túl a drótokon Hosszan elnéz a nyúlós utakon, És lát embereket és országokat: Bolond és keserű látásokat, Az éhes ember néma ráncait, Dokkok penészes árú-sáncait. A harmadik hegyen a harmadik, Hordozza látomása titkait. Egy villanás, egy közös rezzenés, A három acélember összenéz: Testvér, mondja az acélpillanat, Tudom, gyengének lenni nem szabad. És hall hazug és gyilkos hangokat, Boxhősöket, bárokat, bankokat, Népgyűléseket és tankokat, Az eszme önmagára lázadását, Forr álmák őrült körforgását, Őrülések örök újulását. A mi törvényünk: állani! Mi vagyunk a vezeték várai. Nem tudjuk honnan és nem tudjuk kinek, De rajtunk megyen át az üzenet. Az ismeretlen igét hordja vállunk, Bennünket ideállítottak: állunk. Sik Sándor. hina-kanyar.
