Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
VASZARY JÁNOS: A Mutatványszámunkban kezdtük el közölni Vaszary János legújabb regényét Tubák csodálatos élete címmel. Azok számára, akik esetleg még nem jutottak hozzá ahhoz a számhoz, röviden összefoglaljuk az eddigi közleményt. Tubák az osztály legrosszabban tanuló diákja volt. Eredetileg nem igy hívták. Egy természetrajzórán ragadt rá ez a név. amikor a tanár kérdésére, hogy mi van a virágban virágpor vagy tubák, azt válaszolta: tubák. Az I. világháború vége felé őt viszik el elsőnek az osztályból katonának. Katonaruhában meglátogatja a még tanuló iskolatársait, hogy elbúcsúzzék tőlük. Egy vers születik ennek nyomán: “Búcsú egy hadbavonult iskolatársamtól”. A vers Írója is bevonul egy évvel későbben és a fronton találkozik Tubákkal, aki a verstől meghatódva mesélni kezdi az ő “csodálatos” életét. A regényt folytatólagosan közöljük a további számokban és a közlés befejezése után könyv alakban is megjelentetjük. TUBÁK CSODÁLATOS ÉLETE Arra ébredtem fel, hogy valaki gyengédtelenül rugdalja az oldalamat. Az első pillanatban nem tudtam, hogy hol vagyok. Nyomasztó álmom volt. Azt álmodtam, hogy fizikából felelésre szólítottak, és a tanár oroszul kérdezett. Persze, hogy egy szót sem tudtam válaszolni. Erre közölték velem, hogy a háborúban nem vehetek részt. Valósággal megkönnyebbültem, amikor a szakaszt megláttam. A nyitott ajtóban két teljesen behavazott katona állott. Mellettük két kenyerekkel telt zsák és egy hatalmas kutya. Tehát nyilvánvaló, hogy megérkezett az élelem. Nem nagy lelkesedéssel kászálódtunk fel a padlóról. Szívesebben vettük volna, hogyha aludni hagynak. Mikor sorbaálltunk, a kutya lassan odajött hozzánk, és minden embert egyenként megszagolt. Aztán visszament, és leült a kenyeres zsákok mellé. A két behavazott katona egyetlen mozdulatot sem tett, amely arra vallott volna, hogy a kenyereket ki akarják osztani. Nem is ezért keltettek fel bennünket. A szakaszparancsnok közölte velünk, hogy valószínűleg tovább kell mennünk. Tehát mindenki készüljön fel, amíg a parancs megérkezik. Ezután intett a két behavazott katonának, és mind a hárman elmentek. A kutya azonban ott maradt a kenyeres zsákok mellett, és halkan morogni kezdett. Ez talán figyelmeztetés akart lenni, hogy a kenyerekhez nem szabad hozzányúlni. De nem is volt kedvünk hozzá. Most ugyan már érezni kezdtük az éhséget, de valami jobban lekötötte figyelmünket. Az ágyúk dübörgése és a gépfegyverek ugatása egyre dühösebb lett, és egyre közelebbről hangzott. Mintha a front közeledett volna felénk. Ez pedig azt jelentette, hogy rövidesen szembe kell nézni vele. Valami furcsa savanyúságot éreztem a torkomban, amely nem akart elmúlni, hiába nyeltem nagyokat. A szakaszparancsnok azzal a hírrel jött vissza, hogy kiürítjük a falut. Mindenki megkönnyebbült egy kicsit. Ez a megkönnyebbülés újra elfeledtette velünk a kenyeres zsákokat, amelyek késön jöttek és végkép ottmaradtak az elhagyott malomban. A kutya jött velünk. A faluban semmi élet nyomát nem láttuk. Mintha teljesen egyedül lettünk volna. Lépésben botorkáltunk előre a havas úton, és időnként hasra feküdtünk a szakaszparancsnok vezényszavára. Ezt az elövigyázatot csak akkor értettük meg, amikor előttünk éles robbanás hallatszott, és kövek, üszkös gerenda darabok repültek el fejünk felett. Ezután már mindenki szívesen hasalt le a hóba, és nem türelmetlenkedett a lassú vánszorgás miatt. Mikor elhagytuk a falut, már hajnalodni kezdett. A robbanások távolabbról hallatszottak és menetelésünk meggyorsult. De mintha a szakaszparancsnok elvesztette volna biztonságát. Jobbra-balra nyújtogatta nyakát, és kémlelödött. Pedig nem nagyon messze lehetett látni ezen a ködös és sötét hajnalon. rsj| *. ||! <i . | Egy alacsony domb mellett megállást vezényelt, és valami, térkép tanulmányozásába kezdett. A szakasz fáradtan terült el a hóban. A síkos úton való botorkálás, a nehéz felszerelés cipelése alaposan megizzasztott bennünket. Miközben a homlokomról 26
