Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
Azalatt Mókus Matyi vidáman haladt a manó király vára felé. Nagyon jó kedve volt. Hol felugrott a fára és a lombok között ugra-bugrált, hol meg lent a földön sétálgatott. Észre sem vette a huszonhatodik lapulevél mellett lakó népes családú Kucsma Katit. Utána is kiabált: — Jaj de büszke lettél egyszeribe, Mókus Matyi! Észre sem veszed már a szegény embert... Fiai is rögtön kiabálni kezdtek, mind, ahányan voltak és olyan lármát csaptak, hogy Mókus Matyi kénytelen volt megfordulni. Különben sem akart semmiféle szomszéddal haragot. — Kérlek, Kucsma Kati, ne haragudj, hogy nem vettelek észre, de ma igazán sietnem kell. —■ Hová sietsz annyira? — ó, te még nem is tudod? Én húzom ma Mókus Miskäval együtt Gyöngyharmat aranyos hintóját! — Igazán?! Kérlek, kedves Mókus Matyi, tudod, hogy én nem mehetek el az ünnepélyre, ez a sok gyerek mind visszahúz, gyertek hát errefelé a királykisasszonnyal, hogy mi is láthassunk valamit az ünnepélyből... — Nagyon szívesen! — ígérte meg Mókus Matyi, és már kapaszkodott is felfele egy magas cserfára. Eltűnt egy szempillantás alatt. A manókirály vára az erdő mélyén, a nefelejcsdombon állott. A domb telistele volt így tavasz táján csupa nefelejccsel, csak úgy kéklett tőle az egész domboldal. A domb legtetején volt a manók vára. De milyen vár volt az! Aki látta, elállt szemeszája a gyönyörűségtől. Csillogó, ragyogó kristálylapok borították minden falát, a sok-sok ablak kerete mind csupa gyémántból volt és a tornyai színaranyból készültek... Ó, milyen gyönyörű is volt! Szinte kacagott mindenki, aki közelébe ért, olyan vidáman lengette a szellő a tornyok tetejében a zászlókat. Mindegyiken rajta volt a manókirály jelvénye: fehérselyem alapon kéknefelejes és egy ezüst gyíkocska. De nem volt ám könnyű bejutni ebbe a várba! A hatalmas kapu mindig be volt csukva, csak az juthatott be, akinek hivatalos engedély volt a kezében. Amikor pedig a királyi család valamelyik tagja haladt át a várkapun, az őrtálló strázsa megütötte aranypálcájával az egyik kristálylapot és azon nyomban csengeni- bongani kezdett az egész királyi vár.. . A tó, amelyben a békák tanyáztak s vízililiomok és tavirózsák dús tömege díszlett, éppen ott terült el a vár alatt és száz lépés volt mindenfelé. Ott szokott a király csónakázni a feleségével meg a szépséges Gyöngyharmattal. Ma, ezen az ünnepélyes napon, egész nap nyitva volt a hatalmas kapu, bemehetett aki akart, de azért ma is szemmel tartották az erdő minden népét a mafnók. Ott álltak a manók, feszes vigyázzban, a kapuhoz vezető út két oldalán, a kapun belül pedig a király testőrei sorakoztak, ragyogó öltözetükben. Ha szép volt a királyi vár kívülről, hát még sokkal szebb volt belül. Szökőkutak csobogtak a gyönyörű kertek közepén. Csupa színes virág nyílt mindenütt, és örökzöld futott fel a falakra. Középen volt a király lakosztálya. Hat-hat strázsa állt az ajtaja előtt, míg bent, az oszlopos, fényes teremben, Csupaszem, a király, készülődött az ünnepségre. Fent ült mennyezetígérő trónusán, és tizenkilenc hercegnő öltöztette. Egyik a bíborcipellőjét húzta fel, a másik az aranymentéjét segített felvenni, a harmadik a koronáját igazgatta. Illatszereket készítettek, sürögíek-forogtak, olyan volt az egész terem, mint egy megbolygatott hangyaboly. De nem volt kisebb a sürgés-forgás a királyasszonynak, Csupafülnek baloldali lakosztályában sem. Tizenhárom komornája volt, és hat közülük csak a haját igazgatta, mert ma nagyon szép akart leírni a királyasszony. Egyre sürgette is a segédkező-SZÓVÁLOGATÁS Ló Szamár Kutya Macska Kecske ökör Lenti szavak mindegyike szoros, nyelvi összeköttetésben áll a fenti állatnevek valamelyikével. Tessék szétválogatni, és a megfelelő rovatba írni őket. BAB, FÜL, ASZTAL, SZEM, PORCIÓ, SZAKÁLL, NYÁL, JAJ, SZORÍTÓ, Fő, TÖVIS, BÉKA, DARÁZS, ZENE, VÁSÁR, SÜTÉS, KENYÉR, KÖRÖM, FARK, RÁGÓ, KAPARÓ, HURUT, KÖTŐ, FEJŐ, TEJ, EZÜST, SZEM, USZÁLY, POKRÓC, LÉTRA. 59
