Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
— Nem, no!... Ha annyira tetszik magának, vegye fel!... Nem bánom! II. — Hát neked milyen jelmezed lesz? — bújt Anna a kérdésével Ilmához egy délután. — Nekem? — nézett Ilma mély kutató tekintettel Annára. Ebben a tekintetben mindig égett a fojtott titokzatosság, amit Anna sohasem vett észre. — Én még nem tudom, angyalom!... De ha tudnám, se mondanám meg, szeretem titokban tartani, tudod! Anna ijedten kapcsolta bele a pillantását az Ilma szemébe. — Jaj, az enyimet biztosan elmondtad már mindenkinek! Nem lesz érdekes! Szinte szerencsétlennek kezdte magát érezni, hogy az egész város tudja már, hogy Anna asszony magyar jelmezben táncolja végig a jótékonycélú bált. — ó, csacsi! — csengett az Ilma hangja. — Egyéb dolgom sincs, csak a jelmezedet kiprédikálni! Anna csacsogó, közlékeny természet volt. Titokzatos arccal odabújt Ilmához. — Te elárulok neked valamit! De el ne mondd senkinek!... Tudod, hogy Gyuri miben lesz? Ilma hangtalan arccal, földobbant szívvel nézte Annát. —. Lengyelben! Gránátos tiszt lesz! Jaj, te, olyan nagyszerűen fest benne!... Valami szinészbarátja van, attól kérte kölcsön, a színházi ruhatárból! Meglátod, milyen csinos lesz! Ilma összecsukott szájjal, szinte könnybeszökőn hallgatta gyanútlan áradozását. Ilyenkor, ha Gyuriról szépet beszéltek, föllázadt benne a hoppon hagyott menyasszony keserűsége. Fojtó, izzó harag nyugtalanította. Ahogy nézte most a gyanútlan tisztasággal feléje mosolygó kis barna arcot, forró gyűlölet égette a szívét. A tekinteté ott keringett az idegen asszony szeme fölött, mint egy kegyetlen héjjá, amely lecsapni készül az apró, tehetetlen áldozatra. III. Nyolc órakor még alig szállingóztak a hatalmas, tükrös bálteremben. Mindenki később akart jönni, hogy annál többen csodálják meg jelmezét. Voltak, akik apró futárokat, ténfergő gyerekeket helyeztek el a kapunál, akik hírt adjanak, hogy kik jöttek már. Mindenki a legérdekesebben akart bevonulni a bál mámoros örömeinek kapuján. Féltíz felé Gyuri Annával. A meglepetés moraja zúgott végig a termen, mikor meglátták a délceg lengyel tisztet, karján a piruló kis magyar menyecskével. Ilma még nem volt itt. Annából fölgyöngyözött a kíváncsiság: — Vájjon Ilma milyen jelmezben lesz? Gyuri keze szinte furcsa-reszketőn simult rá az Anna kipirult boldog arcára. — Nem törődöm vele! Maga nagyon &ép ma, Anna! Olyan, mintha magyarnak született volna! v' . .. Mint a bomba, úgy robbant be tíz óra'tájban a szenzáció a bálterembe, hogy Ilma lengyel jelmezben jelent meg. Gyuri is, Ilma is... Kuncogó nevetések keltek szárnyra... Titkos öszszebújások tárgyalták ennek a jelmeztaláíkozásnak a titkait... Biztosan összebeszéltek,,. Mikor megkezdődött a tánc, mind hangosabbak lettek a nevető felkiáltások. — Lengyelt a lengyelnek! Lássuk a lengyeleket! Gyuri kínosan feszengett a helyén. Végre is tréfásan kellett felfogni a helyzetet. Kipenderült a terem közepére. Egy pillanatra körülnézett, mintha nem tudná, hol ül Ilma. Egyenesen Ott termett előtte, a másik percben már járták a táncot. Valami furcsa, fölizzó gyönyörűséggel. A muzsika is abbahagyta a csárdást. Aprózó, néha fölsikoltó szláv motivumu táncba kezdett. Gyuri meg Ilma pedig járta önfeledten, néha hangtalan, meleg egymásrabámulással. Már senki se táncolt. Az egész terem Őket nézte. Ezt a fölgyújtott bódult táncot, melyben régi, most már tiltott érzések lobogtak. Annát mulattatta egypár színes szavú gyerek. Mondtak neki sok mindent. Furcsa, izzó szavakat súgtak a fülébe. De Anna most már csák Ilmát, meg az urát figyelte. Valami nagy zuhatagos féltékenység borult a szívére. Nem törődött most már a magyar jelmez új ingerével. Úgy érezte, mintha kegyetlen, hideg páncél borulna rá. Mikor vége volt a táncnak, Gyuri odaszéütilt a felesége mellé, aki most riadtan, valami új megismerés félelmetes didergésében bújt melléje. — Gyuri, maga rettenetesen odaadta magát ennek a táncnak! Mi van magával? — Semmi, angyalom, —• törölte Gyuri kiizzadt homlokát. — Táncol még maga is! Májd csak akad gavallér, ha más nem, hát én! Kis csacsi, csak nem féltékeny! Tizenkét órakor újabb meglepetés reszkettette meg a levegőt. Pál Jani állított be a bálterembe. Még pedig magyar parasztlegény jelmezben és holtrészegen. Alig tudott állam a lábán. Mikor már kimulatták magukat rajta az emberek, valaki elrikkantotta magát: — Magyart a magyarnak! Pál Jani részeg szemével körülbotorkáit a termen. Egyszerre csak megakadt a tekintete Annán. Fölmosolyogva nézte a mellére bukott pironkodó fejet. Tántorgó lépéssel odazuhant eléje: — Csókolom a kezét... Egy csárdásra! Ha szabad kérnem! Feszült kínos hallgatás. — Ejnye, húgom! Nem szokták ezt nálunk 44
