Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-04-01 / 4. szám

Gyerekszobában — Te, azt hiszem a ma­­máéknál vendégek vannak. — Miért gondolod? — Hát nem hallod, hogy a mama milyen hangosan ne­vet a papa viccein? T apasztalat — Te haszontalan kölyök! — támad a gyerekére az apa — már megint belenyúltál a zsebembe, amíg aludtam és pénzt vettél ki onnan. — De, Aladár, — igyekszik csitítani a dühös férfit a fe­lesége — hátha én voltam? Miért támadsz mindjárt a gyerekre? — Nem te voltál, mert még maradt pénz a zsebemben.. Rossz az óra Éjfél után hazamegy a férj a korcsmából, a felesége kér­di tőle: — Hány óra van? — Tíz óra — feleli a férj. — De hiszen most ütött az óra egyet! — No igen! Hát a nullát nem tudja hozzá ütni. Nagy a bizalom — Nagyon beteg vagyok pajtás. — Aztán miért nem hivatsz orvost? — Őszintén szólva félek a halóitól. Érthetetlen! — Mindig azt mondtad, hogy nincsenek eléggé kike­ményítve az ingeid, most meg megint nem vagy megeléged­ve! gondoskodására, mert így nem érik kellemetlen meglepetések. Elgondolkodva bámultam magam elé. A háború gondolata szomorú emlékeket idézett fel bennem. A múlt ködéből zavaros, véres, visszataszító képek merültek fel. Szinte hallottam az ágyúk dübörgő morajlását, éreztem a rot­hadásnak savanykás szagát. Ügy elmélyedtem gondolataimban, hogy teljesen megfeled­keztem a vacsoráról. Egy hét múlva megkaptam a katonai behívót. Ez természetesen csak óvintézkedés volt. Körülöttünk min­denki mozgósított, és ezt nem nézhettük tétlenül. De mindenki tudta, hogy nem komoly a dolog. Újra ott álltam a kaszárnya udvarán, mint húsz és egynéhány év előtt, csak sokkal kevesebb lelkesedéssel. A katonáskodás az ifjúság játéka. És szinte elengedhetetlen feltétele a tökéletes nevelésnek. De akik már átvergődtek a há­ború és a forradalmak keservein, bizonyos balsejtelemmel kezdik újra ezeket a dolgokat. Napok múlva egy Gödöllő melletti kecske-istállóban székel­tem, mint egy őr-szakasz parancsnoka. Hogy mit őriztünk, azt máig sem tudom. De becsülettel őriztük. Ebben az istállóban értem meg a Felvidék felszabadítását, majd később Erdély visszacsatolását. Csak akkor mozdítottak ki innen, amikor a Délvidék felszabadítása következett. De evvel a kirándulással nem volt szerencsém. A jugoszlávok a trianoni békeszerződés által húzott képtelen határokat úgy vélték megerősíteni, hogy a határmenti falvakból kitelepítették a magyar lakosságot, és helyükre szerb komitácsi­­kat küldtek. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy állig fel­fegyverezzék őket. Mindjárt az első faluban erős tüzet kaptunk. Szakaszom az országút árkában keresett fedezéket, és viszo nozta a tüzelést, de minden eredmény nélkül. A falu házai valóságos erődítéseknek bizonyultak, vasbeton falakkal és lőrésekkel. Páncélkocsikat kellett harcbavetni. Ezek lángszórókkal kifüstölték a komitácsik fészkeit. Hiába szólították fel őket megadásra. Mikor végigkutattuk a falu házait, csak halottakat és súlyos sebesülteket találtunk. Köztük nőket és gyerekeket. Különösen megrendített egy tizenkét-tizenhárom éves kis­lány holtteste. Puskával a kezében halt meg. Szőke haját és piros­pettyes ruháját megpörkölte a lángszóró. Az elszenesedett ing alól kibuggyantak fejlődő mellei. Elnéztem ezt a virágszálat, amelyet eltiport a háború kímé­letlen lába. De még szomorúbb volt az, hogy ez a virágszál ön­ként vetette magát a mindent eltipró lábak elé. Vagy legalább is szülői biztatásra. Mit remélhetett ezektől a. szerencsétlen parasztoktól az az ország, amelynek nem volt ereje, hogy megvédje magát? És mit remélhettek ezek a szerencsétlen parasztok ettől az esztelen ellenállástól? Csak a tehetetlen gyűlölet, az őrjöngő bosszúvágy ösztökél­hette őket erre az értelmetlen vérontásra. Valami nagy baj van a világgal. Kétezer éve, hogy Krisztust megfeszítettük, és azóta nem tanultunk semmit. Beszélünk kultúráról, fejlődésről. Lágy szavú költők zengik az élet dicséretét. Öreg tudósok keresnek ismeretlen bacillusokat, hogy meghosszabbítsák az életet. Iskolákat építünk, hogy a világ minden titkát feltárjuk a tudásra szomjazóknak. Kórházat adunk a betegeknek. Menhelyet a hajléktalanoknak. Kenyeret az éhe­zőknek. És mindez hazugság. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom