Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
De a történelmet nem lehet nem tudomásul venni. Mindent elkövet, hogy feltűnést keltsen. Végül bekopogtat az ember ajtaján. Ez történt velem is. Egy este — amikor elmentem hazulról — csodálkozva láttam hogy az utcák vaksötétek. Egyetlen utcai lámpa sem égett. A békés polgárok általában hozzá vannak szokva a hatóságok figyelmetlenségeihez, de ez a szokatlan mértékű hanyagság mégis meglepett. Mi történt? Valami zavar az áramszolgáltatásban? A járókelők csakhamar felvilágosítottak, hogy légvédelmi gyakorlat van. Egy órán keresztül szünetel minden közlekedés, és tilos minden világítás. A sötét eget fénycsóvák szántották végig. Messziről re- . pülőgépek zúgása hallatszott. Ezek nyilván az ellenséges gépeket képviselték. Mindez nagyon szórakoztató volt, de nem laktam jól vele. T.i. éppen vacsorázni indultam. Egész nap dolgoztam. A munka úgy lekötött, hogy elfeledkeztem az ebédről is. Éhes voltam. A közelben nem volt elviselhető vendéglő. Gyalog nem akartam nekivágni a sötétségnek. De nem volt kedvem várni egy óráig. Eszembe jutott a mentő-ötlet. A sarki fűszeresnél vásárolok valami hideg vacsorát. Amíg a sötétben a sarkig elbotorkáltam, egy csomó járókelővel ütköztem össze. De az embereket inkább mulattatta, mint bosszantotta a dolog. Különösen a nőket és a gyerekeket. Vidáman nevetgéltek. Első pillanatban azt hittem, hogy a fűszerüzlet be van zárva. De aztán láttam, hogy a kirakatokat és az ajtót borító fekete papir mögött homályos fény dereng. Benyitottam. A sötétség tengerében fénytől ragyogó sziget volt a fűszerüzlet belseje. A kiszolgálás rendes mederben folyt. Vásároltam kenyeret, sonkát, sajtot, egy üveg sört. A baj csak ott kezdődött, amikor egy doboz szardíniát kértem. A fűszeres gúnyosan felnevetett. — Egy doboz szardíniát?... Hol él kegyed? A vásárló asszonyok is olyan csodálkozva néztek rám, mintha legalább is egy élő krokodilust kértem volna. — Miért? Nincs szardínia? — Hogy volna? Már hetek óta nincs. És nem fog találni az egész városban. Az emberek összevásároltak minden konzervet. Most rajtam volt a csodálkozás sora. — Miért?... Megbolondultak az emberek? A fűszeres megmagyarázta, hogy a konzerv-vásárlási lázat a közeli háború lehetősége idézte elő. Az emberek élelmiszer tartalékokat gyűjtenek. Mikor hazaértem, szokásom ellenére bekapcsoltam a rádiót. A cigányzene nem elégített ki. Híreket kerestem. És ezért bekalandoztam fél Európát. A párizsi rádió helyzetmagyarázatától nem lettem okosabb. CsaK azt tudtam meg, hogy Franciaország erélyesen tiltakozik. Hogy mi ellen, azt nem tudtam megállapítani. Tovább kerestem. Anglia is tiltakozott. Amerika is. Németország is. Ez az általános tiltakozás nyugtalanító volt. Végül a török rádió francianyelvü adásából megtudtam, hogy a trianoni békeszerződés barátságos reviziójáról van szó. Ez még nyugtalanítóbb volt. A barátságos revíziók ritkán végződnek jól. Igazat kellett adnom azoknak, akik orrom elöl összevásárolták az összes szardíniákat. Jobb, ha az ember nem bízza magát az állam intézményes Sokrates görög bölcselkedő, a piacon tanított egyszer, de megzavarták előadásában. Egy ember rohant a piac felé, akinek balta volt a kezében; egy másik meg lélekszakadva futott utána és azt kiáltotta; — Fogják meg! Fogják meg! Sokrates meg se mozdult és a menekülő embert tovább eresztette. — Hé! — kiált az üldöző bosszúsan, — hát nem tudtad elzárni az útját? Hiszen az az ember gyilkos! — Gyilkos? Mi az? —• Ne játszd a hülyét. Gyilkos az, aki öl. — Tehát hentes? — Ostoba! Olyan ember, aki embert öl. — Tehát hóhér? — Boldogtalan! Ember, aki békés embertársát odahaza megöli. — Ahá, most már értem — mondta a bölcs nyugodtan. — Tehát orvos. A gyilkosnak a fecsegés alatt persze nyoma veszett. Nincs igazság ... Két öreg kisasszony beszélget: — Nézd csak, mi van az újságban! — mondja az egyik, — Manchesterben egy aszszony már a harmadik urát égetteti el a krematóriumban. — Igazán felháborító! Nekünk egy sem jut, másnak annyi jut, hogy el is égethet belőlük. 37
