Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
Dima bá’ kezdte áthuzogatni a drót-darabokat, két-két egymás melletti lyukon át, a korsó meg a lehasadt darab lyukain át. A fogóval belül összecsavarta a drótok végeit. Egy órába tellett, amig készen lett. Patakzott róla a veríték, be a korsóba. Munka közben a rossz sorsára panaszkodott. A paraszt meg vigasztalta kívülről. — Most segíts kibújni, — mondta végül Dima bá’. * * * Igen ám, de amilyen kövér volt a korsó hasban, olyan karcsú volt a nyaka. Zi’Dima nem gondolt volt erre dühében. Kísérletezett, meg újra kísérletezett, de csak nem tudott kibújni. A paraszt meg, ahelyett, hogy segített volna, vonaglott a röhögéstől. Dima bá’ fogoly volt, foglya a maga-javította korsónak. A korsót, amelyet — nem lévén más kiút, — megint csak össze kell törni, hogy ő kiszabaduljon, összetörni, mégpedig végleg, egészen javíthatatlanul. A nagy nevetésre, kiáltozásra megjelent dón Lollo. Zi’Dima olyan volt a korsóban, mint egy veszett macska. — Húzzatok ki! — üvöltözte. — Az Istenért, hát ki akarok menni! Mégpedig tüstént! Segítség! Don Lollo eleinte úgy állt ott, mint aki meghülyült. Nem bírta elhinni, amit látott. — De hát hogyan? Odabent? Bevarrta magát? Közeledett a korsóhoz, és bekiáltott az öregnek: — Segítsek? Mit segíthetek én itt? Eszeveszett vén szamár, mondja, mit? Miért nem vett róla mértéket előbb? Rajta, próbálkozzék csak: dugja ki a fél karját... így ni! Most a fejét... rajta... nem így, több nyugalmat!... Hogy a... föl! Várjon! Nem így! Föl, fölfelé, szépen ... De hát hogy csinálta ezt? S a korsóval mi lesz most? Nyugalom! Nyugalom! — és ajánlgatta a nyugalmat mindenkinek, mintha nem ő vesztette volna el a nyugalmát, hanem mások. — A fejem is gőzölög! Nyugalom! Ez egy új helyzet. Az öszvéremet! A keze bütykével ráütött a korsóra. Bizony, úgy zengett-bongott az, akárcsak a harang. — Ez már szép! Újat csinált belőle... Várjon! — mondta a fogolynak. A paraszt felé fordult: — Eredj, nyergeid az öszvért! — Az ujjával a homlokát vakargatta, majd igy folytatta magában: — No, nézzétek, mi történt velem! Ez nem is egy olajos korsó, hanem az ördög masinája! Megálljon! Ne mozduljon! Odafutott, hogy megtámogassa a korsót, melyben Dima bá’ vergődött, mint vad a kelepcében. — Ez új helyzet, kedvesem. Az ügyvédnek kell megoldania! Én nem bízim önmagámban. Az öszvért! Az öszvért! Már megyek is, egy-kettőre itt leszek újra, legyen csak türelemmel. A saját érdekében.... Közben: csak lassan, nyugodtan! Én gondolok az érdekeimre is. Mindenek előtt pedig, hogy megőrizzem a cselekvési szabadságomat a jogaim gyakorlásában, mindenek előtt teljesítem a kötelességemet. Megfizetem a munkáját, bizony, megfizetem az egész napját: öt lírát. Elég? — Nem kell semmi! — ordította Zi’Dima. — Ki akarok menni! —• Majd ki is fog jutni. De én közben azért csak fizetek. Itt van öt lira. Kihalászta a mellényzsebéből a pénzt és bedobta a korsóba. Aztán gondos igyekezettel kérdezte: — Reggelizett? Kenyeret és valamit melléje! Mit? Hogy nem kell? Hajítsa ki a kutyáknak, ha nem kell! Nekem csak az a fontos, hogy én adtam enni magának. * * * Megparancsolta, hogy lássák el mindennel, nyeregbe szállt és bevágtázott a városba. Aki látta elviharzani, azt hitte, hogy megy önként becsukatkozni a bolondok házába, oly fölöttébb furcsa módon hadonászott az állat hátán. Szerencséjére nem kellett várakoznia az ügyvéd előszobájában. Annál többet várhatott azután, — amíg a fiskális abbahagyta a nevetést, amikor meghallotta a “jogesetet”. Zirafa bosszankodott is az ügyvéd hahotája miatt. — Bocsánat, mi nevetni való van ezen? Uraságodnak bezzeg nem fáj a dolog! Hiszen az enyém a korsó! Az bizony csak nevetett, azután meg újra elmesélte tte magának a dolgot, hogy újra nevethessen. —• Hogy bent van a jó ember? Mi? Hogy bevarrta magát? No és mit is akar hát most dón Lollo? Be.. .be.. .bent... tartani.... Hahaha! Ojojójü Bent tartani, hogy el ne pusztuljon a korsó? — Hát talán elveszítsem miatta a korsómat? kérdezte Zirafa, és a keze ökölbe szorult. A kár ez a kiadás...! — De hát tudja-e, hogy hívják az ilyesmit? — kérdezte végülis az ügyvéd. — Személyes szabadság korlátozása. — Korlátozás? Hát ki korlátozza? — kiáltott fel Zirafa. — Ő korlátozta saját magát a korsóba! Mit tehetek én róla? Erre az ügyvéd megmagyarázta neki, hogy itt kétlügy van. Egyrészt ő, dón Lollo tartozik azonnal szabadon bocsájtani a foglyot, mert különben személyes szabadság korlátozásáért a bíróság előtt kellhet felelnie. Másrészt a korsó-foltozó tartozik megtéríteni a kárt, amit ügyetlenségével vagy szeleburdiságával okozott. — Ah! — sóhajtott fel Zirafa. — Megfizeti a korsómat? — Csak lassan! — jegyezte meg az ügyvéd. — Nem az új korsó árát ám, vigyázzunk. —s Miért nem? — Mert el volt törve, no! —•' El volt törve? Nem, uram. — Azaz el volt 30
