Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
a hírvivőknek, gépkocsizóknak, kerékpárosoknak kell jusson. Az ávós támadás hírére kiürült az utca. Az emberek nagyrésze azonban nem haza ment. Megindult az áradat, szabadságvágy mindent elsöprő áradata, ki akarta venni a részét mindenki a teendőkből. A tömeg egy része a rádióhoz ment: segítsenek, ha kell, ha mással nem, tiltakozó kiáltással. Más részük fegyvert szerezni indult a felkelőkhöz húzó magyar katonasághoz. A forradalom elkezdődött. III. EGY ÉJSZAKA A NYOMDÁBAN. — Hagyjátok szabadon a kapualjat! Induljatok haza, mert bezárjuk az ajtót s később se ki, se be! — szólt újra Igaz Laci energikus hangja s az emberek egy része el is távozott. Három diáklány, még mindig sötétkék sapkásán, iskolatáskával, arra kérte Lacit, maradhassanak ott. — Veszélyes hely ez kislányoknak — mondta Laci, némi lekicsinyléssel a hangjában, amit Sanyi feltétlenül helyeselt. —• Hadd maradjunk — mondta ekkor az egyik lány komolyan. — Fegyvert fogni nem tudunk ugyan, de értünk az elsősegélynyújtáshoz, meg aztán... elhatároztuk, hogy meszesvödrót kerítünk — itt a nyomdában biztosan van — és az utcán felírjuk a kocsiútra: “RUSZKIK HAZA!” — Őrültség! — mondta Laci. — Agyonlőnek benneteket! — Titeket is agyonlőhetnek itt, a nyomdában... — Az más. — Miért. Miért is? Erre már nem tudott Igaz László egyetemi hallgató feleletet adni. Mért gondolja ő, hogy ezeknek a diáklányoknak kevésbbé drága a szabadság, a magyarrá levés, mint, — neki?... Elfordult s az újabb röpiratcsomót szétosztotta a várakozó hírvivők között. Fél tizenegy vo t. Elsötétült a nyomda, csak az öreg portás fülkéjében égett a villany, meg fent, a szedőterem asztal lámpái... Laci Sanyi vállára tette a kezét. Szokatlanul komoly hangon szólt hozzá: — Sanyi, menj haza. Éjfél is elmúlik, mire mi itt kész leszünk. Mondd meg édesanyámnak, hogy... — Nem mondok meg semmit — ágaskodott a fiú. — Tudom, mért akarsz hazaküldcni. Mert itt veszélyes. És... és nem akarod, hogy va'ami bajom essék. Hát jó — indult elszántam a kapu felé. — Ha akarod, elindulok. Gyalog. Óbudára... Ha útközben agyonlőnek, mondd meg édesnek... Laci elhülten nézett utána, tanácstalanul, bosszankodva is, mit tegyen ezzel a makacs gyerekkel?... — Nehogy kiengedje azt a fiút! — szólt ekkor valaki a kapu alatt álló lapos kiskocsihoz támaszkodva. Bal'onkabátos fiatal nő volt, hajtókáján a nemzetiszin kokárdával. Barna haja egyszerűen hátrafésülve magas homlokából, szemöldökének ivei alól két kutató, okos szem nézett a világba. — Te ki vagy? — kérdezte Igaz Laci, tegezve, mert azt gondolta, egyetemistával áll szemben. — Orvos vagyok. — mutatott amaz a maga mellé tett, kopott orvosi táskára. — Doktor Takács Klára. Remélem, megengeded, hogy itt maradjak. Szükség lehet rám. — Te... természetes! — mondta Laci örömmel s meglepve, maga sem tudta, miért. Valahogy elkönyvelte félig-meddig az egész megmozdulást, mint az egyetemisták kezdeményezését s a diákok, ifjúmunkások csatlakozását. És most: itt egy orvosnő, aki részt akar kérni magának mindenből. Veszélyből is, ha kell... Kezetfogva eldadogta a maga nevét s legbelül kicsit büszke volt, mert arra gondolt: egész erőditmény most már a APÁK ÉS FIÁK Általában a fiú igy gondolkozik az apjáról: Hétéves korában: — Az én apám egy bölcs! Igazán mindent tud. Tizennégy éves korában: — Apám igazán elmaradott az elméleteivel, nem ebbe a korba való. Huszonötéves korában: — Az öreg igazán nem tud semmit... Teljesen össze-vissza beszél. Harmincéves korában: — Nem tudom, ne kérjem-e ki az öreg véleményét ebben a dologban... Talán tud valami tanácsot adni. Negyvetötéves korában: — Milyen kár, hogy szegény öreg meghalt! Az igazság az, hogy egészen különleges tiszta Ítélőképessége volt. Hatvanéves korában: — Szegény apám... egy valóságos bölcs volt! Milyen kár, hogy csak olyan későn értettem meg... A német nyelv II. József korában kihirdették az iskolákban, hogy németül meg kell tanulni, mert a német nyelvvel a világon keresztül lehet menni. Jól megjegyezte ezt Ambarus pedellus magának. A Kormos patak partján kaszált, amikor az éppen áradt. A túlsó partra katonák jöttek és megkérdezték, hol lehetne átmenni a vizen. — Az a kérdés, tudtok-e németül? — Hogyne tudnánk! — Akkor egyenest! A tizenegy vasas német nekiindult a megáradt víznek és kilenc beleveszett. Ambarust perbe fogták, gyilkossággal vádolták. Ambarus nyugodt lelkiismerettel válaszolt: — Hát azt mondták, hogy német nyelvvel keresztül lehet menni a világon, de látom, hogy még a Kormoson sem... . 55
