Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
dítottuk, a farkat ne tömjük meg, hanem a belegépelt részt tömésként a két oldal közé nyomjuk és apró, láthatatlan öltéssel varrjuk be. Vigyázzunk azonban, hogy a művelet közben túlságosan ne gyötörjük meg a karakül anyagot. Nagyon óvatosan kell bánni vele, mert különben a máskép hamvas, selyem anyag fénytelen, fáradt lesz. Előbb a fejét tömjük meg, majd a szemét tegyük be, a többi állatoknál tanultak szerint. Hézagmentesen tömjük ki, utána a nyílást bevarrjuk. A lábakat alulról tömjük. Előbb a combokat szépen kiformáljuk, vigyázva, hogy a törzs és a lábak között hézag ne legyen. Tömés közben a lábakat ne húzzuk el, mert ahogy akkor tartjuk, úgy maradnak. Úgy legyen a kezünkben, ahogy az állatnak később állnia kell. Ha formásán kitömtük, fedjük be talpait és csúsztassunk bele kartonlemezt, hogy ne legyen domború, mert különben nem tudna megállni. Arra is vigyázni kell, hogy egyformán hajtsuk be a lábakat, mert ha például az egyik láb három milliméterrel hosszabb, vagy rövidebb, már sántít a szegény pára. Hímezzük ki a kutya orrát, száját fekete himzőfonállal, vagy gyapjúfonállal. A nyelvét piros filcből vágjuk ki és varrjuk a helyére. A szokott módon fektessük össze az állat két fülét és gépeljük körül. A fül tövénél az alsó vonalat hagyjuk nyitva. Vágjuk körül, vagdossuk be, fordítsuk ki. A nyílást varrjuk be apró, láthatatlan öltéssel. A készre tömött kutya fejének kijelölt helyére varrjuk fel a füleket. Zöld, piros, vagy nyersbőrszínű viaszosvászonból nyakörvet varrunk számára, a végén visszahajtott fogóval. Az összehajtott lakkvásznat apró, egyenletes pelenkaöltéssel varrjuk, aztán felszereljük a nyakörvet. A különálló hátsó lábak kiszabott összetartozó darabjait szinükkel befelé egymásra fektetjük, körülgépeljük. A talpak helyét azonban nyitva hagyjuk, mert ezen keresztül tömünk. Végül felvarrjuk a talpacskákat, amikbe előbb kartonlemezt csúsztatunk. A kész hátsó lábakat illesszük az ülő kutya hátsó combjához, ahogy azt a képen látjuk- Láthatatlan öltéssel jó erősen felvarrjuk. KIS GYERMEK HALÁLÁRA Eljátszottad már kis játékidat, Kedves fiú, hamar játszottad el; Végsőt mosolyga orcád, s a halál Leszedte róla szép rózsáidat. Nem csak magad ménéi, elvitted a Szülék vidámságát, elvitted a Legszebb remények gazdag bimbaját. Ki mondja meg neked, hogy már reggel van? Ki fog téged megint fölkelteni? (Ah Sirat szülőd és mondja: „Kelj fiam, Kelj föl szerelmem, szép kis gyermekem! Mind hasztalan, te meg nem hallod őt: aludni fogsz, s nem lesznek álmaid, Aludni fogsz, s nem lesz több reggeled. De fájdalom ne bántsa hamvadat; Múlásod könnyű volt és tiszta, mint Az égbe visszaröppenő sugáré. A földhöz minket baj s öröm kötöz, óhajtjuk és rettegjük a halált: Te túl vagy már, nincs kétség útadón. Óh majd ha csendes, tiszta éjeken Föltűnnek a dicső csillagzatok, Eljősz-e áldást hozni kedvesidre? Eljősz-e álmaikhoz éjfelenként, Hogy ég nyugalmát terjeszd rájok is? Oh jöjj, ölelgesd kis testvéridet; Orcáikat csókdossa szellemed; S amely napok tetőled elmaradtak, Add a szüléknek vissza. Ök együtt Éljék le megszakasztott éltedet, És míg porodra hintenek virágot, Lebegj te őrző angyalként fölöttük. Vörösmarty Mihály. 51
