Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
Jozefa néni elzavar, hogy szerezzek neki tejet. Amikor a tej megvan, sátrat csináltat az egyik takaróból. Füvet tépet maga alá. Utána a szúnyogokra panaszkodik. .— Dohányozzon! — parancsolja. — Akkor nem csípnek a szúnyogok. Egyik cigarettát a másik után szívatja velem. A szám már ég, nyelvemről jön le a bőr. Végre elalszik, és abbahagyom a dohányzást. Most a menyasszonyom kezdi: — Miért nem dohányzik? Jönnek a szúnyogok. - : — Hát hadd jöjjenek! Maga nem szereti a szúnyogokat? Paul Gínisty: A RÖVID REGÉNY í. Susanne Chatel dobogó szívvel állott meg a lakás, ajtaja előtt. A keze reszketett, amikor a csengő felé nyúlt és olyan izgatottság vett erőt rajta, hogy valóban tétovázni kezdett, becsengessen-e vagy sem. — Ez a Lucienne igazán másra is bízhatta volna ezt a kényes és kellemetlen feladatot... Óh, bárcsak már túl lennék rajta! A lélegzete szinte elakadt a heves szívdobogástól, amiben ugyan a lépcsőjárásnak is része lehetett. Hogy valamiképen erőt vegyen magán, elővette a rétiküljéből Lucienne levelét és mégegyszer átfutotta: — Tudom, édes Susanne, — írta legjobb és bizalmas barátnője, — hogy őrültséget teszek, de most már késő, nem hozhatom helyre. Amíg csak távoli terv volt bennem, hallgattam róla előtted, mert féltem, hogy befolyásolsz a döntésben és lebeszélsz... Istenem, olyan borzasztó vakmerőség, ha boldog akarok lenni? Hiszen minden teremtett élő lénynek joga van az örömhöz és boldogsághoz! Nem birom tovább azt az életet, amit Párizsban éltem, elviselhetetlen számomra a környezet, nem birom ezt az egyhangú, lefojtott és könnyes várakozást ... Mire e sorokat elolvasod, én már messze járok Párizstól. Megszöktem, igen, igen,... megszöktem Louisval, Jurvieres Louisval Belevetem magam, lehúnyt szemmel, a sze— Megőrült! Hogy lehet a szúnyogokat szeretni? — Miért? Ha Jozefa nénit szeretik? Lassan elmúlik a délután, és haza megyünk. Jozefa néni egész úton áradozik az evezés gyönyöreiről. Elkísérem őket és otthon azt mondja a húgainak: — Csodás nap volt! Jövő vasárnap nektek is el kell jönnötök! Azt már nem! Holnap eladom a csónakomat.Hogyne! Klotild néninek is müfogai vanr.ak! relembe, száguldva szárnyalok a meseország, a rózsaszínű boldogság felé... Azt hiszem, most megtalálom! Louis nagyon jó fiú, nagyon szerelmes és megérdemli az áldozatot, amit érte hoztam. Most Angliába megyünk, Londonból majd kimerítően írok Neked... Addig azonban egy nagy szívességet kérek tőled. A férjemet elhagytam, minden búcsúlevél vagy szakító írás nélkül, — tudod, hogy utálom az ilyen regényes külsőségeket — s most arra kérlek, keresd fel őt, azonnal, ahogy a levelemet megkapod és kíméletesen készítsd elő a válásra. Szegény, nem sejt semmit s amennyire irtózik a változásoktól, amilyen kényelmes ember, azt hiszem mély bánatot okozok neki. De mit tehettem? Sohasem értettük meg egymást, mit várjak még az élettől mellette?... Vigasztald, édes jó Susanne-om, segítsd át tapintatos és okos szavaiddal az első fájdalmon, a meglepetésszerűen érkező megpróbáltatás nehézségein. Én sohasem felejtem el neked ezt és úgy tekintem, mintha neked köszönném a boldogságomat. Ezer csók és hálás köszönet újjászülető — Luciennedtől... Ahogy, most már ki tudja hányadszor, a levél végére ért Chatel asszony, ismét elöntötte a kétségbeesés s indulatos haraggal gondolt barátnőjére. — Azt sem tudom, hogyan fogjak hozzá — gondolta, még mindig a lakás ajtaja előtt tétovázva. — Mit mondjak, ha majd szemben állok szegény Dupouttal, akinek sejtelme sincs semmiről? —• Megfogom a kezét és azt mondom: „Szegény, szegény barátom! Ez a házasság amúgy 35
