Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
Mátyás király (1440-1490) szavajárása volt: Három dolgon nincs mit kapni: az újra forralt levesen, a kiengesztelt baráton és a szakállas asszonyon. Meslermű — Mari, ez a bólé olyan jól sikerült, hogy azt fogom mondani a vendégeknek, hogy én csináltam. Alapos indok — Miért iszol ásványvizet? — Az utóbbi napokban már állandóan duplán láttam a feleségemet. Elhatároztam, hogy inkább nem iszom. Cyermekszáj Az orvos hazamegy a rendelőjéből, és otthon az új aszisztensnőjéről lelkendezik. Milyen kedves, milyen ügyes, milyen előzékeny, milyen bájos. Egyáltalán, az egész lány pontosan olyan, mint egy baba. Erre felfigyel az ötéves kislánya és megkérdezi: — És apuka, ha lefekteted, ez is behunyja a szemét? Én nem találtam semmi romantikát a villamosban. Az igaz, hogy én még ismertem gyermekkoromban az omnibuszokat is. És most már a villamosok is kiveszőben voltak. A kocsi teljesen üres volt. Helyet foglaltunk az utolsó pádon. Szorosan hozzám simult. — Nem tudjuk, hogy hová megy, de nem fontos. A kalauz a kocsi elején a vezetővel beszélgetett Mikor meglátott bennünket, unottan közeledett. — Szabad a jegyeket? Elővettem pénztárcámat, de amikor felnéztem a kalauzra,, kiesett kezemből. Tubák állt előttem. — Szervusz, Tubák! Nyújtottam feléje kezem, de úgy tett, mintha nem vette volna észre. Arca kipirosodott. Nagy zavarban volt. Nem tudta, hogy mit csináljon. Végül remegő kézzel leszakított két jegyet, és nyújtotta felém. — Margit-köruton le kell szállniok. Ez a kocsi в remizbe megy. — Ne komédiázz, Tubák! Nem ismersz meg? Tanácstalanul bámult rám. Végre nagy nehezen kinyögte: — Bocsánat!... Szolgálatban vagyok. Szinte futva ment vissza a kocsi elejére, a vezető mellé. — Mi volt ez? — kérdezte meglepetten kisérőnőm— Semmi. Egy barátom... Együtt jártunk iskolába... Együtt voltunk a háborúban... őt elfogták az oroszok... Elhallgattam, mert láttam, hogy nehéz és hosszú lenne elmagyarázni, amit érzek. Nem kérdezett többet semmit. Újra hozzám simult, és belém karolt. Én Tubákot néztem, aki hátat fordított nekünk. Most levette sapkáját, és zsebkendőjével homlokát törölgette. Pontosan tudtam, hogy mire gondol, és mit érez. Tudtam, hogyha leszállók erről a villamosról, és magára hagyom Tubákot, csúnya dolgot követek el. Sokkal csúnyábbat, mintha az orosz hómezőn hagytam volna magára. De tudtam azt is, hogy a világ minden ékesszólásával rá nem vehetem arra, hogy hozzánk csatlakozzék harmadiknak. Hogy villamos-kalauzi egyenruhájában és táskával az oldalán elkísérjen bennünket valahová. Akár csak egy pohár konyakra. A női ösztön megérezte lelki küzdelmemet. Erősebben karolt belém, és jobban hozzám simult. A Margit-körút veszedelmesen közeledett. Határoznom kellett. — Drágám... Furcsa dolgot kérek tőled... Szállj le a legközelebbi állomáson, ülj be egy taxiba és menj haza... Még ma éjjel felhívlak... Mert most nincs időm megmagyarázni... És nem is értenéd meg. Csodálkozva nézett rám. De nem volt ideje válaszolni sem, mert a villamos már lassított és megállt. Kikarolt belőlem, és felállt. Rámnézett. Egy pillanatig habozott. Láttam, hogy mondani akar valamit. De meggondolta magát. Szótlanul sarkonfordult, és leszállt. Vissza sem nézett. Tubák csengetett, és a kocsi elindult. Sóhajtva néztem ki az ablakon. Egy Ígéret suhant el az életemből és talán örökre. Még láttam karcsú alakját. Sietős léptekkel iparkodott a sarki taxi-állomás felé. Meglibbent suhogó szoknyája. Még láttam felvillanni selyemharisnyás lábait, aztán elnyelte az utca félhomálya. Folytatjuk 32
