Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
A boldogság furcsa valami. Sohasem a jelenben él. Mindig csak a múltban, vagy a jövőben. Várni valami nagyon szépet, ami jön felénk, vagy visszagondolni rá, ha elment. És mennyivel szebb látvány az éhes ember számára a ropogósra sült csirke, amit eléje tesznek, mint a lerágott csontok a jólakcttság után. A vágyak mélyén mindig valami titkos szomorúság lappang. Virágok ezek, amelyek a természet örök törvényei szerint elvesztik színüket és illatukat, ha megtermékenyülnek. Tekintetem végigsímogatta haját, merengő arcát, testének minden vonalát. Csodálatos dolog az élet. Ezzel a fiatal színésznővel számtalanszor összetalálkoztam az utóbbi hónapok alatt. Néha órákig elbeszélgettünk. Okos volt, kedves és csinos. De sohasem jutott eszembe, hogy felhívjam telefonon, vagy találkozót beszéljek meg vele. Biztosan neki sem. És mégis, amikor ezen a reggelen véletlenül összeakadtunk a Margitszigeten, úgy megörültünk egymásnak, mint két sze:relmes. Talán azért, mert unatkoztunk, és egyikünk sem tudott mit kezdeni ezen a meleg nyári napon. Lelkesen fogadta indítványomat, hogy ebédeljünk együtt. Kisült, hegy annyi mondanivalónk van egymás számára, hogy feltétlenül együtt kellett vacsoráznunk. De vacsora után mégis elhallgattunk. Nem mintha nem lett volna több mondanivalónk. De azt hiszem, hogy mindketten egyre gondoltunk, és nem akartuk kimondani. De semmi kedvünk nem volt arra, hogy vacsora után elszakadjunk egymástól. Mikor kijöttünk az óbudai kiskocsmából, megindultam kocsim felé, de ő megfogta karomat. — Nem. Olyan szép este van. Menjünk gyalog. Az ötlet nem ragadtatott el túlságosan, mert egy-két órai gyaloglást jelentett. És valamikor kocsimért is vissza kellett jönnöm. De vannak percek, amikor a nőkkel nem szabad ellenkezni. Belekaroltam, és nekivágtunk a zeg-zugos óbudai utcáknak De a hepe-hupás kövezet nem az ő magassarkú selyem-cipője számára készült. Tiz perces gyaloglás után bevallotta, hogy halálosan kifáradt. Indítványoztam, hogy menjünk vissza a kocsihoz, de erről hallani sem akart. — Nem. Sohasem szabad visszafordulni a megkezdett utón. Ebben volt valami jelképes Ígéret, és nem akartam ellene érvelni. De viszont nem láttam a megoldást. Taxi csak ritkán járt ezen a környéken. Ha nincs szerencsénk, egy órát is várhatunk. A sarkon — mentőangyalként — feltűnt egy villamos. — Oh! — sikoltott fel elragadtatva. — Menjünk villamoson. Olyan régen nem ültem már villamoson. És ez olyan romantikus. Az egyetlen remény — Képzeld, a feleségem naponta nyolc órát gyakorol. — De úgy veri a zongorát, hogy hamar tönkre megy. — Ez az egyetlen reményem. f Fölösleges igyekezet Pistike: — Rabló bácsi, elkésett! A mama már kivette a pénzt a papa nadrágzsebéből... Gyakorlati próba — Mit csinálsz, te haszontalan kölyök? Tűvel szurkálod a jó nagybácsit? — Papa, hiszen te mondtad tegnap, hogy mára egy felfújt hólyag jön hozzánk... A Vezuvnál — Amanda, ne menj közel a kráterhez, mert ha a kráter meglát, akkor azonnal működni kezd. Megértés — Nagyon siessen, mert az anyósom el akarja érni a hajnali vonatot. — Legyen nyugodt, nagyságos ur, odaérünk. Én is házas ember vagyok. Reménysugár — A feleségem nyolcvanynyolc kiló, itt minden nyáron lead tizenegy kilót. Még nyolc év és elfogy... Megvan! — Megvettem a könyvét! New Yorkban. A költő: —ó, maga volt az! Segíts magadon! 31
