Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
Maróthy-Meizler Károly: MINDSZENTY, AZ ORSZÁGGYARAPÍTÓ (A szerző “Az ismeretlen Mindszenty” című müvéből) E cím talán meglepőnek, túlértékelőnek, hivalkodónak tűnik fel első pillanatra, azért, mert Mindszenty e nagyszerű ténye is — ismeretlen előttünk. A cim pontosan fedi a tényeket: a zalaegerszegi plébános valóban megnövelte országunk területét, népességét. Az ily irányú szent törekvésben tűnik ki egyéniségének alapvonása: a történelmi szemléletében megacélozódott, izzó magyarsága. Talán még az is kiderül, hogy a “históriában” élő Mindszenty még a jelent is jobban ítélte meg, mint a csak ennek élő, még oly tiszteletreméltó de a posszibilitásokat aggódva figyelő — politikusok... A zalaegerszegi esperesi, püspöki-biztosi működése alatt két nemzetiségi terület állt hatáskörében: a vend és horvát vidék. Ezek lakossága is, akár az egész Zala, szinkatolikus. Nemcsak a magyarral egyformán, testvérként szerette mindkét nemzetiséget, de előzékenyen ügyelt a náluk, mint a kisebbségnél általában, jelentkező érzékenységre. Egerszegtől nyugatra hetven törpe faluban, ősmagyar szállásterületen, ősmagyar helységnevekkel, él a keltaeredetű ősnép: a vend. Dokumentum - nép, bizonyság Isten és ember előtt, hogy sohasem követeltünk egy néptől sem beolvadást! A honfoglaláskor már ittlelt párszáz vendet ezerötven éven át őrizgetjük és hogy rossz dolguk nem volt, bizonyítja az: számuk húszezerre szaporodott. Megtanultak magyarul. Amikor a szerb kéz a Balkánról, az irdatlan messzeségű Belgrádból, Horvátország teljes szélességén átnyúlva, 1919- ben fel akarta “szabadítani” a “magyar járom” alól őket, fegyvert ragadtak és a muraszombati csatában formálisan megfutamították a megszállókat. Trianon mégis, murántúli hídfőként, Belgrádhoz csatolta. Jugoszlávia összeomlásakor boldogan tért vissza e terület és hogy az őshazába illeszkedése ne rideg, formális legyen, hanem a régi fészek melegével teljes, arról — Mindszenty gondoskodott. A csonka Zalának is maradt a Mura felett pár ezer horvátja. E területre igyekezett horvátul tudó papot, tanítót juttatni, iskoláikat, templomaikat rendbentartani. A független Horvátország megalakulásékor, 1941-ben, felszabadult a szerb hatalom alól Muraköz is. Ez a honfoglalástól kezdve Zalához tartozott, sokáig a Csáknemzetség (Csáktornya) fészke volt. A szinmagyar vidék Itália felé a délkeleti fontos kaput őrizte. A török elől felmenekülő horvátok csak a XVI. században kezdik ellepni. I. Zrínyi Miklós 1546-ban kapja meg Csáktornyát. Magyarországhoz tartozandósága sohasem volt vitás. 1941-ben, április 16-án honvédségünk megszállta a szerbektől kiürített Muraközt. Katonáinkat örömkönynyek közt fogadta lakossága. Azonban később Zágráb, a horvát emigrációval kötött félhivatalos megállapodásra hivatkozással, igényt jelentett be a Muraközra. Kormányunk a horvátokkal való jóviszony érdekében nem is csatolta vissza az országhoz. Ám Mindszenty egy pillanatig sem engedte, hogy Muraköz népének megkérdezése és az alkotmányos tényezők nélkül kötött egyezmény miatt az ország elveszítse ősi területét és százezernyi lakosát. Leutazott Csáktornyára, tanácskozott a nép egyházi és világi vezetőivel és megindította mozgalmát a Muraköz visszacsatolására. Tekintélyével, hírlapjával a megye figyelmét e kérdésre koncentrálta, majd megyegyülés elé vitte az ügyet. Itt élete egyik legszebb, leghatásosabb beszédét mondotta az ősi terület védelmében: — A hazaárulás nagy bűnét mulasztással is el lehet követni. Ha mi nem követeljük vissza murántúli ősi jussunkat, majd bennünket megszégyenítve, beszél helyettünk e föld maga és ezeréves történelme. Majd megszólalnak a Zrínyiek, akik e föld védelmében és szabadságáért fegyverrel kezükben pusztultak ki, majd beszél a tisztán horvátdalmata Martinuzzi György a nagy magyar államférfiú, bíboros, majd e közgyűlési terem falai visszhangozzák Gasparich Kiüt száz év előtt itt mondott szavait. Magyar ruhában, karddal oldalán, kereszttel kezében e teremben követelte a nemzetőrség megszervezését és Muraköz védelmét s horvát származása ellenére, horvát népfelkelésével maga száll szembe Jellasich-csal és életét adja e derék ferences a magyar szabadságért. Elfelejthetjük-e valaha is, mig itt magyar él, szavait: “Aki hazáját szereti, Istent is szereti, aki hazáját elárulja, az Istent is megveti!” — Hát mi kevésbbé ragaszkodnánk az ősi haza épségéhez — folytatta Mindszenty — mint a horvát Varasd-megye? Mert Muraköz ezeréves történelmünk során csak egyetlenegyszer és csak tiz évig tartozott Horvátorszához: Világos után a bécsi kamarilla Jellasich áruló szolgálataiért kapcsolta el tőlünk Varasdhoz. Ám e derék horvát megye közgyűlése 1860-ban ezt az intézkedést törvénytelennek nyilvánította és sajátmaga visszaadta Zalamegyének, így az országnak, Muraközt! — Horvát testvéreinknek mi a török elől adtunk menedéket Muraközben, de ők nem foglalták el soha tőlünk e területet. Sem a vendéglátás, sem az a tény, hogy békében és saját maguk kultúrájának megőrzésében egyenjogú testvéreinkként itt éltek, nem lehet jog az ezeréves haza megcsonkítására! Az ezeréves jog csak erősebb, mint egy magánszerződés! Majd megbékélnek a horvát testvéreink, ha 10
