Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)
1957 / Mutatvány szám
utolsó évezredekben és főleg századokban az ember tevékenysége is formálja. De nemcsak kicsinyben módosulnak, hanem nagyban is változnak a tájak, lényegesen átalakulnak a föld tájai, átcsoportosulnak, egyéniségükben megszűnnek, és mások újra keletkeznek. A táj az emberi életet is módosítja. Tőle függ lakójának életereje, anyagi, gazdasági életének jellege, törvényei. Lelkisége mindenütt a táj befolyása alatt áll, hangulatoktól, a hitélet alapjául szolgáló hajlamokig. Ennek talán legszembeszökőbb példája, hogy mohamedán vallás elterjedése majdnem pontosan egybeesik az ó világ sivatag-szteppeövévél. Meg fogjuk érteni, hogy a tájaknak, nevezetesen a föld nagy tájainak szerepe miként változik korrólkorra a történelemben. Az emberi művelődés, szervezettség és civilizáció fejlődésének során, annak különböző fejlődési korszakaiban más-más tájak alkalmasak a fejlődés továbbvitelére. A táj egyéniségének is van kezdete, fennállása, elmúlása. Egyéni jellegének ereje, kifejezettsége is különböző. Néha szembeszökő, avagy élesen határolt, néha elmosódó, de azért nem mindig kevésbbé állandó, kevésbbé ellenálló, kevésbbé egyéni. Néha egy-egy tényező határozza meg a tájat, mint sivatag, a felszín takaratlan formái, az őserdőben a növényzet, a városban az ember alkotásai. Mégis, a föld tájai mindig az egésznek, a földfelszínnek, a rajta folyó történésnek, az életnek változó és változatos kifejezői. A föld felszinének, mint bolygórendszerünk és az egész világegyetem részének élete bennünk, a tájak játékában folyik. Kiontott véred ott az Ipolynál (azóta is foly, sok éve foly már!) Sok éve vérzel, kívül és itt benn; vér foly e versben, véred e rímben! Minden keserv, mely ég a Temesnél, Marosnál, Vágnál, — az irta, testvér! Ne kérdd, mit vágott a Sztalin-ostor külön őrajta; te is piroslol! rajtad is véres csikók tüzelnek... Hugód, anyád sír: ők is üzennek! Tiport húgoddal szégyenbe estéi te is ma otthon! nem érzed, testvér? Kik összefogtak s lekaszaboltak magyar ezreket, téged gyilkoltak! Akasztott véred, húgod ,a tépett, átlőtt öcséddel fuldokló néped: ők az a Bálint, ki neked irt ma! . ..nézd csak, nézd, testvér: véres a tinta! Irodalmárkodj? A rimet számold? Írót kutass most? mikor talán holt, vagy ma hurcolja halni anyádat az orosz dögvész s a magyar bánat!? Zörgetnek otthon most kaputoknál, kézigránátos “politruk” ott áll. S nem hallod, testvér? sikolt a húgod! kisfiad felsír! lehetsz ma nyugodt? Most szedik össze utolsó véred, ki még megmoccant! s árad a méreg ezer erünkben, s holnap elvesztél... .. .Tudtál aludni ez éjjel, testvér? Noshát e rímben csengjen az otthon sikolya, kínja! ragadjon torkon! Vegye étvágyad, s keresni kedved, s kivándorlási, nyugalmi elved! Oh ez a rim most, legyen ez vád itt! elhurcolt szülők éhes árváit. s szántatlan szántók gazát jelentse! siró Tiborc ez s az öreg Bence! Lágered mocskát... hazád hívását jelentse rímem, mint az imádság... s most vörös sortüz, szép magyar testek, akik elhulltak... Nem ezt kerested? Л Stílust kutattál? költőt kerestél? Mi van e rímben, most tudod, testvér! Én, te, ő, — mind, mind szerzők e versben; kin ez a rim ma, véresen, nyersen! Bilincs csörgése, lágeri pörlés, Szibériában haldokló hörgés, cseh teherautón vonszolt rabszolgák, sikoltó házban röhögő hordák, akasztott magyar, lengő, nyúlt teste, tört harang e rim, dúlott sekrestye! Égre-pokolra legyen ez vád itt... S írjad alája: — “Bujdosó Bálint”........ (Nézd a tükörben szádnál a ráncot, szemednek árnyát: mily jelet látsz ott? Lesd meg a melled, mikor a “Szózat” feltör egy este... Hallgasd a szódat, •lágerzugoin ha dühvei csikordul, mint rekedt réja szakadékokbul; mi ez a tört hang, válasz-e, visszhang? .. .Mély-mély verembe aki beestél: Te vagy e Bálint, Te magad, testvér!!) (6
