Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. november - Civitas Europica Centralis
2017-11-02
oldal | 14 2017. november 2. Életfogytiglan „ Carles Puigdemont , a – minap még törvényes – katalán kormány miniszterelnöke, minekutána a spanyol hatóságok lázadással (Rebellion) vádolták, a napokban Belgiumba „menekült”, azzal a – sajtó által feltételezett – szándékkal, hogy ott menekültjogért folyamodjon. A döntés némileg érthet ő volna, hiszen a belga kormány belügyminisztere a szintén „szeparatistának” tekintett flamand párt tagja, tehát felületes vélekedésre Puigdemont és társai politikai „szövetségesüknél” kereshetnének menedéket … ” Bíró Béla ( http://szabadsag.ro/ ) Fletó és Viktor közös dala: „ Hogyan tudnék élni nélküled ?" „ Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egymás politikai létének feltételei. Egyik sem hagyhatja a másikat lezuhanni a szakadékba. Vagy mindketten túlélnek, vagy egyikük sem. Ő k pontosan tudják ezt, és ennek megfelel ő en cselekednek is. Amikor Gyurcsány Ferenc ann ak idején a Magyar Hírlap bojkottjára szólított fel, a Magyar Hírlapnál dolgoztam. Miután Gyurcsány Ferenc a Magyar Hírlap bojkottjára szólított fel, ültünk a szerkeszt ő ségben, és cikkek írása helyett, mellett raktuk a borítékba az el ő fizetési csekkeket, m ert a kiadó nem gy ő zte er ő vel, id ő vel, nekünk is be kellett segíteni. Mint ahogyan Fletó , mint Orbánék els ő számú toborzó tisztje most besegített a Fidesznek is azzal, hogy nekirongyolt a határon túli magyaroknak, mondván, el kell venni t ő lük a szavazati j ogot … ” Balczó Mátyás ( http://itthon.ma/ ) Aláírni nem elég „ A hazai viszonyainkhoz képest hasznos és jó közös nyilatkozatot írt alá a múlt héten az államf ő , a kormányf ő és a parlament elnöke. Ha csak a szöveget néznénk, nem is lenne mit felróni nekik, csak hát ott van az a fránya valóság is. Elég összehasonlítani vele a nyilatkozat szövegét, és rögtön világos, hogy egy dolog valami t aláírni, és teljesen más dolog az aláírtak szerint cselekedni. A nyilatkozat szerint a három legf ő bb közjogi méltóság ügyelni fog arra, hogy az „Európai Unióban és a NATOban közösen elfogadott nyilatkozatokat világosan és felel ő sségteljesen kommunikáljá k. És nemcsak külföldön, hanem idehaza is, amikor a választókhoz szólnak. Ha a kormányf ő ehhez tartotta volna magát eddig, nem mondhatta volna például a Krím megszállását követ ő en Oroszországgal szemben elfogadott nemzetközi szankciókra, hogy helytelenek. Ugyanis ez azt sugallja az állampolgároknak, hogy a közös uniós szankciók elfogadásához semmi közünk, az az „ ő” döntésük (Brüsszelé). Bár az ilyen beszéd Ficótól elég világos, de a legkevésbé sem felel ő sségteljes. A közös nyilatkozatban arról is szó esik, hogy az ország védelmi kiadásait fokozatosan a szükséges szintre kell emelni „szövetségeseink bizalmának meg ő rzése érdekében, a modernizációt pedig átláthatóan és hatékonyan kell végrehajtani”. Ha eszerint járna el a parlament elnöke, akinek pártja egyútta l a védelmi minisztert is jelölte, akkor legalábbis egyformán viszonyulna Svédországhoz és Oroszországhoz. Nem pedig úgy, hogy az egyik államot lobbizással vádolja meg és el sem utazik oda, a másikat viszont felkeresi – mintha Moszkvában még sose hallottak volna a lobbizásról meg a korrupcióról. És egyel ő re a minisztere sem úgy viselkedik, mintha érdekelnék a nyilatkozatban foglaltak – tehát hogy a modernizációt a NATOrendszerekkel és a nyugati normákkal összhangban kell végrehajtani. Az államf ő , a kormány f ő és a házelnök abban is egyetértett, hogy Szlovákia jöv ő je a magEurópában van és támogatni kell a mélyebb integrációt, egyebek mellett mert az „összhangban van a demokrácia alapértékeivel, a jogállamisággal, az emberi és szabadságjogokkal, melyek államu nk alapjait képezik”. Nos, hát ha ezek az értékek annyira fontosak a kormányf ő nek és a házelnöknek, akkor az állami szervezeteket miért pártkatonákkal tömik tele, és miért az állami ellen ő rzés alá tartozó intézmények jelölnek embereket az állami ellen ő rz ő szervekbe? Ha valóban olyan fontos a