Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. október - Civitas Europica Centralis
2017-10-07
oldal | 22 2017. október 7. örömömben”. A mellettem lezajlott történet tanújaként végigkövethettem több hasonló jelenetet, amikor az új templom felszentelésére érkező helybéli és környékbeli magyarok őszinte örömmel és lelkesedéssel állták körül a hétvégén Kolozsváron és környékén vendégeskedő magyar kormányfőt. Az erdélyi protestáns egyházak központi ünnepsége, illetve az ehhez kapcsolódó templomszentelés keret volt e közös ünnepléshez és párbeszédhez. Keret a kötetlen párbeszédhez a magyar egyházak képviselői és a magyar kormány között, az erdélyi magyar politikum vezetői és Orbán Viktor között, ugyanakkor újdonság, hogy hosszú évek után sikerült közös asztalhoz leülnie az RMDSZ, az EMNT és a néppárt csúcsvezetőinek …” Makkay József ( https://erdelyinaplo.ro/ ) Katalónia, a népszavazás és az erdélyiek Avagy: mit tanulhat Erdély Spanyolország válságából? Neuer Weg „Az ibériai szenvedélyeken és hiúságokon túlmenően, de még az önrendelkezési jog és az állam területi integritása közötti „klasszikus” konfliktuson is túl, a katalóniai/spanyolországi alkotmányos válságot a köldöknéző állam legitimitásának, vagyis a polgárok és a lakosság fölött álló állam és a politika, mint öncél válságának is lehet tekinteni, melynek politikusai és magas rangú tisztségviselői a valóság egyfajta, a tömegek mindennapi életétől elszakadt, az „egyszerű ember” és a „bunkó nép” életével és elsődlegességeivel disszonanciában lévő „metaszférájába” menekültek. Ez a fajta köldöknéző-paternalista állam, véleményem szerint, többek között a XVIII. századi, többé-kevésbé felvilágosult abszolutizmusban, valamint az azt követő, az 1789-es franciaországi „események” utáni, többékevésbé „demokratikus” jakobinizmusban gyökerezik. Ez a fajta állam, modernizáló hatásain túlmenően, melyeket kifejtett és melyeknek ma is örvendhetünk, illetve melyeket természetesnek tartunk, ugyanakkor egy olyan dogmákat, ideológiákat, illúziókat és politikákat is generáló állam, melyek hajlamosak nyersanyaggá redukálni a polgárt, olyan gyurmává, melyet még „fel kell dolgozni” és az állam „mechanizmusa/gépezete” által „ideális alattvalónak/szolgalelkű polgárnak” nevezett végtermékké kell alakítani …” Hans Hedrich ( http://foter.ro/ ) Ha én Orbán Viktor lennék, és Katalóniáról kérdeznének „Persze nem vagyok Orbán Viktor, de azért megpróbáltam magamat abba az egyáltalán nem egyszerű helyzetbe képzelni, hogy mit válaszolnék a katalánok függetlenségi törekvéseit firtató újságírói kérdésre. Nyilván könnyű egy íróasztal mögül, a kormányfőhöz képest elenyésző felelősséggel a vállamon okoskodni, de mégsem hagyott nyugodni az a mellbevágóan lepattintó válasz, amit a közmédia felvetésre adott Orbán Viktor Nagyváradon, miszerint: „A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában.” Elsőre nagyon rosszul esett, hiszen egy a székely autonómiát, a magyar közösségek önrendelkezési törekvéseit elvileg támogató kormány első emberétől talán egy árnyaltabb, kicsit a határon túli magyarokat (most már nagy számban állampolgárokat is) reménnyel eltöltő fél mondatot mondhatott volna …” Csíki M.Zoltán ( http://itthon.ma/ ) Októberi requiem „A szabadságért, a hazáért, jobb életért, emberi méltóságért, nemzetért, éltek-haltak – hullnak ránk politikusaink szájából évről-évre a fényüket vesztett, elbitorolt, üres szólamok. Minden gyásznapon, nemzeti ünnepen, egyforma szürke szövegezéssel. Szavak, melyek már korántsem hangzanak olyan igazul, mint évtizedekkel ezelőtt …” Sütő Éva ( http://itthon.ma/ ) Az ukrán nyelv védelmében „Egészen bizonyos vagyok benne, eljött az ideje annak, hogy fellépjünk az ukrán nyelv védelmében. Már korábban is voltak olyan tapasztalataim, hogy a második legnagyobb szláv nép nyelvhasználata körül nincs minden rendjén. Valamikor a múlt század 80-as éveinek elején Kijevben, a köztársaság fiatal íróinak seregszemléjén hallottam – talán Dmitro Pavlicskótól – a figyelmeztetést: az ukrán nyelv megőrzése tekintetében a huszonnegyedik órában vagyunk. A lényeget akkor értettem meg, amikor a bemutatkozáskor