Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-12
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.12 . 12 Romániában indul a politikai visszaszámlálás Találgatják Bukarestben, meg vannake számlálva Emil Bocnak és kabinetjének a hatalmi napjai – vagy pedig a román miniszterelnök ezúttal is egérutat nyer, és az 1989 utáni időszak egyik legsikeresebb túlélőjeként folytatja tevékenységét. Tibori Szabó Zoltán Kolozsvár| Népszabadság| 2010. augusztus 12. | Az első változatmellett szól , hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) szeptemberben újabb bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a parlamentben a kormány ellen. A Nemzeti Liberális Párt (NLP) pedig nem zárkózik el attól, hogy az ellenzék kezdeményezze Traian Basescu államelnök hiva talából történő felfüggesztését. A helyzetet ebből a szemszögből vizsgáló román elemzők úgy látják, hogy Basescu Bocot őszre mindenképpen fel fogja áldozni. Elsősorban azért, hogy az őt támogató alakulatot, a népszerűtlen megszorító intézkedések nyomán 12 százalékos támogatottságra zuhant DemokrataLiberális Pártot (DLP) megmentse a teljes öszszeomlástól. Mások éppen ellenkezőleg azt jósolják, hogy Emil Boc ezúttal is nélkülözhetetlennek bizonyulhat. Azzal érvelnek (és joggal), hogy a SZDP és az NLP közö tt egyre mélyebb feszültségek léteznek, hogy Victor Ponta, illetve Crin Antonescu pártelnökök a politikai primadonnai pozíció megszerzése okán állandósulni látszó harcban állnak. Megosztott ellenzékkel pedig lehetetlen lesz bármilyen csekély eredményt elér ni. Pontáék azzal vádolják a liberálisokat, hogy titokban máris összeálltak a DLPvel, és őszre be is lépnek a kormánykoalícióba. Antonescuék viszont azt vetik a szocdemek szemére, hogy csupán színlelik az államelnök hivatalból történő felfüggesztése irá nti elkötelezettséget. Másfelől, Boc éppen jelentős oxigénmennyiséget kapott a napokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) Bukarestben tárgyaló delegációtól. Ezek vezetői cseppet sem mutatkoztak visszafogottaknak a kormányfőt és az általa elvégzett reformmunkát illető dicséretekben. Basescu azonban nem akarja egyértelművé tenni szándékait. Ha egyik napon pozitívan nyilatkozik a Bockormányról, a másik napon okvetlenül súlyos bírálatokat fogalmaz meg tagjaival szemben. És ígéri, hog y szeptember elsején górcső alá veszi a megbeszélt reformintézkedések végrehajtását, s meneszti mindazokat, akik szerinte nem vitték végig elég következetesen és keményen a megszorításokat, elbocsátásokat. Ám Emil Boc nem fél a fenyegetésektől. Nemrég kij elentette, hogy a korábbi bizalmatlansági indítvány alkalmával sem szorongott, most sincs erre oka. Közölte: eltökélt szándéka, hogy a szükséges reformintézkedéseket végigvigye, attól függetlenül, hogy azok mekkora imázsveszteséggel járnak. „Megtesszük min dazt, amit meg kell tennünk. Az eredmények majd 2011 – 2012ben fognak látszani” – mondta. Nem kicsi azon elemzők száma sem, akik úgy vélik, hogy Basescu szeptemberben néhány miniszter menesztésével próbálja Bocék támogatottsági indexét javítani, és hatalmon hagyja hűséges pártelnökét jövő tavaszig, amikorra – a rendkívül nehéznek ígérkező téli hónapok után – kormányfőként és pártelnökként egyaránt megbukik. Utódjaként egyre gyakrabban Teodor Baconschi külügyminisztert említik. Egy másik lehetőség, amelyről s zintén sokan beszélnek, a technokrata kormány, amelynek fő feladata a (talán előre hozott) választások megszervezése lenne. vissza Szlovákia nem hitelez Görögországnak FH • 20100811 20:57 Szlovákia csatlakozik az euróövez eti stabilitási paktumhoz, de a pénzügyi válságba sodródott Görögországnak nem nyújt hitelt – döntött szerdán a pozsonyi parlament. Ez azt jelenti, hogy nem vállalja a 110 milliárd eurós csomagból azt a körülbelül 813 milliós összeget, amelyet – reá eső ré szként – kölcsönként kellene Athén rendelkezésére bocsátania. A görög hitelt a 150 fős törvényhozásban 69 képviselő ellenezte, tizenhárman – valamennyien a koalíciós Kereszténydemokrata Mozgalom tagjai – tartózkodtak a szavazáskor. Támogatta a hitelezést e kormánypárt további két tagja, egyikük azonban közölte, hogy tévedésből szavazott igennel, és éppen fordítva akart állást foglalni. A Robert Fico előző kormányfő vezette ellenzéki SmerSzociáldemokrácia 62 fős frakciója nem vett részt a szavazáson.