Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya R eggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.10 . 5 Fico: A romaprobl émával Szlovákia egyedül képtelen megbirkózni – Szlovákia egyedül képtelen megbirkózni a romaproblémával, ez ugyanis már európai kérdés, véli Robert Fico kormányfő, aki egyúttal arra is rámutatott, hogy a romákkal kapcsolatos gondok hagyományos megoldási javaslatai nem hoztak eredményt (Felvidék.ma) Valóra váltható határon átnyúló fejlesztések – A napokban értékelték az ETE Magy arországSzlovákia operatív program keretében benyújtott pályázatokat a határon átnyúló fejlesztésekről. Erről tájékoztatta portálunkat Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának elnöke. Hét kategóriában születhetnek közös, magyarszlovák fe jl esztések, mondta el Farkas Iván (Felvidék.ma) Radičová szerint az ellenzék kormányt alakíthat – Iveta Radičová , az SDKÚDS listavezetője úgy véli, a választások előtti felmérések arról tanúskodnak, hogy a SMERSD és az öt par lamenti és parlamenten kívüli jobbközép párt (SDKÚSD, KDH, MKP, SaS, Híd) rokonszenvezőinek aránya az előző hónapoktól el térően mára már kiegyenlítődött (Paraméter.sk) Hlina SNS elleni bojkottra szólítja fel a lapkiadókat – Alo jz Hlina vállalkozó és polgári aktivista a lapkiadókat szólítja meg, hogy ne tegyék közzé az SNS választások elleni hirdetéseit ( Paraméter.sk ) Mikuš: az európai regionalizmusé a jövő – A „ Régiók ereje ” jelszóval indul a választás okon Tibor Mikuš pártja, az Új Demokrácia. A párt olyan embereket kí nál Szlovákiának, akik a saját mun katerületükön már bizonyítottak (Új Szó) U KRAJNA KMKSZközgyűlés Beregszászon – „ A kárpátaljai magyarságnak a megmaradásáho z szüksége van a magyar állam segítségére, mert e nélkül nem marad fenn a közösség ” – jelentette ki vasárnap Beregszászon Kovács Miklós , a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a szervezet XXI. közgyűlésén. Elnöki beszámolójában Kovács kif ejtette: bebizonyosodott, hogy Ukrajnában nem lesz jogállam, sem középosztályon nyugvó polgári társadalom, ezért a kárpátaljai magyarság túlélésének fontos feltétele „ önvédelmi reflexek ” megőrzése. Vagyis a kárpátaljai magyaroknak a helyhatósági választáso kon magyar pártra kell szavazniuk, különben nincs esély a túlélésre – fogalmazott, hozzáfűzve: „ a kárpátaljai magyarságnak a megmaradásához szüksége van a magyar állam segítségére, mert e nélkül nem marad fenn a közösség ” (MTI) Folytatódik a KHÖT programja – A Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT) a múlt esztendőben látott hozzá a Szülőföld Alap támogatásával “ Kárpátalja magyarlakta településeinek arculatmegőrző programja – címeres falutáblák felállítása ” című p rogramjának megvalósításához (Beregi Hírlap) Konferencia a határon átnyúló együttműködés jegyében – Az elmúlt héten a SzabolcsSzatmárBereg Megyei Önkormányzat, valamint a Kárpátinform Információs Szaktanácsadó és Regionális Fe jlesztési Központ közös szervezésében megrendezésre került a „ Magyarukrán határszakasz közúti kapcsolatainak felmérése ”, valamint a „ Történelmileg összetartozó határ menti műemlékek feltérképezése ” című magyarukrán