Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya R eggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.10 . 6 projektek zárókonferenciája. A rendezvé nynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom terme adott otthont (Beregi Hírlap) V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA , INTERJÚ Ha nem kell, megkapod – „ Egy gondolattal játszadozom, persze felelőtlenül. Amelyből aztán mindenféle következtetéseket akarok levonni, persze minden tudományos megalapozottság, bizonyíthatóság nélkül. Azaz, még felelőtlenebbül. A gondolat az, hogy tételezzük fel, ugyanezt a kérdést (Hisze Ön abban, hogy az új magyar kormány megadja a határon t úli magyaroknak a kettős állampolgárságot?) ugyanebben az időszakban (kormányváltáskor, tehát 2006 májusában), pontosan négy évvel ezelőtt is feltesszük, feltettük volna olvasóinknak. Kiegészítve egy másik kérdéssel: Amennyiben megadná, Ön igényelnée a ke ttős állampolgárságot? A szimulációs játék további része, hogy ugyanezt a két kérdést megismételnénk pontosan négy évvel később, azaz napjainkban. Ez tehát összesen négy kérdés, amelyből egy megvalósult – lásd fent – , a másik három puszta hipotézis, feltét elezés ” Kókai Péter írása (Magyar Szó) Felelősségkeresés – „ Bátor lépésre szánta el magát Traian Băsescu államfő. Olyan intézkedéseket hirdetett meg a múlt héten, amelyeket Romániában még egyetlen politikusnak vagy pártnak se m volt bátorsága meghozni. A közalkalmazottak bérének 25 százalékkal, valamint a nyugdíjaknak és a munkanélküli segélynek 15 százalékkal való csökkentése mellett szól az a racionális érv, miszerint a gazdasági válság eddigi terheit kizárólag a magánszféra viselte. A döntés meghozatalában vélhetően nagy szava volt Mugur Isărescunak , a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának, aki éppen Băsescunak a csütörtök délutáni bejelentését megelőzve élesen bírálta a mindenkori kormányt hazug ígéretei és a közszféra meg reformálásának hiánya miatt. Isărescu ugyanis korábban többször is leszögezte, hogy nem ért egyet az adóemeléssel, ami elsősorban a munkáltatókat, vagyis a magánszférát sújtaná. A vérbeli úriemberként közismert jegybank elnöke szokásától eltérően, kemény s zavaktól sem ódzkodva pakolt ki az elmúlt évek hazug kormányzati politikájával ” Borbély Tamás cikke (Szabadság) P ROGRAMAJÁNLÓ A www.nemzetpolitika.gov.hu honlapon az „ Eseménynaptár ” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://nemzetpolitika.gov.hu/index.php Cikkek: KMKSZközgyűlés Beregszászon Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Bere gszász, 2010. május 9., vasárnap (MTI) – A kárpátaljai magyarságnak a megmaradásához szüksége van a magyar állam segítségére, mert e nélkül nem marad fenn a közösség – jelentette ki vasárnap Beregszászon Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szöve tség (KMKSZ) elnöke a szervezet XXI. közgyűlésén. Elnöki beszámolójában Kovács kifejtette: bebizonyosodott, hogy Ukrajnában nem lesz jogállam, sem középosztályon nyugvó polgári társadalom, ezért a kárpátaljai magyarság túlélésének fontos feltétele „önv édelmi reflexek” megőrzése. Vagyis a kárpátaljai magyaroknak a helyhatósági választásokon magyar pártra kell