Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 16 Ezt tették más közösségek is, olyanok, akik ma valóban hivatalosan használhatják nyelvüket, kisebbségi közösség tagjaiként. Jelenleg Romániában rengeteg nyelvi jogokra vonatkozó jogszabály, kismillió törvény létezik, valamint mindezekhez, mint a hab a tortán hozzáadódik a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, ezek a dokumentumok együttesen szabályozzák, és KÖTELEZŐ jelleggel előírják a kisebbségi nyelvhasználatot, viszont sajnálatos módon nincs Erdély szinten egyetlen egy helyi önk ormányzat vagy más állami intézmény sem, ahol ezek a törvények teljes mértékben érvényesülnének. Részleges és majdhogynem kizárólag beszélt kétnyelvűségről beszélhetünk és a munkám során azt a szomorú tényt is megtapasztaltam, hogy a valós szándék is nagyo n erősen hiányzik a magukat magyarnak, vagy székelynek valló felelős tisztséget betöltő személyek szintjén is. Természetesen vannak nagyon pozitív példák is, de lévén, hogy 2010et írunk, ezekből még mindig nagyon kevés van. És a fent említett szavazás köv etkeztében sem várható több siker, mert nagyon hétköznapi és objektív akadályok állnak a hivatalos magyar nyelvhasználat elterjedésének útjába. Szeretném tájékoztatni, hogy jelenleg nincsenek megfelelő magyar nyelvű, jól bejáratott és mindenki által ismer t, valamint használt közigazgatási, jogi, orvosi stb. hivatalos magyar szakkifejezések. Ezek kidolgozása, és ami a legfontosabb, elsajátítása jelenleg nyitott kérdés, nem tudni, hogy megvalósule vagy maradunk a „két nyelven” zajló tanácsüléseknél (jelenle g ez a példa jut eszembe) amelyeken a következők hangzanak el: „Ma ki írja a procseszt? A notár kellene írja, de ma nincs itt, delegációban van. Hozzunk egy decsíziót közösen, mert másképp nem tudjuk eldönteni?” És így tovább, de talán nem untatnám Önt ezz el a konyhanyelvvel. Ennek a jelenségnek a kialakulásáért – véleményem szerint még nagyon hosszú ideig történő fennmaradásáért – nem csupán az „ördögi” tulajdonságokkal megáldott román anyanyelvű többséget terheli felelősség. Nemrég Csíkszeredában jártam és a nyelvi jogokról beszélgettem emberekkel, és ezen a találkozón beszélgettem egy jogász hölggyel akik elmesélte, hogy ő már nyugdíjas, viszont az előző rezsimben jogtanácsosként dolgozott a „tanácsnál” és bizony minden két nyelven készült, határozatter vezetek, döntések stb. voltak 4050 oldalas két nyelven megírt dokumentumok, sajnálatos módon, a magyar nyelvű anyagok rendszerint a kukában végezték rövid életüket, és nem a gonosz többségi társadalom tagjai juttatták őket oda. A szemétbe kerülés oka egy mentalitás, egy nem túl szerencsés gondolkodásnak a következménye, valamint a nem kismértékű félelem volt. Kétségtelen az akkori félelmek abban a politikai rendszerben majdhogynem elfogadhatóak voltak, de az a fajta rendszer és annak megfélemlítő mechanizm usai már jócskán elavultnak tekinthetők és mégis ez a mentalitás a hétköznapok valósága mindmáig. Az elmúlt napokban azon gondolkodtam, hogy ezt a mentalitást, amely azóta sem változott túl sokat, és amely jelenleg is megtalálható az állami – és nem csak- alkalmazottak magatartásban, meg lehete változtatni egy szavazással és arra hajlok, hogy azt gondoljam, hogy teljesen kizárt. A magatartásváltozás nehéz és hosszú folyamat, rengeteg áldozatot és még több munkát követel azok részéről, akik esetleg a mun kájukon keresztül azt a célt tűzték ki, hogy hozzájárulnak egy közösség megerősödéséhez, amihez valljuk be őszintén, elsősorban mentalitásváltozás szükséges. Ennek megvalósulása hiányában, nem lehet eredményesen szavazni, tartalom nélküli célokat kitűzi és azokat soha nem megvalósítani, lévén, hogy nem lesz, ki megvalósítsa. Erre a legjobb példa a fent említett marosvásárhelyi magyar „nyelvhasználat”. Higgye el, kérem, hogy a hatvanas években kinyomtatott kétnyelvű buszjegyek olyan távolinak tűnnek itt, e bben a városban, mintha nem is ezen a településen lettek volna azok a jegyek felhasználva, az itt élő lakosok még ezeket is elfelejtették, de nem azért, mert jelenleg szabadabban használhatják az anyanyelvüket. Ami az elmúlt évtizedekben, ebben a városban történt az nem egyedi eset és sajnos nem kerülte el a román többséget sem, annak mentalitásában is a rossz beidegződéseket erősítette meg, ahogy a magyar kisebbség sem mer magyar nyelven ügyintézni. Ennek megváltoztatása nem egyszerű munka, mindamellett, hogy létezik egy kitűnő jogi háttér, azonban a valódi szándék mindkét közösség tagjainál megkérdőjelezhető, a magyar nyelvhasználatot nagyon sokan konfliktusteremtő eszköznek élik meg, többség kisebbség egyaránt.
