Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.28 . 30 Mindez enyhítheti a rossz érzést, amit a választások előtt kialakult parlamenti többség oldaláról a kormányoldalra való átállás okozott. Lassan tuda tosulnia kell bennünk, hogy politikailag ez volt a kevésbé rossz döntés, már azért is, mert a késztetés rá alulról jött, és az SZKT, az RMDSZ parlamentje elsöprő többséggel megszavazta. Ám a fentiek ellenére voltaképpen nincs, ami véglegesen megnyugtatna . („A neheze ezután következik”, mondta Markó Béla is.) Hiszen válhatnak minisztereink áldozatául társadalmi nehézségeknek (lásd a máris körvonalazódó megszorításokat és nyomunkban az elégedetlenség hullámait), válságnak/pénztelenségnek (lásd elsősorban az egészségügy tragikus helyzetét), konfliktusos helyzeteknek (lásd a verespataki aranykitermelés kérdését), a Romániában elterjedt ármányos politikának (ahogyan egy évvel ezelőtt jártunk a kormányra lépéssel) és az antidemokratikus törekvéseknek is. Utóbb iak elsősorban az államelnök részéről fenyegetnek. Traian Băsescu második mandátumát is alkotmányszegéssel kezdte, amikor ortodox egyházfővel kenette fel magát elnöknek, holott Románia világi állam és az egyházak egyenrangúak. És a régiúj elnök ismét elev e visszautasította a „csendet”. Vagyis annak szinonimáit: a rendet, a nyugalmat, a békét, a biztonságot, az alkotmányosságot. Pedig ahol béke és nyugalom van – a szívekben és a világban – , ott felelősebben lehet szembenézni a kényszerű döntések felelősségé vel s a várható nehézségekkel is. Kockáztassuk meg: jelenleg – miután Románia „észrevétlenül” amúgy is elnöki köztársasággá alakult már – akár a gazdaság kihívásánál is nagyobb veszély ezeknek az értékeknek a végzetes csorbulása, az önkényuralom térhódít ása. Akik belenyugodtunk abba, hogy az RMDSZ elhagyott egy demokratikus módon kikristályosodott, haladó politikai többséget egy olyan kormánytöbbségért, amelynek tűzoltó munkájára az országnak e pillanatban szüksége van, nem veszíthetjük el a bizalmat ab ban, hogy adott helyzetben, a demokrácia, a jogállamiság és a parlamentarizmus megtartásáért majd visszatér a helyes oldalra. Addig is, harcol a legnagyobb veszély ellen. vissza „A puding próbája az evés” – Évértékelő inte rjú Markó Béla RMDSZelnökkel, a Bockormány miniszterelnökhelyettesével ÚMSZ • Salamon Márton László | 20091224 03:45:49 A politikában minden szövetségkötés kompromisszum. Az RMDSZ számára ez a dilemmák és a szövetségkötések éve volt. Nagy dilemma vo lt, hogy a magyar egységet hogyan tudjuk kiteljesíteni, és ez a Magyar Összefogás által történhetett meg. Elnök úr, nevezhetjük az RMDSZ szempontjából 2009et a kompromisszumok évének? Hiszen valamikor az év közepén a szövetség békét kötött a magyar ellen zéket képviselő Tőkés Lászlóval, megalkotva a Magyar Összefogás európai parlamenti jelöltlistáját, majd fél évvel később, koalícióra lépett addigi legnagyobb román politikai ellenfelével, Traian Băsescu Demokrata – Liberális Pártjával. – A politikában minden szövetségkötés kompromisszum. Az RMDSZ számára ez a dilemmák és a szövetségkötések éve volt. Nagy dilemma volt, hogy a magyar egységet hogyan tudjuk kiteljesíteni, és ez a Magyar Összefogás által történhetett meg. Nehéz dilemma volt az is, amikor megbukt attuk a román kormányt, aláírtunk és megszavaztunk egy bizalmatlansági indítványt, és nagy dilemmánk volt, hogy vállaljunke közös kormányzást a Demokrata – Liberális Párttal. Gazdasági válság, politikai válság... egybehangzó vélemények szerint nehéz év vol t 2009. – Nagyon nehéz év volt szerintem is. Azért is, mert hosszú idő után az RMDSZ most először volt igazán ellenzékben. 1990 óta volt ugyan olyan periódus, hogy nem voltunk a kormányban, de akkor támogattuk a kormánypártot.