Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.28 . 31 A Szövetségi Képviselők Taná csának elmúlt hét végi ülésén azt mondta, nehéz szívvel megy bele ebbe a kormányzásba. Mitől tart a leginkább? – A programjaink nem inkompatibilisek a DemokrataLiberális Párttal, elég sok a közös cél, például ami a decentralizációt illeti. Ugyanakkor az á llamelnöknek és a PDLnek ismerjük az elképzeléseit, ami az államigazgatás mikéntjét illeti – ők félelnöki rendszerben gondolkoznak, amit az RMDSZ nem tud támogatni. Itt tehát lesz konfliktus, ez az egyik dolog, amitől tartunk. A másik, hogy válságidősza kban kormányozni nem jutalom, és mivel nehéz intézkedésekre lesz szükség, nem biztos hogy valaki megköszöni majd. Eddig minden olyan koalíció felbomlott, amelyben Traian Băsescu és a Demokrata Párt volt. Nem tart attól, hogy ugyanaz történik megint? – Edd ig egyik olyan koalíció sem bomlott fel a mi akaratunk ellenére, amelyikben mi ott voltunk. Általában a szövetségek úgy bomlottak fel, hogy mi döntöttük el: nem tudjuk tovább velük folytatni. A Demokrata – Liberális Párt azért alkot nehezen koalíciót másokka l, mert állandóan terjeszkedni akar, és időről időre megkísérli beolvasztani a partnereit. Ez velünk nem működik, mi a magyar választókat magunk mögött tudjuk, mi nem vagyunk versenypárt. Traian Băsescu azért megkísérelte a magyar választókat is megszólít ani, magához édesgetni. – Ez így van, de ezzel csak azt érte el, hogy a magyar választók egy része vele rokonszenvezik, de az RMDSZtől szavazatokat nem vitt el. Az RMDSZ nehéz tárcákat kapott, nem igazán pénzosztogató, népszerűséget növelő minisztériumok at. – Kevés olyan tárcára tudnék rámutatni, amely ebben az időszakban a népszerűségét növelné bárkinek is. Tagadhatatlan, hogy az egészségügyi rendszer rengeteg problémát jelent, de szerintem azért a reformot tovább lehet vinni ezen a területen. Mindenkit emlékeztetnék, hogy az RMDSZnek valamikor régen volt már egészségügyi minisztere: Hajdú Gábor. Akor is óvtak ettől a tárcától, de Hajdú Gábor úgy dolgozott, hogy azóta is emlegetik, hogy ő volt Románia legjobb egészségügyi minisztere 1990 után. A kulturá lis minisztériumot illetően pedig az értelmiségiek érezni fogják majd, hogy egy magyar értelmiségi ember, Kelemen Hunor vezeti ezt a tárcát. A környezetvédelmi minisztérium sem egy könnyű tárca, itt van mindjárt Verespatak kérdése. – Ez a tárca már komoly eszköz arra, hogy infrastrukturális fejlesztésekkel segítsük a helyi közösségeket. Ami a verespataki aranykitermelés kérdését illeti, itt nem értünk egyet a Demokrata – Liberális Párttal. Az RMDSZben is voltak véleménykülönbségek ezt a kérdést illetően: g azdasági szakembereink inkább a beruházást pártolták volna, mások környezetpártiak voltak. Végül győzött az RMDSZben a környezetvédelmi szempont, és ez az állaspontunk továbbra sem változott. A verespataki projekt újravizsgálata mellett a kisebbségi törv ény is része a kormányprogramnak. Mi a garancia, hogy ugyanaz a Demokrata Párt, amely öt évvel ezelőtt megakadályozta ennek a jogszabálynak az elfogadását, most másképp viszonyul a kérdéshez? – Garanciák semmire nincsenek. A pudding próbája az evés, de sze rintem van esélye annak, hogy ezúttal több sikerrel járunk. Látja az RMDSZt egy év múlva is kormányon? – 2010 nehéz év lesz, ez a kormány nagy problémákal fog küzdeni, de ha valami nagy trauma be nem következik a romániai társadalomban, akkor ez a kormán y egy év múlva is meglesz. vissza