Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.28 . 21 vannak, a hiányosságokra és a kívánnivalókra hivatkozva azonban nem vonhatjuk le azt a meredek következtetést, hogy Szerbia letért volna a nyugati típusú, szekuláris államberendezkedésről, hogy e gy a szerb pravoszláv egyházra támaszkodó klerikális vagy cezaropapista vallási államot építsen ki. – Szó sincs erről, az igazi vallási államok Ázsiában és Afrikában működnek, mivelhogy az ottani uralkodó hitrendszer, az iszlám tanítása alapján az állam é s a vallás között elmosódnak a határok – fejtette ki a vallástudós. Valamikor így volt ez Nyugaton is. Csak a középkorban, az invesztitúraharc időszakában kezdett világosan különválni az állami és az egyházivallási szerepkör. Ugyanakkor Szerbia a szekulá ris állam eszméjét Nyugatról „importálta” egykét évszázada. – Itt tehát még csak évszázados, NyugatEurópában viszont már évezredes hagyománya van az állam és egyház különválasztásának – magyarázta Sáfrány Attila. Szavai szerint a vallásszabadságot vesz élyeztető jelenlegi fő problémát nem a hagyomány elmélyülésének a hiányában, nem is az állítólagos klerikalizmusban vagy cezaropapizmusban látja, hanem az egyházi nacionalizmus elhatalmasodásában. – A szintén Nyugatról importált nacionalizmus a szerb prav oszláv egyházban kiváló termőtalajra talált, mivelhogy az – akárcsak a többi ortodox vallási közösség – eleve nemzeti egyháznak számít – tette hozzá a vallástudós. Mint megjegyzi, a '90es években megtapasztalhattuk, hogy a háborús uszításban milyen nagy szerepe volt ennek az egyházi nacionalizmusnak. A vallási épületeket, dzsámikat, adventista imaházakat stb. ért támadásokban is egyszerre nyilvánul meg a vallási és a nemzeti ellenszenv. A szerbek körében is térítő protestáns kisegyházak elleni támadásokra szintén ez a klerikonacionalizmus nyomja rá a bélyegét, amely alapján a szerbnek áttérni egy protestáns egyházba nemcsak a pravoszláv egyházból való „kikeresztelkedést”, hanem egyúttal a szerbség elárulását is jelenti. – Merthogy „a szerb az pravoszláv” – emelte ki Sáfrány Attila. A 2006ban elfogadott vallásügyi törvény megfelelő jogi keretet biztosít a polgárok megvédelmezésére a diszkriminációtól. A törvényt sokan bírálták, hogy a bejegyeztetésnél az úgynevezett hagyományos egyházakat és vallási közö sségeket előnyben részesíti, de ezt nem érdemes túlhangsúlyozni, hiszen alapjában véve egy liberális, a nemzetközi normákat kielégítő jogi dokumentumról van szó. – Természetesen a jövőben még finomíthatnak rajta, de véleményem szerint a fő feladat most ne m a törvény megváltoztatásában, hanem annak a hatékony alkalmazásában van – zárta szavait a vallástudós. A TÖRVÉNY DISZKRIMINÁL Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának nemzetközi jelentése és a nagybecskereki Civil Társadalom Fejlesztési Közp ont jelentései azt a tényállást húzzák alá, hogy a vallásszabadság alapjai – amelyet a szerbiai alkotmány biztosít – léteznek Szerbiában, azonban ez nem jelenti azt, hogy ezzel minden akadály el lenne tüntetve, nyilatkozta Mirko Đorđević vallásszociológus. – Egyet ír az alkotmány és egészen mást az egyházakról és a vallási felekezetekről szóló törvény. Itt válik nyilvánvalóvá, hogy Szerbiában szó szerinti és valós vallásszabadság nincs – emelte ki a vallásszociológus. Szavai szerint így egy olyan paradoxo n keletkezik, hogy valami törvény szerint törvényes lehet, ugyanakkor pedig alkotmányellenes. Az alkotmány szerint minden polgár szabad, vallásszabadság van, az egyházi felekezetek szabadok, azonban a törvény ismer hét hagyományos egyházat, míg a többi val lási felekezetet nem ismeri. – Ebből a megkülönböztetésből kifolyólag azok a hívők, akik nem a hagyományos egyházakhoz tartoznak, másodrangú polgárokká válnak – fejtette ki Đorđević.
