Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.12 . 11 Hálátlan feladat lenne visszamenőleg elemezni a pénz útját, de joggal feltételezzük, hogy minden forintot, dinárt vagy eurót arra a célra költöttek, amire eredetileg szánták. Sokkal egyszerűbb körülnézni és sz ámba venni a jelenlegi helyzetet. Hol állunk ma? Már említettem, hogy Magyarországon kívül nincs egyetlen olyan tévéstúdió sem, amely képes lenne egész napos magyar nyelvű műsor gyártására és sugárzására. Erdélyben évek óta dolgoznak egy önálló stúdió, az Erdélyi Televízió létrehozásán, sajnos, eddig nem sok sikerrel. Budapest csupán az első körben 300 millió forintot különített el erre a célra, és a televíziót a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is saját ügyének tekinti. A román állami televízióban műkö dő magyar szerkesztőség csupán a nagy rendszer aránytalanul kicsi része, igaz, így is rendkívül értékes az ottani magyar közösség számára. Az általa készített műsorok időnkénti megjelenése azonban nem tudja kielégíteni az erdélyi magyarság igényeit. Még ak kor sem, ha régiónként vannak más magyar nyelvű műsorokat is sugárzó csatornák. Sőt, a vállalkozó kedvű egyéneknek és egyes kábelhálózatoknak köszönhetően, több magyarországi csatorna is fogható például a Székelyföldön. Mindez nem elég, hiszen ahogy már mo ndtam, a modern televíziózás alapvető követelménye a folyamatos tájékoztatás és műsorszolgáltatás. A nézőnek választási lehetőséget kell nyújtani, hogy mikor és mit néz. Magyarul. Különösen fontos ez a hírműsorokra nézve, amelyek csak akkor érik el a célju kat, ha naponta többször jelennek meg a képernyőn. A sugárzási idő ugyanolyan fontos, mint a tartalom és a forma. A másik követelmény a lokális, az országos és a nemzetközi hírek megfelelő ötvözete. Az egyik oka a Duna Televízió és a Magyar Televízió arán ylag gyenge szereplésének a határon túli nézettségi listákon, a lokális és regionális témák feldolgozásának hiánya a műsorokban. Mert mi érdekel például egy gyergyószentmiklósi nézőt? Nyilván az, ami abban a kisvárosban és közvetlen környezetében történik. Aztán az, ami a magyar közösségben történik. Aztán jön Erdély, mint egész, aztán Románia – mindez érthető, mert itt dől el a sorsa, itt döntenek az életét érintő legfontosabb kérdésekről. Bizonyos témákban, amelyek befolyásolhatják mindennapi életét, érde kli Magyarország is. Természetesen ezen hírek közé nem tartozik a budapesti Nagykörút, vagy Margit híd felújítása, sem a pitiáner pártpolitikai csatározásokról szóló sajtótájékoztatók végtelen sora. A nézőt érdekli a világpolitika is, amennyiben az bármily en módon kötődik saját sorsához. Ennyi! Ezen túl már szinte minden a szórakozásról szól (tömény kultúrát is csak népszerű formában lehet eladni) és esetleg a nagyon szűk rétegműsorokról. A közszolgálati csatornák pedig nehezen tudják felvenni a versenyt a kereskedelmi televíziókkal a szórakoztatás terén, amelyeket viszont alig érdekel valami a napi eseményekből. Nagyon tévednek azok, akik kiskorúsítják a határon túli nézőket, és azt hiszik, hogy azok képesek órák hosszat ülni a képernyő előtt csupán azért, mert magyar nyelven szól az adás, a nemzeti öntudatról regélő szólamokkal fűszerezve. Ezek az idők régen elmúltak, a boldoguláshoz ennél jóval többre van szükség. A problémát csak bonyolítja a tény, miszerint azt, amit a gyergyószentmiklósi néző kíván, ug yanakkor elvárják Kolozsvárott, Szabadkán vagy éppen Ungváron is. Képtelenség elvárni akár a Duna Televíziótól, akár a Magyar Televíziótól, hogy egy időben szóljon minden lokális témáról, netán egyszerre kommunikáljon a román, a szerb vagy a szlovák többs égi nemzetekkel. Fogadjuk el, hogy az MTV elsősorban belföldi adó, amelynek csak periferikus feladata a határon túli magyar közösségek életének feldolgozása (természetesen a magyar belpolitikának és külpolitikának számos találkozási pontja van a szomszédos országokkal és az ott élő magyar közösségekkel). Tehát a jelenlegi felállás szerint marad a Duna TV. De ha a Duna TV csak részben foglalkozhat a határon túli regionális és lokális eseményekkel, és ha ezek kárára időnként még kacérkodik a magyar belföldi c satorna főszerepének átvételével is, akkor kire támaszkodjon Józsi bácsi Gyergyóban vagy Mari néni Csantavéren? És román vagy szerb szomszédjuk miből szerezhet tudomást arról, ami magyar? Aki magyar, az nyilván előnyösebb helyzetben van, hiszen általában beszéli a többség nyelvét, tehát könnyedén kapcsol át valamelyik hazai TV csatornára és onnan tájékozódik, vagy esetleg megnéz egy jó amerikai filmet. A fiatalabbak egyre többször teszik ezt. De akkor mi a helyzet az anyanyelvű tájékoztatással, a magyar ci vil, érdekvédelmi és politikai szervezetek kommunikációjával, a helyi problémákkal, az oktatással, a kultúrával? És az örök kérdés: miként mondjuk el a többségi nemzetnek, miként mondjuk el az egész világnak: kik vagyunk és mit akarunk?
