Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Regg eli Sajtófókusz 200 9 . 11.26 . 27 Markó Béla pártja nem „paktált le” ugyan közvetlenül Mircea Geoana szocdem pártjával, de szövetséget kötött a Nem zeti Liberális Párttal, mely megtette ugyanezt tegnap a Szociáldemokrata Párttal. Így jött létre a „lánc”. Minden köntörfalazás nélkül: ez a három párt Geoanát fogja támogatni a második fordulóban, és ha vállalkozásuk eredményes lesz, akkor a korábbi elkép zeléseknek megfelelően Geoana, mint államfő egy független, a német (szász) etnikumhoz tartozó politikust Klaus Johannist fogja jelölni miniszterelnöknek. Johannist nem csak Romániában, Európa nyugati felén is „tisztakezűnek” ismerik, ami az unió korrupciós listájának utolsó helyén álló ország esetében nagy szó. A Johannis név hallatán alkalmasint a reménybeli befektetők is biztató bizsergést éreznek. A játszma ezzel együtt nincsen lefutva, legföljebb elvileg. Ha a liberálisok és a magyarok a második fordul óban átirányítják szavazataikat Geoanához, akkor Basescunak esélye sincs. De a hivatalban levő államfőnek vannak mindkét pártban, illetve közösségben hívei – a romániai magyarság egyik legismertebb politikusa, EcksteinKovács Péter például évek óta az ő ta nácsadója, s ma, ha burkoltan is, de liberális létére amellett a Basescu mellett buzdít, aki őrajta kívül talán csak az RMDSZ nemezisét, az „orbánista” Magyar Polgári Pártot tudhatja maga mögött. A liberálisok egyharmadáról is föltételezni lehet, hogy a pá rtjukat korábban hátba döfő Basescu mellé állnak, mert nem szívlelik a „szocikat”. Aztán senki nem tudja még, hogy minden róka közül a legravaszabbnak ismert mai államfő a hátralevő másfél hétben milyen trükkel rukkol elő. Alkalomadtán még igényelheti Orb án Viktor segítségét is, mivelhogy a Fidesz elnöke ezt maga ajánlotta fel neki. Nem vicc. Csak emlékeztetőül: abban a bizonyos „tusványosi” táborban, ahol találkoztak, ezt mondta: „Mi a Fideszben (...) alig várjuk azt a pillanatot, amikor Románia új elnöke a mi európai politikai közösségünk által támogatott Traian Basescu lesz”. Majd hozzátette: „Ha szükséges, kampányeseményre is állok rendelkezésére az elnök úrnak!” (Ennek előtte Basescu minden magyar autonómiaóhajt elutasított.) Basescu ezt a szívességet utóbb egy interjúban azzal viszonozta, hogy kimondta: „roppant nagyra értékelem, ahogy a Fidesz elnöke politizál”. Érdekes módon a kölcsönös szimpátiát a román államfő és a magyar ellenzéki vezér azzal támasztotta alá, hogy mindke tten a „néppárti családhoz” tartoznak az Európai Unióban. Nota bene: az államfő az alkotmány szerint Romániában is a pártok fölött áll. Kapcsolódó cikkek Bomlás vagy egység? . Bukaresti ígéret a romániai kisebbségi törvényre . Itt szembetűnőbb a beolvadás, mint Erdélyben . Legyünk a mérleg nyelve! . Markó Béla az RMDSZ sikerében bízik Itt akkor, hogy úgy mondjam, van egy kakukktojás – kiki ízlése szerint dönthet arról, hogy melyik az. Tudniillik a romániai magyarság Markó Béla vezette ernyőszervezete, az RMDSZ is ehhez a „családhoz” tartozik – csak épp, Orbánnal ellentétben azt várja, hogy ne Basescu, hanem Geoana legyen Románia államfője. vissza Gyurcsány Putyinnal vacsorázott Magánjellegű vacsorán fogadta Moszkvában az orosz kormányfő Gyurcsány Ferencet. A találkozóra alig három nappal az után került sor, hogy Vlagyimir Putyin – orosz értékelések szerint „fu tólag” – találkozott Orbán Viktorral, az Egységes Oroszország párt szentpétervári ülésén, ahol a Fidesz elnöke az Európai Néppárt alelnökeként volt jelen. Nyilas Gergely Moszkva| Népszabadság| 2009. november 26. | – Az állam- és kormányfők egy részével o lyan közvetlen, emberi kapcsolatom alakult ki, amely túlmutat a korrekt politikai partnerségen – mondta lapunknak a korábbi magyar miniszterelnök az ukrán ételeket felszolgáló moszkvai étteremben megejtett kétórás keddi találkozóról, amely Gyurcsány Ferenc szavai szerint már szeptember óta tervben