Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.14 . 23 CarlEinar Lundbladh, a lundi Dialektus és Földrajzinév Archívum (Dialekt- och ortnamnsarkivet) vezetője hangsúlyozta, nem született még olyan tanulmány, ami a skånei nyelv létezését bármilyen módszerrel is alátámaszt aná. A Skåne Jövöje Alapítvány (Stiftelsen Skånsk Framtid) tagjai ugyanakkor örömmel fogadták az UNESCO döntését. Ők szívesen továbblépnének, azt szeretnék, hogy az UNESCO a védett kisebbségi nyelvek listájára is felvenné a skåneit. Ebben támogatja őket az UNPO, azaz a Képviselet Nélküli Nemzetek és Népek Szervezete, amely üdözölte a döntést. A budapesti ELTE Skandinavisztika tanszékén egyelőre nem találtunk olyat, aki érdemben tudta volna kommentálni az eseményeket. Így hát egyelőre kollégánk svéd feleségé nek szakvéleményére szeretnénk támaszkodni, amikor azt írjuk: nem kizárt, hogy Skåne akvavitostúl szakad majd ki a svéd nemzettestből olyan etnikai földindulást generálva, hogy olyat még a szlovákmagyar viszonyban sem képzelnénk el. Nem kizárt persze, de nem is igazán valószínű. vissza Nagyszeben polgármestere lehet a következő román kormányfő InfoRádió 2009. október 14., szerda 8:10 Klaus Johannis, Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere lehet Románia következő m iniszterelnöke. Ez körvonalazódott az Emil Boc vezette jobboldali kormány bukása utáni keddi politikai egyeztetéseken. Romániában jószerével még ki sem hűlt Emil Boc széke a miniszterelnök keddi menesztése után, máris körvonalazódni látszik a megoldás. A z első jelek szerint a parlament többsége támogatja azt a javaslatot, hogy Klaus Johannist, Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterét kérjék fel egy politikailag nem elkötelezett kormány megalakítására, mely a november végi államelnökválasztásig intézi az ország ügyeit. Johannist a Nemzeti Liberális Párt javasolta a feladatra, a polgármester pedig egyelőre annyit mondott: lehet tárgyalni róla. Traian Băsescu államfő értékelése szerint a kormány megbuktatása azt jelzi, hogy a pártok az elnökválasztási kampányérdekeiket az ország érdekei fölé helyezték. Az államfő már egy órával a parlamenti bizalmatlansági szavazás eredményhirdetése után elkezdte az egyeztetéseket a pártokkal. Ezeken, illetve a pártok egymás közötti tanácskozásain körvonalazódott a nag yszebeni polgármesterre épített megoldás. Klaus Johannist ugyan függetlenként vették számba, de ez a besorolás csak annyiban igaz, hogy a polgármester igyekezett egyenlő távolságot tartani a román pártoktól. Ő ugyanis 2002 óta a romániai német kisebbsége t képviselő Német Demokrata Fórum elnöki tisztségét tölti be. Tavaly immár a harmadik polgármesteri mandátumát szerezte meg Nagyszebenben, és tevékenysége annyira elismert, hogy nemcsak a városban, hanem Szeben megyében is a Német Demokrata Fórum kapta a legtöbb szavazott az önkormányzati választásokon. Ez azért meglepő, mert a szászok tömeges elvándorlása után a német kisebbség aránya másfél százalékra apadt a megyében. vissza Ki lesz "Európa elnöke"? EurActive 12.10.20 09 A Lisszaboni Szerződés - életbelépése esetén - létrehozza az Európai Tanács állandó elnökének posztját. Az új pozíció jogköreivel kapcsolatban még számos részlet tisztázásra vár, ami okozhat némi súrlódást a már meglévő csúcspozíciókkal. Kapcsolódó ci kkek: • A cseh elnök lábjegyzettel akarja kiegészíteni a Lisszaboni Szerződést • A lengyel elnök vasárnap ratifikálja a Lisszaboni Szerződést. Vagy mégsem? • Az EU vezetőinek „nehéz feladat” a Bizottság összeállítása • Törökország az ír „igen” farvizén szeretne révbe érni