Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.15 . 31 A könyv címéről a szerző az Előszóban szól: „Az »Egy a nemzet« jelmondat ismereteim szerint legalább tizenöt éves, és Csapó Endrétől , az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztőjétől származik... Azután sok év telt el, és amikor eldöntöttem, hogy a készülő kötet címéül Csapó egykori jelmondatát szeretném választani, írásban kértem a beleegyezését... Egyébként pedig azért választottam éppen ezt a címet, mert úgy gondoltam, ez fejezi ki, ha nem is minden szempontb ól a valóságos helyzetet, sajnos: annál inkább sokunk céljait, reményeit, szándékait és törekvéseit; mindazt amiről ez a könyv közvetve vagy közvetlenül szól.” A nemzetről természetesen, és a nemzet legnagyobb gondjáról, arról hogy a szétszakítottság és s zétvándorlás ellenére nincsen magyar más csak egyféle, és növekszik a felismerés, hogy valamiképpen létre kell hozni a nemzeti távollétben is az együttlétet. „Természetesen elsősorban a Kárpátmedencében őshonos magyarokról van szó, de nem kevésbé fontos a világban, – akár a legtávolabbra – szétszóródott magyarság: vagyis az emigráció.” Az olvasó nem menekülhet a felfedezés nélkül, hogy Pordány László és felesége, Csikós Mária a legtávolabbra szétszóródott magyarokhoz „hazaérkezett”, és mint a Kárpátmedenc e magyarjainak korábban szenvedélyes látogatói, ezt életük szerencsés fordulataként élték meg. „Hoztuk legelső sorban azt az erős elhatározást és őszinte személyes érdeklődést, amivel meg kívántuk ismerni itteni honfitársaink életét, helyzetét és törekvése it. Az ismerkedés kezdeti nehézségein pedig átsegített – nyílt és őszinte közeledéssel – maga az emigráció. ... Hétvégéinket – kevés kivétellel – közel négy éven keresztül magyar szervezeteknél, magyar gyűléseken, rendezvényeken, bálokon, megemlékezéseken, ünnepeken vagy éppen tanácskozásokon töltöttük. ... A beavatkozás szándéka nélkül, de mindenütt meggyőződéssel érveltem az ausztráliai és az újzélandi magyar szövetség fúziója mellett, ami meg is valósult – nagy örömünkre, mert ezzel szinte egycsapásra m egjavultak a kommunikáció föltételei nemcsak a két ország között, hanem Magyarországgal is.” Ami a könyv szerkezetét illeti, az alcímek megadják a témák sokféleségét: Kapcsolatok. Londontól Királyhelmecig. Ausztrália és ÚjZéland. DélAfrika. Amerika 2009 . Megnyitók. Nyelv és nemzet. Ünnepi beszédek. Interjúk. Trianon. Az MDFtől a Nemzeti Fórumig. Pordány László könyve nem valamiféle homogén összefoglaló visszaemlékezés. Az említett fejezetcímek alatt időrendiség nélkül sorjáznak valahol korábban megjele nt újságcikkek, előadások, tanulmányok, interjúk, ünnepi megemlékezések, köszöntők, egyszóval egy elfoglalt ember néhány évtizedének megismerésére szolgáló dokumentáció, amelynek középpontjában nem az elfoglalt ember személye, hanem a tevékenységén kereszt ül az otthoni olvasó részére a távoli nemzeti közösséggel való, máig is létező kapcsolatának megismertetése áll. De szól Szórványország magyarságához is, ahol még mindig szükséges a magyarországi (kárpátmedencei) rendszerváltó idők történetének, lehetőség einek, esélyeinek pontosabb ismerete, ami eligazítást ad a mai helyzetben. A könyv alkalmassága ilyen szempontból is „határok nélküli”. A könyv nemzetpolitikai kalauz. Az államhatalom szerepéről szólva az erős állam szükséges voltát hangsúlyozza. A pártál lam lebontásából nem ugorhatunk az államnélküliségbe. Ami eddig ez irányban történt, attól máris „előállt az a helyzet, melyben a központi hatalom a hazai és külföldi gazdasági és pénzügyi agresszió kiszolgálójává vált”. Az alapvető álláspont, az ország so rsa, jövője függ tőle. Minden elveszhet, ha nincs állam, nincs olyan állam, amely a nemzet védelmére alkottatott. A másik a magyarság egysége. Ez is életparancs. Amikor fölkértük Pordány László nagykövetet karácsonyi és újévi köszöntő írására a Magyar Éle tben, 1990ben, üzenetének gerincében a magyar egység gondolata állt: „A magyarság egységéről van szó, függetlenül attól, hogy ki hol él, mégpedig a gazdasági és kulturális összefogáson túl lelki és szellemi, vagyis a legmélyebb értelemben. Másképpen: a magyarság közeli és távoli csoportjainak (újbóli) egymásra találásáról van szó. Szellemileg, igen, de ennek föltétele a nagyon is konkrét és fizikai cselekvés. ... Hiszek honfitársaimban és bízom bennük, mert láttam nemcsak a békétlenség és a torzsalkodás keserűségében, hanem az összefogás, a nemzeti érzés és akarat egységének magasztos pillanataiban is. Láttam, először 1956ban, aztán – igaz, hogy hosszú szünet után, mert Kádár képmutató ellenforradalmi rendszere mármár gyógyíthatatlanná mérgezte az ottho n maradottak lelkét – láttam a második lakiteleki sátorban 1988ban, majd az azt követő évben számtalanszor. És láttam Canberrában, ez év október 23án, amikor közel száz honfitársam, ausztráliai magyar vezetők szeme egyszerre és egyformán csillogott a nag ykövetség fogadótermében, melyben a legtöbben életükben akkor először jártak. De láttam itt Ausztráliában azóta is többször, mint például legutóbb a magyar külügyminiszter látogatásakor. Úgy gondolom, az ausztráliai magyarság egyik kezdeményezője
