Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.09 . 21 USA érdekeit abszolutizáló – tőle szónoki képességekben is igencsak elmaradó – George W. Bush, akin él gyorsabban kevés amerikai elnök süllyedt a feledés homályába. Obama rá is játszott a változásra. Megszólalásaiban nem győzte hangsúlyozni, hogy partnerként érkezett Európába, vele utazó fehér házi tanácsadói pedig gondoskodtak arról, hogy ne merüljön f eledésbe az a közvetítés, amikor a G20 belső konfliktusát úgy rendezte el, hogy az adóparadicsomok megnevezése kapcsán egymásra megorroló Hu Csintao kínai pártfőtitkárállamfőt és Nicolas Sarkozy francia elnököt különkülön félrehívta, és egy kompromisszu mmal kibékítette. Újrakezdésről beszélt Moszkva és Washington kapcsolatában, amikor kortársával és a hozzá hasonlóan jogász végzettségű Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel találkozott. Az év végén lejáró STARTmegállapodás helyébe lépő atomfegyverleszerelési egyezség kezdeményezésével pedig a világpolitikai porondra emelte a nyersanyagárak esése miatt agyaglábú óriássá vált Oroszországot, ahol az még mindig nagyhatalmi tényezőnek érezheti magát. Vannak viszont, akik úgy vélik, túlzásba vitte a kompromisszumk eresést és a diplomatikus modort, amikor a körútját záró törökországi látogatásán az örmények 1915 – 1923 közti sorsával kapcsolatban óvatosan kerülte a népirtás szót, nehogy megsértse vendéglátóit. Pedig még szenátorként, amikor 2006ban az USA hazahívta a szót a száján kiejtő ankarai nagykövetét, ingerült levelet írt Condoleezza Rice akkori külügyminiszternek, tavalyi elnökválasztási kampányában pedig többször is hangsúlyozta: nem kell félni az eseményekkel kapcsolatban a népirtás kifejezést használni, mert tények bizonyítják, hogy az történt. A mostani árnyaltabb fogalmazással viszont elérte, hogy a törökök elfogadják a dán Anders Fogh Rasmussen NATOfőtitkári kinevezését, a legfontosabb világi iszlám országból pedig megüzente a világ muszlimjainak, hogy az USA nem tekinti őket ellenségnek. Kedden aztán váratlanul beiktatott egy villámlátogatást Bagdadban, ahol tárgyalt Núri alMaliki iraki kormányfővel és Dzsalál Talabáni elnökkel, találkozott az expedíciós csapatok főparancsnokával, Ray Odierno tábornokkal , és amerikai katonákat tüntetett ki. A különleges transzatlanti kapcsolatok felélesztésén munkálkodó Gordon Brown brit miniszterelnököt a szövetségesének tudhatta Obama a válságkezelésről folytatott vitában, ahol Berlin és Párizs tengelyével került szemb e. Angela Merkel és Sarkozy ugyan személyesen nem túlságosan kedvelik egymást – a francia államfő szűk körben a német kancellár akcentusán évődik, utóbbi pedig önzőnek és forrófejűnek találja politikustársát – , ám abban egyetértenek, hogy az Obama által sü rgetett újabb kormányzati mentőcsomagokra nincs szükség, amíg a korábbiak hatása nem érvényesül. A francia – német szövetség – amelyet Obama azzal is felingerelt, hogy Törökországot újfent az Európai Unió tagjának ajánlotta – sürgeti azt is, hogy a pénzpiaco k fölötti ellenőrzésre globális szabályokat dolgozzanak ki, amit viszont a Berlinben és Párizsban is a válság fő okozójának tartott Washington ellenez. A G20találkozó sikere érdekében az ilyen események után megszokott semmitmondó szavakkal simították el a nézeteltéréseket a záróközleményben, ám az amerikai érdekeket határozottan, de Bushnál bársonyosabb eszközökkel képviselő Obama álláspontja világos. Egy március végi sajtóértekezletén kijelentette: senki ne akarjon az amerikai adófizetők zsebéből finans zírozott gazdaságélénkítési csomag hullámán, az USA hátán kikapaszkodni a recesszió mélyéből. Ez a mondat éppúgy a felelősség és a költségek Washington által korrektnek vélt leosztását szorgalmazza, mint az a – múlt héten szintén meg nem ismételt – figyelm eztetés, amelyben Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy vélte, az afganisztáni szerepvállalás kétszintűvé teheti a NATOt, felosztva a szervezetet harcolni hajlandó és nem akaró tagokra. Obama hiába nevezte Európát az iszlám szélsőségesek potenciális célpontjának, a NATOcsúcson inkább pénzt, mint katonákat kapott partnereitől. A londoni válságkezelő csúcsértekezlet kezdeményezéseiben és Obama – a krízis miatt kényszerűen, de a demokraták ideológiai szempontjának megfelelően is – állami szerepvállalá st erősítő gazdaságpolitikájában sokan máris egy új világrend eljövetelét látják, ahol a washingtoni konszenzusként is emlegetett szabadpiaci ortodoxia átadja a helyét a nyugateurópai modellnek. Ezzel a meggyőződéssel utazott haza az ezúttal is hepciáskod ó Sarkozy, ám a G20 intézkedései éppenséggel az általa kárhoztatott Bretton Woodsi rendszer egyik emblematikus intézménye, az IMF megerősödését hozzák. A pénzpiacok pusztító viharai előtt, alig egy éve mármár bezárásra érdemesített Valutaalap központi szerepet kap a válságkezelésben, ami közelebb viszi 1944es létrehozásakor körvonalazott feladataihoz. Az 1997 – 1998as ázsiai, majd orosz pénzügyi válság utáni segítségnyújtáshoz szabott szigorú feltételek miatt a fejlődő világban
