Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.16 . 18 A szervezők szerint az alapvetően látványközpontú kiállítás a nem magyar anyanyelvű látogatók számára is maradandó élményt nyújthat. Játsszunk el a gondolattal, hogy talán még a hazai tatároknak is, akik néhány esztendővel ezelőtt már jártak Csíkszeredában, hogy a Kriterion Házban beszéljenek saját történelméről, kultúrájukról, megcáfolva azt a hiedelmet, miszerint Timur Lenk és Dzsing isz Kán utódairól mindössze a sárga veszedelem juthat eszünkbe. A romániai tatárokat egyébként nem lenne túl nehéz meghívni erre a kiállításra, hiszen nincsenek sokan, számuk a legutóbbi népszámlálás szerint is alig lépte túl a huszonnégyezret és az idők folyamán jórészt ugyan Dobrudzsában telepedtek meg, de a parlamentben is képviselt etnikai szövetségüknek létezik egy brassói fiókja is. Egykori szülőföldjük, a Krimfélsziget, ugyan jóval távolabb esik a DunaTisza közénél, de a két kisebbség között né hány olyan párhuzamot érdemes felfedezni, amelyek igazolják, hogy a nemzetiségi gondok a népességszámtól függetlenül is hasonlóak. Amint például mifelénk az önálló magyar egyetemet, a Sapientiát, a magyarországi költségvetés működteti, ugyanígy a medzsid iai töröktatár muzulmán középiskolát is elsősorban a török állam támogatja. Ahogyan mi próbálunk új templomokat építeni és a régieket restaurálni, ugyanezt teszik a tatárok is, ma már tucatnyi szent helyük van, ahol vallásukat gyakorolhatják. Ahogyan er délyi magyar népi együtteseinkkel és táncházmozgalmunkkal népi hagyományainkat igyekszünk megőrizni a globalizáció sodrában, ugyanígy tesznek néhány tánccsoportjukkal a tatárok is. Ahogyan a magyar nyelvtanítással a moldvai csángok további beolvadását igye kszünk meggátolni, ugyanúgy szerveznek gyermekcsoportokat a tatárok is, hogy visszaadják anyanyelvüket mindazoknak, akik már részben elveszítették. És még valami. Ahogyan a nyolcvankilences változások nyomán, a demokrácia bűveletében, valamennyien tapsol tunk az önállóságnak és az egységnek, hogy utána különböző egyéni és csoportérdekek mentén széthasadozzunk, ugyanezt az utat járták be, kisebbnagyobb szövetségeikkel és belső villongásaikkal a tatárok is, hogy végül rádöbbenjenek arra, ami végre számunkra is feldereng: mégiscsak jobb az összefogás, mint a széthúzás. Egyszóval, lenne mit tanulnunk egymástól. És nem csupán a történelemből, amelyet február közepétől közel három hónapon át felidéznek a Csíki Székely Múzeumban, hanem a jelenből is, amelyet ug yanúgy érdemes jobban megismerni, mint a múltat. És nem csupán a tatárok, hanem más hazai kisebbségek tekintetében is. Mit tudnak például a Székelyföldön a lipovánokról? Azon kívül, hogy a Duna mellett élnek, szeretik a halat és egykor kiváló kubikusként járták be az országot, majdhogynem semmit. Mit tudnak a hazai ukránokról, szlovákokról vagy csehekről? A helyzet ugyanaz. Ha néhány hazai magyar középiskolában más romániai nemzetiségekkel kapcsolatos kérdéseket intézne bárki a diákokhoz, alighanem nagyon meglepődne a válaszokon. Az ÚMSZban, az Erdélyi Riportban többször is megpróbálkoztunk az etnikai dió feltörésével, de különösebb visszhang nélkül. Nemzetiségi látásmódunk sajnos önmagunkon kívül rendszerint egyetlen nemzetiségre szűkül, amelynek megne vezésén, emberjogi vagy társadalmi vonatkozásain olykor eltöprengünk – és ennyi az egész. Vajon nem lehetne ez másként? vissza Hová tűnik a cigányoknak szánt pénz? – Elfuserált programok, közönyös politikusok, eltékozolt milliárdok Látszólag ömlik az állami pénz a cigányügybe. Érzékelhető eredmény nincs, a közvélemény háborog. A valóság viszont az, hogy a támogatás gyakran el sem jut a címzettekhez, a cigányoknak szánt pénzeket esetenként nem cigányok használják fel. Czen e Gábor| NOL| 2009. február 15.| Az országban egyre nagyobb egyetértés kezd kialakulni abban, hogy a "cigányok érdemtelenül mindent megkaptak, de nem tudtak élni a lehetőséggel" – jellemezte a közhangulatot a Népszabadságnak adott minapi
