Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-01
14 – Téged választottak a szervezet első elnökévé. Mennyiben volt ádáz a küzdelem a tisztségért? Mekkora presztízst jelentett? – Véletlenszerűen alakult így. Én akkor a bukaresti diákszövetségben, illetve az OMDSZben tevékenykedtem. A MIT még csak egy alakulóban levő szervezet volt. Voltak dolgok, amelyekről senki nem tudta, mi is lesz , mit lehet belőle kihozni, és egyáltalán mekkora szerepet tudunk betölteni. Különböző személyek és szervezetek különböző pályát tudtak elképzelni a MITnek, és különböző forgatókönyvet vázoltak fel ezzel kapcsolatosan. Hogy ki is legyen a MIT elnöke, anny ira nem volt érdekes. Kettőnket jelöltek: engem az OMDSZ és Vajda Lacit a Makosz. Többkörös szavazást követően – mivel 4/5ös többséget kellett megszerezni – a harmadik körben választottak meg. Utolsóként Nagy Pali barátunk adta be a derekát, aki, gondolom , magát szerette volna ott látni – bár tudom, ez most rosszindulatú megjegyzés. Lehet, hogy a MISZSZ részéről szeretett volna valakit, de akkor a MISZSZnek nem is volt jelöltje. Zavaros történet volt, ami akkor jutott nyugvópontra, amikor ez a döntés végü l megszületett, és elmentünk az Elekesbe (egykor népszerű kávézó volt Székelyudvarhelyen – szerk. megj.), hogy igyunk a döntésünkre, adjuk áldásunkat rá. Én akkor nem is mértem fel, hogy mekkora nagy felelősség a fórum, az ernyőszervezet vezetése. Rendkívü l nehéz, különleges, határesetemberekkel kellett konszenzusra jutni. Az energiám nagy részét a szervezeten belüli egyeztetésekre fordítottam. Nem lehetett enélkül állást foglalni, tárgyalni, semmit sem lehetett végső soron konszenzus nélkül tenni. – Leeg yszerűsítve: a MISZSZMakosz ellentét gátolta a munkátokat? – Akkor tulajdonképpen már létezett ez a vita. Eleinte is megvolt egyfajta féltékenység, kicsinyesség, de sikerült ezen legalább ideigóráig átlépni. Nem volt könnyű, de sikerült. Az a struktúra, amit kitaláltunk, és hogy valójában az öt szervezetből legalább négynek egyet kellett értenie ahhoz, hogy menjen a dolog, ez rendkívüli konszenzus volt. Az ifjúsági mozgalmakról azt is kell tudni, hogy elég sok befele fordult, nagyfejű, mindig a saját iga zát hangoztató személy tevékenykedik bennük, és ezeket a személyeket a megfelelő működés érdekében csiszolni kell. Vannak ugyanis emberek, akik keresik a konfliktust. Egy sajnálatos ügy volt, ami a szakadást kiváltotta. Létrejött Budapesten egy iroda, ahol az ifjúsági szervezetek is dolgozhattak, és ott lehalásztak az egyik gép memóriájából két levelet, ha jól emlékszem, amelyben a Makosz egyik vezetője közölte a másikkal, hogy az egyik rendezvénnyel nem nyúltak le elég pénzt, kétszer annyit kellett volna. Ebből indult el minden. Csak a konszenzusorientált struktúra nem tette lehetővé, hogy egymást „kinyomják”. Ez a téma azonban ott volt mindig, s rányomta bélyegét a további együttműködés tisztaságára is. Mindig azt mondtam, ez nagyon jó ügy, tyúktolvajlás t örtént, ami sajnálatos, amit el kell ítélni, de attól nem kell szétzilálni egy együttműködési keretet. Akkor azonban még én sem tudtam, hogy mekkora szerepem volt abban, hogy egyensúly létezett a MITen belül, hisz, amikor ’97 áprilisában továbbadtam a sta fétabotot, nagyon gyorsan megváltoztatták az alapszabályzatot, és nagyon gyorsan helyet adtak annak, hogy könnyebben le lehessen számolni egyes tagokkal. Gyorsan meg is lett az eredménye, ami aztán tovább fokozódott, egészen addig, hogy jelenleg két teljes en különálló társaság van, akik számomra teljesen érthetetlen módon egymást ellenfélnek, néha ellenségnek tartják. Erre csak annyit tudok mondani, hogy nincs ez rendben így. Nem vagyunk annyian, és nem vagyunk olyan jók, hogy két elitet ki tudjunk magunkna k termelni. – Ha kellett, a fiatalo k meg is előzték a politikumot… – A MIT valóban megelőzte a nagypolitikai szakadást. A MITnek, ha lehet ilyenről beszélni, két tévedése volt ’97et követően. És be kell azt is látni, hogy az ifjúsági önszerveződés zenitje az a ’95ös évre tehető, amikor megszerveztük a legutolsó homoródi diáktábort, amelyben akkor már nem csak az OMDSZnek, hanem a MISZSZnek, a MITnek is szerepe volt. Akkor volt a strasbourgi karaván az anyanyelvi oktatásért, és akkor egy teljesen új, mondhatni új emberekből álló SZKTk épviseletet lehetett felállítani. Ez volt az utolsó igazán erős és erőteljes cselekedet, ami egységében jellemezte az erdélyi ifjúsági mozgalmat. Ezt követően az első hiba az volt, hogy ’97ben feladták a 4/5ös döntéshozatalt, a másik pedig, hogy egyoldal úan döntöttek arról, hogy otthagyják az SZKTt. Semmiféle komoly küzdelem, harc nélkül, egy nyilatkozatháború után feladták azt az állást, amelyért annak idején keményen megküzdöttünk. Valójában a MISZSZ szaladt előre, és vezetői azt mondták, vállalják a k onfrontációt az RMDSZszel, és vállalják, hogy egy állandó ellenséges hangot ütnek meg, s alternatívát próbálnak kiépíteni. Ezután vonult ki Tőkés László, s melléje szerveződtek az SZNTk és MPSZek, EMNTk. De ezek mind későbbi történetek. Sőt, a MITesek nagyon sokáig ostromolták az RMDSZben maradt másképp gondolkodókat, miért ülnek még ott... Ezt a két hibát látom. Ezután az RMDSZ – nem tudom, hogy jól tette vagy sem – , az űrt, ami a MIT kilépésével keletkezett, betöltötte saját arculata és szájíze sze rint olyan fiatalokkal, akik nem mondtak nekik ellent. – Ezek szerint szándékosan hívtak életre egy sokkal politizáltabb szervezetet?
