Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-01
15 – Nehéz megítélni. Lehet, hogy ez mára így látszik. Szerintem az egészséges ifjúsági vezetők mindmind valamilyen politi kai pályára kerültek volna, (vagy kerültek is, előbbutóbb), hogyha csak a gazdasági szféra el nem szívta őket. Ez tetten érhető. Az a tapasztalat, ami felhalmozódott ifjúsági vezetőként, nagyon hasznos, és valahol megtérül akár a közéleti, akár a gazdaság i szférában. De az ifjúsági szférában is van egy örökös probléma: az önfenntartás, a működés finanszírozása. Azért is volt könnyű feltölteni a MIT kilépése nyomán maradt űrt, mivel az ifjúsági szaktestület az egyik biztos és állandó forrást tudta biztosíta ni az ifjúsági szférának. Valójában, amikor a MITesek egyoldalúan kivonultak az SZKTból, és feladták ezt a szerepet, ezt a lehetőséget, akkor ezt gyorsan mások betöltötték. Hogy jól vagy rosszul? Most, immár őszülő fejjel visszatekintve, úgy látom, azok érvényesültek az ifjúsági mozgalomban, akik nagyon keményen és nagyon tudatosan tudtak dolgozni s építkezni. Hogy tehetségesek voltake, hogy okosak voltake, hogy nagyon intelligensek voltake? A tehetséget és az észt mesze túlszárnyalta a kemény, kitartó , céltudatos munka, amit tetten lehet érni, akár itt Csíkban is a CSTITn keresztül. Erre a mi generációnk nem is gondolt. Nem ebben a dimenzióban gondolkodtunk. Nem azt akartuk, hogy minden településre jussunk el, hanem azt mondtuk, van egy kínálat, van e gy lehetőség, és, aki ebből akar részesülni, az jöjjön oda. Ez volt a nagy szemléletbeli különbség: mi egy kis helyen nyújtottunk, szolgáltattunk, mások meg levitték a rendszert a települések szintjére. – Említetted, hogy az ifjúságpolitika, a szervezkedé sek ’95ben érték el csúcspontjukat. Mások is úgy ítélik meg, hogy ti voltatok az a nagy generáció, amelynek a legtöbbet sikerült elérnie, és valóban a legtöbbet tett is. Mi ennek a titka? Mit csináltatok jobban, mint utódaitok? – Ez rendkívül fájdalmas n ekem, de ugyanakkor úgy érzem, nem volt csak véletlen. Belekényszerítettük magunkat, hogy, ha tetszik, ha nem, együtt kell működni. Nehéz döntés volt, de ennek köszönhetően tudtuk véghezvinni, amit elkezdtünk. Ez volt az, amiért azon a szinten és ezzel a jelleggel érvényesülni tudtunk. Folyamatosan meg kellett egyezni mindenkivel, minden szervezet vezetőjével. Ez akkoriba n csak telefonon volt lehetséges, az emailek akkor még nem léteztek, s még mobiltelefonok sem voltak. S ez nagyon sok időt is elvitt, a kreatív munkától véve el az időnket, elszívta az energiánk egy részét. Ennek a szervezeti építkezésnek ára volt. – Ez csak a konszenzus. Mi az, ami tényleg jól sikerült? – Sikerült partneri kapcsolatokat kiépítenünk. Ennek eredményeképpen néhány olyan lényeges intézményes lépcsőt tudtunk létrehozni, mint az ifjúsági szaktestület kérdése, vagy a budapesti Metszéspont Irod a. Ekkor kezdtek el kialakulni a normális kapcsolatok, normális viszonyok. Már akkor azon gondolkodtunk, hogy megpróbálunk belépni a Youth for Europe szervezetbe is, s ezen belül az Európai Ifjúsági Tanácsba. Ezek voltak a perspektívák. Ebben tényleg jók v oltunk. Ahol pedig nem voltunk jók, ez a helyi hálónak, a helyi munkának a továbbvitele, bővítése. A frontot tartottuk ugyan – hisz Kolozsváron jó volt az OMDSZ, Székelyudvarhelyen jó volt az UFF, Szatmárnémetiben jó volt a Madisz, Temesváron jó volt a TMD – senki nem gondolt arra, hogy új központokat hozzunk létre, lokális vagy megyei jelleggel is kezdjünk kibontakozni. – Ezek szerint most utólag így ítéled meg, jobb lett volna, ha a MIT is ebbe az irányba mozdul el? – Nem, ez a MITnek nem volt szerepe. A MIT egyeztető fórum volt, és alapvetően diplomáciai porondként működött. Egységes fellépést biztosított, s ennek a jegyében jól el lehetett adni az ifjúsági mozgalmat, nagyobb finanszírozási pályázatokat lehetett a nevében benyújtani. – Mit érzel mégis a legnagyobb megvalósításnak a kezdeti periódusból? – A konszenzust és a jó kommunikációt. Amikor a kezdetekben megismertük egymást – nem személyesen, hanem szervezetenként – azt sem tudtuk, hogy létezik ez vagy az. Hihetetlenül nagy élmény volt felfedez ni azt a változatosságot, amit mozgalmunk jelentett. Az volt a legnagyobb nyereség, hogy elfogadtuk egymást, és örülni tudtunk a másságnak és hasonlóságnak egyaránt. Valójában fontosabb volt az, amit jelentettünk egymásnak, mint a hibák. Mert voltak hibáin k. Amikor azonban már személyes viták alakultak ki, az már a vég kezdete volt. – Jelenleg Csíkszereda polgármestere vagy, ezt megelőzően parlamenti képviselő voltál. Mennyiben jelentett predesztinációt az ifjúságpolitikai szerepvállalásod? Mennyiben tudod ma kamatoztatni az ifjúsági tapasztalatokat? – Nagyon sok embert ismertem meg, akikkel később különböző helyzetekben újra találkoztam, és tudtunk segíteni egymáson. Egyik nagy előnye volt annak a korszaknak, hogy egy sor olyan embert ismertem meg, és ism ertem ki – ennek lehet akár negatív kicsengése is – , akik ma lényeges szerepet játszanak az erdélyi magyar közéletben. Azonban az akkori stílusom, technikám, konszenzusorientált készségem, s még a tűréshatárom is sokkal jobb volt, mint a mostani. Ám annyir a még nem romlottam el, hogy ezeknek a tapasztalatoknak ne vegyem hasznát. Tény,
