Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-29
8 Éppen ezért a politikusokválasztópolgárok mérkőzéseken azok a szavazók nyerhetnek legtöbbször, akik az érdekekkel foglalkozn ak, és nem feltételeznek szándékokat. Se rosszakat (néha megesik, hogy ami etikus, hasznos is), se jókat (de többnyire az esik meg, hogy nem etikus, ami hasznos). Nem tudjuk, hogy az MPP, az RMDSZ és az EMNT politikusai közül kik azok, akik kizárólag a közérdeket (olvasd: etnopolitikai hatékonyságot) tartották szem előtt. Nem tudju k, kik azok, akiknek a hatalom akarását sikerült feloldaniuk a nemzeti imperatívuszban. A helyes kérdés tehát nem úgy szól, hogy kik azok, akik akarták a közös jelöltállítást és kik azok, aki nem. A helyes kérdés így szól: Kik azok, akik a közös jelöltál lításban érdekeltek lehettek, milyen feltételek mellett érte volna meg számukra, és milyen stratégiára volt szükségük ahhoz, hogy a lehető legnagyobb nyereséggel szálljanak ki a játékból? (Szerintem.) A Romániai magyar kiegyezés III.ban három fontos rom ániai magyar csoport kapott főszerepet: a megosztott Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a megosztott Magyar Polgári Párt (MPP) és a megosztott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Ezek azok a megosztott csoportok, amelyek az egységen dolgoztak ( olcsó poén, de jót szórakoztam rajta, bocs). Morálisan és módszertanilag is úgy helyes, ha azt feltételezzük, hogy a fenti szereplők mind racionálisak, és felmérték lehetséges döntéseik összes hátrányát és előnyét, illetve, hogy ezek ismeretében választo tták ki a legnagyobb haszonnal és a legkisebb veszteséggel járó alternatívát (erre azonban csak kis összeggel mernék fogadni). Döntéseik függvényében nyolc lehetséges forgatókönyv létezett: (1) Egyáltalán nincs közös jelöltállítás, és az MPP az EMNT tám ogatásával indul az RMDSZszel szemben. (2) Egyáltalán nincs közös jelöltállítás, de az MPP és az EMNT nem indul az RMDSZszel szemben. (3) Van közös jelöltállítás az RMDSZ, MPP és az EMNT részvételével. (4) Van közös jelöltállítás az RMDSZ és az MPP részvételével, az EMNT kizárásával, és az EMNT nem mozgósít. (5) Van közös jelöltállítás az RMDSZ és az MPP részvételével, az EMNT kizárásával, de az EMNT mozgósít. (6) Van közös jelöltállítás az RMDSZ és az EMNT részvételével, az MPP kizárásával, de az MPP indul ellenükben. (7) Közös jelöltállítás az RMDSZ és az EMNT részvételével, az MPP kizárásával, és az MPP nem indul ellenükben. (8) Egyáltalán nincs közös jelöltállítás, és független jelöltek indulnak az MPP az EMNT támogatásával az RMDSZ jelöl tjeivel szemben. Ha kizárólag az egyes csoportok rövid távú érdekeit nézzük, nyilvánvaló, hogy az RMDSZ számára a második (Egyáltalán nincs közös jelöltállítás, de az MPP és az EMNT nem indul az RMDSZszel szemben) forgatókönyv a A kiegyezés tehát elmaradt. De ha azon nem háborodunk fel különösebben, hogy üres buszok araszolnak az egyetlen személyt szállító autók által okozott közlekedési dug óban, akkor miért pont ezen háborodnánk fel? A város tiszta levegője, lakóinak egészsége, sőt, a lecsökkent utazási idő sem értékesebb saját kényelmünknél és szabadságunknál, nem? Minek tömegközlekedjünk, amíg nem muszáj?