Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-01
35 A fő kérdés, hogy milyen reakciósebessége van egy egyetemnek. A BabeşBolyai Tudományegyetem például az elmúlt években ilyen szempontból ir tózatosan sokat fejlődött. Minden nagy, monstrumszerű tudományegyetemi rendszernek megvan az a nagy hátránya, hogy tehetetlenségi állandók munkálnak benne. Kisebb a reakciósebessége a változó körülményekre, piaci elvárásokra, mint egy magánegyetemnek. Egy kisebb intézményben, ha az ember egy döntést meg akar szerezni, három nap múlva valóban megszerzi. Ezeken a technikákon jelenleg nagyon sok minden múlik. Nagyon sok minden múlik azon, hogy adott esetben személyek, struktúrák, testületek milyen autonómi ával, milyen függetlenséggel rendelkeznek, akár az állam viszonylatában, akár az egyetemen belül. Magyari Tivadar: – A kérdés abból indult, hogy a piac hogy határozza meg az egyetemet. Tulajdonképpen az egész társadalmi kontextus meghatározza az egyeteme t, az egésznek az intézményi autonómiája ilyen tekintetben is felülíródik. Ha megnézzük, hogy az emberek mit társítanak tudatilag ehhez, észrevehető, hogy többféle modell létezik. Van egy arra vonatkozó közelvárás, hogy a fizika, vagy filozófia létezzen, c sak úgy, akkor is, ha nincs hallgatója. Emellett létezik egy állami verzió, egy közmegrendelés arra, hogy ezek a szakok akkor is szükségesek, ha nem kell fizika tanár egy ideig. A probléma a szóban forgó szakok esetében akkor kezdődik, mikor a diák kilép a munkaerőpiacra, bizonyos cégek pedig elvárják, hogy a diplomájához társítható legyen valamilyen gyakorlati tudás. A cég mondhatja azt, hogy nincs ideje és pénze kiképezni vagy betanítani a végzőst. Létezik egy elvárás, hogy az a személy, akit alkalmazni akar, tudja megcsinálni, amit követelnek tőle. Az újságíró képzés azért nem volt sikeres, mert olyasmit tanítottak nekik, amit a szerkesztőségben nem tudtak alkalmazni, esetleg újra kellett tanítani nekik az újságírást. Egyébként jó íráskészségű embe rek tudták is ezt, azonban ők nem attól jó újságírók, hogy a képzést elvégezték. Van egy másik modell. Lehet ez akár a szociológus hallgatók esete. Hozzájuk úgy viszonyul a munkáltató, hogy “te ezt végezted el, három év alatt képes voltál rá, csomó minde nt tanultál, tehát nem lehetsz te buta ember” – persze egy kicsit cifrázom, mert a valóságban nem így működik az alkalmazás. Felveszlek téged, de nem “oda”, hanem például “ide”, az irodába. Végzőseink egy része ilyen helyeken dolgozik, az is sokat segíthet az elhelyezkedésben, hogy magyar az illető hely. Ezekben az esetekben a diplomának szimbolikus értéke van. Az autonómia úgy jelenik meg a képben, hogy felfedezem azokat a tantárgyakat, melyekre piaci igény van. A szociológia és antropológia szakokon pél dául sikerült bevezetni tizenkét olyan tantárgyat, ami irodaszervezésről, pályázásról, arculatépítésről, kultúramarketingről szól, tudván azt, hogy mit vár el a piac. Másszóval a cégek nyelvezetében ez azt jelenti: nem csak azért alkalmazlak, mert “te eg y ügyes kis értelmiségi vagy.” Érdekes, hogy a BBTE szociológia tanszék román része nem úgy akar érvényesülni, mint a magyar tagozat. Ők még mindig oktatásban akarnak érvényesülni, a két közösség más mezőnyben mozog. Horváth Réka: – Lényegében azt mond od, hogy van annyi autonómiája egy BBTEs szaknak, hogy bizonyos szempontból képes alkalmazkodni a piac elvárásaihoz? Magyari Tivadar: – Igen. Ezzel a lehetőséggel azonban nem mindig élnek. Megmondom, miért: azért, mert kialakult egy régi rendszer, amit, ha meg akarsz változtatni, gyökerestől kell változtatni. Horváth Réka: – Mi a piaca a Sapientián a nemzetközi szaknak? Mi a célcsoportotok?
