Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-08
34 fel a kérdést Kelemen Hunor, hozzáfűzve: enyhén szólva furcsa, hogy az egyébként „hiperaktív” államfő, akinek mindenről véleménye van, és minden alkalmat megragad, hogy reflektorfényben legyen, ezúttal mélyen hallgat. Kelemen Hunor beszámolt arról is, hogy a Pro Democratia Egyesület kezdeményezésére Bukarestben találkoztak az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői, hogy az egyéni választókerületes választási rendszer kérdéséről egyeztessenek. Nem sikerült azonban közös nevezőre jutni, és az RMDSZ politikusa szerint kevés az esély egységes álláspont kialakítására a szóban forgó kérdésben. Kelemen Hun or ugyanakkor közölte: az RMDSZ továbbra is a kormány által előterjesztett törvényváltozatot támogatja, és az arányos képviseleti elvet érvényesítő módosító indítványt nyújtott be, amely a kiegészítő lista megtartását tenné lehetővé. A politikus hangsúlyo zta továbbá, az RMDSZ továbbra is politikai támogatásáról biztosítja Korodi Attila környezetvédelmi minisztert, aki ellen a verespataki aranybányát tervező Rosia Monatana Gold Corporation pert indított. Véleménye szerint Korodi nem tett egyebet, mint amit, más felelős politikus is tett volna. A beíratási autóilletékkel kapcsolatban Kelemen kifejtette: szükség van ilyen illetékre, de drasztikusan csökkenteni kell annak mértékét, hogy az köszönőviszonyban legyen a lakosság jövedelmi szintjével. Újságírói kér désre az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, az RMDSZ nyitott a párbeszédre a nemrég bejegyzett Magyar Polgári Párttal (MPP), de először is annak rendeznie kell belső viszonyait. Mint fogalmazott, az MPP programját nem ismerik, kivéve annyit, hogy az RMDSZ el lenében határozzák meg magukat. Kelemen közölte, nincs tudomásuk arról, hogy az RMDSZ tanácsosai, polgármesterei tömegesen igazolnának át az MPPbe. Mint ismeretes, Szász Jenő, az MPP várható elnöke kijelentette, az RMDSZ több önkormányzati képviselője jel ezte szándékát, hogy együtt szeretne működni az új szervezettel, egyesek pedig be is szeretnének iratkozni az MPPbe. Kovács Péter ügyvezető alelnök, az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) elnöke az intézmény helyi és országos szintű pályázati lehetőségeire h ívta fel a figyelmet. A decentralizáció elve alapján idén helyi szinten nagyobb összegekre lehet pályázni, mint országosan, 2007hez képest pedig 20 százalékkal növekedett a megpályázható összeg. Ugyanakkor közölte, folytatják a befektetést az Ifjúsági Sza badidő Központokba, s újdonságként jelentette be, hogy ifjúsági közösségi központokat fognak létrehozni. vissza A pártról (pártokról) – nyugati szemmel Szabadság 2008.02.08. HOLLAI HEHS OTTO Erdély – földrajzi és term észeti kincsei miatt gazdasági szempontból is zárt egység Kelet- és NyugatEurópa között. Az ezer éve itt lakó népek kultúrája, szokásai és gondolkodásmódja kialakították az erdélyi egyéniséget, és ennek megtartása az erdélyiek kötelessége. Ezek a fenti g ondolatok a nagy, ha nem a legnagyobb, erdélyi magyartól, Kós Károlytól származnak. Ő az egyik megteremtője annak az eszmeiségnek, amelynek lényege az erdélyiség tudatosítása, a transzszilvanizmus. A témáról könyvtárnyi anyagot írtak, magyarázták, boncolga tták, támogatták és támadták, de gyakorlati alkalmazására igazán még nem került sor. Pedig a transzszilvanizmusban kibontakozhat egy olyan kulturális, szociális és politikai együttműködés, amely az erdélyieket nemzetiségre való tekintet nélkül egyesítheti. A jövő Európájában, még ha a nemzeti államok meg is maradnak, a különböző régiók elkülönítése, autonomizálása szükségszerű folyamat lesz, így Erdély Autonómiája nem utopisztikus. A székelység autonómia törekvése érthető, de meglátásom szerint sajnos nem reális. Egy új magyar párt alakítása ennek a törekvésnek az egyik állomása, de a gyakorlatban nem hozhat kézzelfogható eredményt. Az RMDSZ kezdettől fogva a bírálatok kereszttüzében dolgozott, és ennek fő oka elsősorban a vezetői gárda múltja, no meg képvi selőik gyors (gyanús) meggazdagodása. Az előbbi kérdés automatikusan megoldódik, mert a vezetői posztokat lassan egy fiatal gárda veszi kézbe, ami pedig a „pénzügyeket” illeti, ez nem „helyi specialitás”, Európában sem találkoztam szegény politikussal. Sok kal fontosabb az RMDSZ jövőbeli profilja, mennyire marad egy bizonyos csoport érdekeit kiszolgáló szervezet, mennyire lesz másfélmillió magyar érdekeit képviselő tömörülés, vagy inkább egy politikai párt amely a régió érdekeiért dolgozik. Az EUban teremte tte új politikai