Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-22
23 Tadićnak, és a radikális jelölt ebben keresheti esélyét a végső győzelemre. Tadić tehát egészen érdekes feladat és kihívás előtt áll a most következő másfél hétben: mozgósítania kellene és maga mellé állítani mindazokat, akik a z első fordulóban elmentek szavazni, de úgy, hogy eközben a részvételi arány ne növekedjen lényegesen, mert az neki nem jó. Kétesélyes és bizonytalan második forduló elé nézünk tehát. A vajdasági magyar politikum első ízben indított önálló köztársasági el nökjelöltet a többpártrendszer bevezetése óta. Pásztor István a VMSZ, a VMDK és aVMDP közös jelöltjeként közel százezer szavazatot gyűjtött be, ami kétségkívül figyelemreméltó eredmény. Azért is, mert maga a jelölt mondta még a kampánya során, hogy már a 8 0 ezer körüli szavazattal elégedett lenne, és azért is, mert ez közel 30 ezerrel több szavazat, mint amit a három említett párt épp egy évvel ezelőtt a parlamenti választásokon be tudott gyűjteni magának. A jövő szempontjából nyilvánvalóan ez az utóbbi ada t a lényegesebb, hisz a koalíciós jelöltállítás célja és tétje értelemszerűen nem maga a győzelem volt, sokkal inkább annak letapogatása, hogyan fogadja a vajdasági magyar közösség a magyar pártok szövetségét. Nos, határozottan jól fogadja, sőt, megkockázt atható az az értékelés is, hogy ez a megnövekedett bizalom legalább annyira köszönhető a három párt egységes fellépésének, mint magának a jelölt személyének. A vajdasági magyar szavazópolgár pedig egy év leforgása alatt megmutatta, hogy tud büntetni és jut almazni is: büntet, ha széthúzást, veszekedést és vádaskodást lát, és jutalmaz, ha egységet, összefogást, közös kiállást tapasztal. Az üzenet tehát, amit maga a közösség közvetít politikai képviselői felé, teljesen világos és egyértelmű, és lehet, hogy a m i magyar szempontunkból ez volt ennek az első fordulónak a legnagyobb eredménye és hozadéka. vissza KÓKAI Péter Kerekasztal a társadalmi modernizáció kérdéséről Szabadság 2008.01.22. A Transindex, az Erdély FM és a Jakab ffy Alapítvány által szervezett zártkörű beszélgetésen folytatódott múlt csütörtökön az a vita, amely az erdélyi magyarság modernizációjának témáját boncolgatja, és amelyet Csutak István Székek földje – Székelyföld? című írása „élesztett fel”. A beszélgeté sen – többek közt – jelen volt a vitát elindító Csutak István, volt integrációs államtitkár, továbbá Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának vezetője, Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vezetője, Kelemen Attila, az Erdély FM igazgatója, Kiss Tamás szociológus, az RMDSZ ügyvezető elnöksége demográfiai kutatócsoportjának vezetője, László Attila Kolozs megyei RMDSZelnök, Salat Levente politológus és Székely István politológus. A mo derátor, Horváth Réka, a BBTE közigazgatási karának oktatója arra kérte a jelenlevőket, fejtsék ki véleményüket az erdélyi magyarság modernizációjával kapcsolatban. A nagy sajtóvisszhangot kiváltott írás szerzője, Csutak István elmondta: önmagunk átértékel ése és újrafogalmazása a cél, emellett bizonyos dolgokat elsőként saját magunknak kell megmagyaráznunk. „Tudatosítanunk kell: ugyanazt itt is meg tudom valósítani, mint Nyugaton, hiszen ez az a hely, ahol jól érzem magamat!”, mondta. Csutak szerint napjain kban Székelyföldön nem a tudás viszi előre a dolgokat, hanem az úgynevezett „komaság”, függetlenül attól, hogy „ki mit tud, vagy nem tud.”Székely István szerint a közéletben a modernizáció „kötőszavak helyetti valamiként” jelenik meg. A modernizációt minde nki úgy értelmezi, ahogy akarja: vannak, akik a politikai intézményrendszer, mások a domináns diskurzus modernizációjáról beszélnek. A modernizáció a második világháborút követő években ellentétpárként fogalmazódott meg a modern és a tradicionális között, a ’60as és ’70es évek eseményei azonban kérdésessé tették ennek az ellentétnek a valós létét. Szerinte a körülöttünk lévő valóságot (ezeken túl) elsősorban a racionalitás szemüvegén keresztül kell vizsgálnunk.Bíró A. Zoltán terekhez és időintervallumokho z kötötte a választ: „a modernizációt életfeltételek változásához szükséges keretfeltételek megteremtéseként” határozta meg. A saját helyzetünkből való kitörés képességével jelen pillanatban a „hangadók” nem rendelkeznek – mondta Bíró, majd folytatta: a fi atalok nevezhetőek legalkalmasabbaknak erre egy ilyen helyzetben. Arra a kérdésre, hogy vajon létezike kisebbségi modernizációs projekt, így válaszolt: a modernizáció etnikai dimenziójára nagy hangsúlyt kell fektetnünk, de önmagában ez nem elég. Kiss Tamá s szerint kisebbségi társadalmunk modernizációjáról beszélnünk kell, el kell döntenünk viszont, hogy milyen szinten közelítjük meg a kérdést. A romániai magyar társadalom identitáspolitikájának szintjén gazdasági vonatkozásban beszélhetünk akár arról is, h ogy ezt a társadalmat fel lehete építeni úgy, mint egy fogyasztói szegmenst.Horváth István úgy vélte, a napjainkban is végbemenő folyamatokra kellene odafigyelnünk. A romániai magyarság ugyanis cselekvési logikákat sajátított el, a modernizáció pedig éppe n ezekről a logikákról, felfogásmódokról szól. Töretlenül képesek az érvényesülésre, mivel az egyéni szereplők gyakorlatilag belekényszerülnek, hogy nap mint nap megoldásokat keressenek a
