Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-12
8 azzal függ össze, hogy az karácsony előtt az átlagosnál többen kérelmeznek vízumot; ez minden évben megfigyelhető tende ncia. Szerbiából január elsejétől kedvezményes vízummal lehet a schengeni övezetbe tartozó országokba utazni, amely 35 euróba fog kerülni, és ez az összeg lesz érvényben a december 20át követő napokban is. A konzul elmondása szerint azonban az igénylők 5060 százalékának később már ezt az összeget sem kell megfizetniük, többek között a nyugdíjasoknak sem. Magyarország ugyanis utazási támogatásban fogja részesíteni a Vajdaságban élők jelentős részét, egyéni kérelmezés alapján. Érdeklődésünkre az ungvári magyar főkonzulátus illetékese is cáfolta a schengeni vízumdíj december 10i bevezetését, és hangsúlyozta, hogy nincs "rendkívüli" állapot a konzulátusnál. A normál beutazó vízum Ukrajnában is díjmentes december 20ig. A schengeni csatlakozás volt a tém ája annak a tanácskozásnak, amelyet a szomszédos országok meghívásával tartottak tegnap Lovasberényben. A következő hét évben mintegy 700 millió euró áll majd a térség országainak rendelkezésére az európai területi együttműködés keretében, amelylyel a sche ngeni csatlakozás után még erősebbé válhat a határ menti területek együttműködése. A tanácskozáson Magyarország európai uniós szomszédai mellett részt vettek Ukrajna, Szerbia és Horvátország képviselői is. Az érintett országok közös munkacsoportokat hoznak létre, amelyek határszakaszonként vizsgálják a fejlesztési lehetőségeket. (MTI) vissza "Távozzon Koszovóból az ENSZközigazgatás" − Interjúnk az ellenzéki Önrendelkezés mozgalom vezetőjével Népszabadság • Zalán Eszter • 2007. december 11. Albin Kurti talán az egyetlen igazi ellenzéki Koszovóban. Alapjaiban kérdőjelezi meg az ENSZközigazgatás, az UNMIK legitimitását. Önrendelkezés! nevű mozgalmát gyakran szélsőségesnek titulálják, mert végig ellenezte a tárgyalásokat. E gy tragikus februári tüntetés óta Kurti házi őrizetben van. Filozofálgató forradalmár, az ENSZ „politikai foglya”. Miért tart magától az ENSZközigazgatás? A mozgalmunk miatt a bűnük tökéletlen. Rávilágítunk arra, hogy az UNMIK nem képviseli az érdekei nket, az akaratunkat, nem vonhatók felelősségre, s jelenléte nem hozott előrehaladást Koszovónak. Az UNMIKnak nincs a koszovóiaktól származó legitimitása. Azt akarják, hogy az emberek csöndben hallgassanak, és ezt a csöndet beleegyezésként, konszenzusként értékelik. Ön szerint Koszovó jobb helyzetben lenne ma a nemzetközi közösség jelenléte nélkül? Nem, csak az UNMIK nélkül, a NATO maradhat. Minden nemzetközi jelenlétet el tudok fogadni, ha nem akarnak uralkodni felettünk. Azt akarom, hogy csak a koszovó i kormánynak legyen hatalma felettem. Most úgy tűnik, a függetlenség elérhető közelségbe került. A függetlenség elérése ezen a módon lehetetlen. A függetlenség szó márkanév lett, nincs igazi tartalom mögötte. Az EU a legkisebb közös nevezőre törekszik, és az maximum egy sajtóközlemény súlyú dokumentum lesz. Nem hiszem, hogy a státusz ügyét az EU előbbre tudná mozdítani, arra csak a koszovóiak képesek. De nem úgy, hogy a tévében nézik a politikusainkat, hanem úgy, hogy a függetlenség iránti vágyukat csele kvésbe, azaz tüntetésekbe fordítják át. A mi akaratunkat Pristina utcáin kell megmutatni. Koszovóban válságmenedzselés folyik. De a nemzetközi közösségnek a válság valójában csak a válság kirobbanását jelenti. Nem veszik figyelembe a probléma strukturális okait. Hashim Thaci megválasztott kormányfő több hónapig ki fogja tolni a függetlenség kikiáltását. A kormánykoalíció megalakulása is ezért tart ilyen sokáig. Ez az UNMIK érdeke. Az ENSZközigazgatás tolerálja, hogy a politikusaink korrupt módon meggazdago dtak, akik ezt úgy fizetik vissza az UNMIKnak, hogy politikailag engedelmeskednek.