Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-01
20 tartományi kormányból mégsem lépett ki a VMSZ, hogy megbuktassa azt – hiába, a miniszteri és egyéb posztok túl vonzóak ahhoz, hogy csak úgy otthagyják azokat. A Politika nyílt titokként kezeli (nem cáfolta senki!), hogy egy újvidéki vendéglőben ült össze a DSS és a VMSZ vezetősége, hogy megbes zéljék: Koštunica kormányfőként mit (mennyit) tud adni a magyarok által irányított önkormányzatoknak. Hisz e szinten is választások lesznek a közeljövőben, akárcsak a tartományban. A lap szerint a most Pásztor István vezette VMSZ – ő a tartományi privatizá ciós miniszter, tehát ő is a DSszel közösen kormányoz – nem csak pénzre számít, de arra is, hogy a DSS legalább a maradék szavazatokat ne szipkázza el a VMSZ elől. A DSSnek viszont az az érdeke, hogy ha úgy alakul, az új tartományi kormányban és egyes ön kormányzatokban kössön kormányképes koalíciót a VMSZszel, hiszen e területeken mindig rosszul állt a szénájuk. Logikusnak logikus szövetkezés ez: Tadićék kigolyózásához mindenkire szükség van, ha úgy alakul, még a Šešeljféle radikálisokra is. Újvidéken Š ešelj hívei már így is a Koštunicapártiakkal együtt kormányoznak. Ám mi lesz ennek az ára? Ugyan az újvidéki Dnevnikben Pásztor elnök fia, a köztársasági képviselő Pásztor Bálint cáfolta, hogy bármiféle alkut kötöttek volna, a VMSZ uralta sajtó ezzel sem foglalkozott. A politika sajátja, hogy a háttérben alkudoznak a pártok, de a VMSZ már olyan bunkónak nézi a szavazóit, hogy szerintük azok nem is tájékozódnak. Noha azok mindig fegyelmezetten a demokratikus koalíciók jelöltjére szavaztak az elnökválasztáso kon is. Figyelemre méltó, hogy a VMSZ stratégái milyen szűklátókörűek: azzal sem számolnak, hogy az elnökválasztás második körébe minden bizonnyal a jelenlegi elnök Tadić jut be, illetve a radikális jelölt, Tomislav Nikolić. Koštunica ennek tudtában vélhet ően el sem indul, maradhat akár még három évig is kormányfői helyén, amit a demokraták engedtek át neki egy másik alku keretében, hisz a DSS előtt a demokraták frakciója a legerősebb. Mármost a magyarok mindig a radikálisok ellenében szavaznak, hiszen azok hatalomra jutása rémálom lenne számukra. Ahogyan Koštunicáék politikája is igen távol áll a vajdasági magyaroktól, és akármilyen is Tadić vagy általában a demokratikus koalíció jelöltje – ráadásul ők is együttműködnek Koštunicáékkal – , a magyarok a radik álisoktól, a szerb nacionalistáktól való félelmükben folyton az előbbiekre szavaztak eddig is. A VMSZ új stratégiája azért lehet öngól, illetve azért félelmetes, mert olyan nacionalistákkal szövetkeznének, akikről nem sok jót lehet elmondani. A VMSZ szerin t elérkezett az idő, hogy azokkal uralkodj a nak (bár az is igaz: e politikusok tényleg csak a hatalmat akarják, magasról tesznek az ott élő magyarokra), akik NATOellenesek, oroszpártiak (főleg Koszovó miatt) és gyakran igen nyíltan EUellenesek. Kaszáék az t hiszik, a magyar szavazók ezt nem tudják? Még inkább kérdés, hogy a vajdasági magyarokat, pontosabban a VMSZnómenklatúrát támogató mindenkori magyar kormányzat tudjae mindezt, vagy helyesli és pénzzel ösztönzi, hogy a szerbiai magyarok a rurális kultú rát, a populizmust, a nacionalizmust, a Nyugatellenességet képviselő národnyik szerbekkel járják a kólót a gucsai fesztiválon? Szerb trombitásokra megy majd a magyar adófizetők pénze? A pravoszláv klerikalizációra, hisz a DSS még azon is gondolkodott, hog y a darwinizmust száműzik az iskolákból, hogy egy abszurd példát is mondjunk. Mert ez a szövetség egyben erre mond igent. És nemet Európára, nemet a Vajdaságra. S elég beleolvasni Koštunica politikai elemzőinek cikkeibe: állandóan az emberi és kisebbségi j ogokkal foglalkozó civil szerveződéseket támadják mint a Nyugat bérenceit. Kasza elfelejti azt is – a vajdasági magyarok kevésbé – , hogy annak a Đinđić kormányfőnek a helyettese volt, akit lassan öt éve azok az elit kommandósok (és háborús bűnösök) öltek meg, akiknek lázadását jogos sztrájknak minősítette köztársasági elnökként Koštunica. S aki Koszovó kapcsán a legkompromisszumképtelenebb, s a Hágai Nemzetközi Bírósággal is csak a nemzetközi közösség erőteljes nyomására működött együtt ímmelámmal. Hogy i s ne, amikor a legkeresettebb háborús bűnös, Karadžić csodálója volt még akkor is, amikor már Milošević is szakított a boszniai mészárossal. Nem titok, hogy a hozzá közel álló katonatisztek – ő volt a főparancsnok! – rejtegették sokáig a másik főbűnöst, Ra tko Mladićot. Koštunica – Tadićtyal ellentétben – sohasem hajtott fejet Srebrenicáért, nem kért bocsánatot sem a horvátoktól, sem a bosnyákoktól, hát még az albánoktól. Dr. Kalasnyikov a csúfneve, hiszen 1994ben géppuskával a kezében, mosolyogva fényképez kedett le valahol a boszniai hegyekben. A VMSZ, ha együttműködik vele, s pénzért köt boltot, azoknak a vajdasági magyar áldozatoknak az emlékét is meggyalázza, akik a háborúban estek el. És azok is pislogni fognak, akik elmenekültek a Vajdaságból. Mert té vedés azt hinni, hogy a jelenlegi szerb kormányfő, Koštunica Milošević ádáz ellenfele lett volna. Sosem szidalmazta őt, és csak azért vált 2000ben összellenzéki jelöltté, mert jellegtelensége és nacionalizmusa folytán a legtöbben el tudták fogadni. Később Đinđićék már megbánták, hogy elnököt csináltak belőle. Mindaddig pusztán egy vak szerb nacionalista volt, ahogyan az ma is. Milošević nem volt az: ő pragmatikus módon a hatalmat akarta, és erre a nacionalista kártyát játszotta ki – régóta közismert mindez . Igaz, Koštunica sokat tanult Miloševićtől, ahogyan Kaszáék is, akik ez utóbbival is kereskedtek, ha úgy alakult.
