Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-02
6 moszkvai kommunista emigráció, hanem a Benes körüli londoni csoport alakított 1940 júliusában csehszlovák kormányt, amit egy é vvel később Nyugaton és Keleten egyaránt szövetségesként ismertek el. A nyugatiakkal az 1938as müncheni egyezmény óta bizalmatlan Benes viszont egyre inkább Moszkva felé puhatolózott. 1943 decemberében a szovjet fővárosban néhány nap alatt többször is tá rgyalóasztalhoz ült Molotovval és Sztálinnal - tudható Gulyás László szegedi történész nemsokára könyv formában is megjelenő kutatásaiból. Miután aláírták a barátsági és segítségnyújtási szerződést, Benes leszögezte: "igen fontos Magyarország elfoglalása, (...) fontos az, hogy ebben ne csak az angolok és amerikaiak, hanem önök is részt vegyenek". Megpendítette a német lakosság későbbi kitelepítését, felajánlotta Kárpátalját az oroszoknak, majd a barátságos hangulatban mellékesen megjegyezte azt is, hogy has znos lenne a magyarkérdés megoldása, azaz "országából" ki kellene zsuppolni a feleslegesnek ítélt magyar nemzetiséget. Ez utóbbira (is) elvi ígéretet kapott Sztálintól, aki az egyik tárgyalás végén azzal is kifejezte a köztük levő összhangot, hogy kijelent ette: a "magyarok rosszabbak, mint a németek, akik hóhéroknak használják őket". A háború után országát és elnökségét visszakapott Benes gőzerővel kezdte meg a korábbi tanulságok alapján a nemzettisztítási munkát. Bibó István A keleteurópai kisállamok nyo morúsága című tanulmányában ezt azzal magyarázta, hogy a csehek úgy érezték: 1938ban Európa cserbenhagyta, a nemzetiségeik pedig hátba támadták őket. A csalódás miatt Csehszlovákia - Lengyelországhoz és Magyarországhoz hasonlóan - elvesztette a demokráciá ba vetett bizalmát és azt a hitét, hogy egységbe forraszthatja a soknemzetiségű Csehszlovákiát. Ezért 1945 májusa és októbere között meghozott dekrétumai útján erőszakkal teremtette meg a majdnem egységes nemzetet. Jóllehet a csehek többsége nemzeti hősne k tekinti, pályafutása vége az ő számukra sem egyértelmű. Benes 1948ban - szovjet nyomásra - egészségügyi okokra hivatkozva lemondott, s Klement Gottwaldot, a Csehszlovák Kommunista Párt elnökét nevezte ki miniszterelnöknek, sőt gratulált is neki. E lépés ét a cseh patrióták a mai napig nem tudják megbocsátani, ezért - és 1938as lemondásáért - bő másfél évtizede Václav Hável korábbi cseh elnök is kritizálta őt. Benesnek ennek ellenére szobrokat állítanak Csehországban, és abban többékevésbé szakmai konsze nzus van, hogy egyedül ő tudta megvalósítani a titkon minden keleteurópai kis államban dédelgetett álmot: a nagyvonalúan meghúzott határok között közel egységes nemzetállam létrehozását. IZSÁK NORBERT A Szülőföld Kalap fosztogatói − A határon túli mag yar szervezetek támogatásáról Magyar Narancs 2007.10.31. Aki pénzért kénytelen ácsingózni, mindenképpen hálátlan. Ha nem kap pénzt, nyilván utálja a pénzforrás letéteményeseit. Akinek pedig jut valami, azért füstölög, mert kevesli az adományt, elegánsab ban szólva, a támogatást. Ezenfelül, ha állami pénzek osztogatásáról van szó, az illetékes adófizető is joggal háboroghat, hogy elherdálják a tőle beszedett pénzt. Szóval nem jellemző, hogy megfellebbezhetetlen igazságot lehetne szolgáltatni az efféle pénz ügyekben. Ha pedig tetten érhetően fosztogatásra szakosodik a pénzosztó, de legalábbis olyan koldusokra bízza a kalap pénzt, akik vérségi, sógorkoma, jelen esetben pártalapon nyúlkálnak bele, evidens a konfliktusok gerjedése. Már most, a magyar kormány ál tal a határon túli kisebbségek istápolására létrehozott Szülőföld Alap jelenlegi állapotában éppenséggel egy efféle kalap. Amelybe a magyar adófizetők milliárdjai a magyar parlament vonatkozó rendelkezései nyomán kerülnek. A szóban forgó intézmény létrehoz ása idején ugyan látszólag kézenfekvő megoldásként kínálkozott, hogy a határon túli magyarság identitásának, kulturális intézményrendszereinek megőrzésére és karbantartására szánt pénzek elosztásába legyen beleszólásuk az érintetteknek, vagyis a határon tú li magyar közéleti és kulturális intézményrendszer képviselőinek is. Ám a magyar kormánykörök által jelenleg megbízott határon túli „illetékesek” csak és kizárólag politikai identitás alapján képesek behatárolni az általuk képviselendő határon túli magyaro kat. A politikai identitást meg, ugye, a politikai párthovatartozás jelenti manapság. Függetlenül attól, hogy az adott pártok vezetői civilizált közéleti tényezőke, avagy olyan haszonleső, zsákmányszerzésre kiképzett csicskások, akik kizárólag az általuk képviselt párt prizmáján keresztül képesek szemlélni a vilá got. Tehát nyilvánvalóan klientúra- és tagtoborzásra, vagy éppen politikai ellenfeleik megregulázására használják a magyarországi állami szervektől szerzett mandátumot.
