Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-15
31 A nyilatkozat előzménye, hogy Stjepan Mesic horvát elnök bírá lt egy horvát főpapot, mert szerinte beavatkozik a választási kampányba. Srakic erre azt mondta: a politika nem kizárólag a politikusok színtere. Szerinte az államfő nem megfelelően kezelte a kérdést. vissza Szlovén belpoli tikai válság az európai uniós elnökség előtt Népszava 2007. november 15. Súlyos belpolitikai válság alakult ki azt követően, hogy vasárnap a baloldali jelölt, Danilo Türk megsemmisítő vereséget mért a jobboldali koalíció által támogatott Lojze Peterlére, hiszen a voksok majdnem hetven százalékát szerezte meg. Janez Jansa kormányfő ugyanis nem zárta ki lemondását. Az eseményeket az teszi különösen drámaivá, hogy Szlovénia a volt szocialista országok közül elsőként veszi át jövő év január elsejétől az Európa i Unió soros elnökségét. Türk ilyen földcsuszamlásszerű győzelmére senki sem számított. „Peterlét áldozták fel a választók azért, hogy elmondják súlyos bírálatukat a kormány gazdaságpolitikájáról” – vélekedett Milan Balazic szlovén politológus. Peterlét a voksolás első fordulójáig toronymagas esélyesnek tartották. Jansa közölte: semmilyen további lépést sem zár ki, így a lemondást sem. Mint mondta, a helyzetet nehezítik az EU soros elnökségére való előkészületek. Jansától nem állnak távol a váratlan megold ások. Augusztusban minden előjel nélkül a kabinet három miniszterét cserélte ki. Szlovénia az utóbbi években kissé mintha elkényelmesedett volna a kiváló gazdasági mutatók láttán. Megütközést keltett a magas, 5,1 százalékos infláció. A szakszervezetek janu ári sztrájkokkal fenyegetőznek arra az esetre, ha a kormány nem támogatja béremelési javaslatukat. Ennek előzményeként szombatra nagygyűlést hirdettek meg a fővárosba, Ljubljanába. Jansa számára már a koalíció egyben tartása is komoly nehézségeket okoz. A baloldali Demokratikus Nyugdíjaspárt, a DeSUS már többször fenyegetőzött a kabinetből való kilépéssel. De a Szlovén Néppárt is várhatóan egyre nagyobb távolságot tart a miniszterelnökkel szemben, legalábbis erre utalnak a párt új elnöke, Bojan Srot szava i. Egyes értékelések szerint Jansa azért nem zárta ki lemondásának lehetőségét, mert így próbál nagyobb egységet elérni egyre inkább lázadozó koalíciós partnerei körében. vissza Tárgyalás szakadásig – Bizonytalan koszovói r endezés HVG 2007. november 14. Szerző: Németh András Egy hónappal a Koszovó státusáról folyó nemzetközi tárgyalások vége előtt egyre biztosabb, hogy nem születik meg határidőre a szerbalbán kompromisszum. Koszovó már készül a függetlenségre. Akár mege gyezünk a szerbekkel, akár nem, az a célunk, hogy szövetségeseinkkel egyeztetve még az év vége előtt elnyerjük függetlenségünket - jelentette ki határozottan a múlt héten Bécsben Agim Ceku koszovói miniszterelnök. Az 1999 óta ENSZirányítás alatt lévő, 90 százalékban albán többségű délszerbiai tartomány vezetőjének bejelentése gyakorlatilag azt jelenti: semmi esélyt nem lát már arra, hogy a szerbek és az albánok számára is elfogadható kompromisszummal érjenek véget a Koszovó végleges státusáról tavasszal k ezdődött tárgyalások. Ceku nincs egyedül ezzel a véleménnyel. A tárgyalások legutóbbi fordulója után Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök sem látott sok esélyt a megállapodásra, szerinte a koszovói albánok minden belgrádi javaslatra nemet mondanak, s csak arra figyelnek, mikor érkezik el december 10e, az egyeztetések befejezésére adott határnap. A tárgyalási folyamatban részt vevő két nemzetközi közvetítő, Wolfgang Ischinger, az EU, illetve Alekszandr BocanHarcsenko, Moszkva képviselője is meglehetős en borúlátó. Miközben az érdekeltek tárgyalást mímelnek - a széles körű autonómiánál többet adni nem akaró Belgrád legutóbb azt javasolta, hogy Koszovó legyen amolyan szerbiai Hongkong , már mindenki a december 10e után időszakra készül. Az albánok az u tóbbi hetekben szinte naponta erősítik meg, hogy a november 17ei koszovói parlamenti választások után hatalomra kerülő új kormány röviddel a határidő lejárta után bejelenti a 2 millió lakosú tartomány függetlenségét. "Nem valószínű, hogy már december 10é n kikiáltjuk az önállóságot, a szuverén Koszovó létrehozásával inkább megvárjuk az új parlament és az új kormány felállását" - nyilatkozta a minap az újvidéki Dnevnik című napilapnak Bajram Rexhepi egykori koszovói miniszterelnök, hozzátéve, hogy a lépéshe z