Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-15
30 20 07ben, egy választási kampányban még szavazatokat remélhet valaki attól, ha folyamatos és mindenkinek elérhető áram- és vezetékesvízszolgáltatást ígér. Ez lenne hát a tejjelmézzel folyó Kánaán? Koszovó még ma is, nyolc évvel a NATOnak az akkori KisJ ugoszlávia elleni légicsapásai után is militáns övezet. A szakemberek szerint Európa egyik legelmaradottabb, legszegényebb szeglete. A Világbank adatai kimutatják: a lakosság mintegy fele nyomorban él, tizennégy százalék a létminimum alatt tengődik. A déli tartományban jószerével a titói Jugoszlávia összeomlása óta nem valósítottak meg nagyobb beruházásokat. Erre pedig igen nehéz ma már gazdasági programot alapo zni egy választási kampányban. vissza Elégedetlenül tér haza Orb án? - A Fidesz elnöke az Egyesült Államokban is a magyar kormányt bírálja Népszava 2007. november 15. Szerző: Fazekas Ágnes Ha igaz, Orbán Viktor helyi idő szerint ma délután találkozik Washingtonban Tom Lantossal, a képviselőház külügyi bizottságának nag y befolyású elnökével. A Fidesz vezetője, aki elsősorban amerikai kapcsolatait újjáépíteni utazott múlt hét végén az Egyesült Államokba, információnk szerint kissé elégedetlenül tér majd haza, hiszen a tengeren túl most sem fogadják a számára megfelelő szi ntű emberek. Orbán Viktor és Horváth János ellátogatott Nagy Ferenc egykori magyar miniszterelnök sírjához, a Virginia állambeli HerndonbaForrás: fidesz.hu Orbán feleségével valójában Horváth Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét kísérte el Ameriká ba, aki ma a washingtoni magyar nagykövetségen a kommunizmus áldozatainak emlékét őrző Truman – Reagan Szabadság Emlékérmet veheti át. A díjátadási ünnepségen George Herbert Walkerrel, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövetével együtt Orbán Viktor is m éltatni fogja a parlament doyenjének életútját. A pártelnököt kedden fogadta George Pataki, New York állam volt kormányzója, tegnap pedig ott volt a New Yorki Waldorf Astoriában, ahol a George Washingtondíjakat adták át, igaz, forrásaink szerint az ese ményen a Fidesz vezetője csupán egy ember volt a sok között. Úgy tudjuk, nehezen állt össze a politikus programja, Orbánék már szombaton Washingtonba érkeztek, de hétfőn este sem tudták biztosan, ki lesz hajlandó a volt kormányfőt fogadni. Tom Lantossal pé ldául kedden szeretett volna tárgyalni a pártvezető, végül az utolsó órában közölték vele, vélhetően csütörtökön fogadja őt a külügyi bizottság elnöke. Ha így lesz, Lantos, aki napra kész a magyar belpolitikában, állítólag a Magyar Gárdával kapcsolatban ak arja a Fidesz elnökét faggatni. Úgy tudjuk, hogy a volt miniszterelnök zárt körben folytathat megbeszéléseket nem igazán magas rangú emberekkel, inkább olyanokkal, akikkel a rossz nyelvek szerint sok mindenki találkozhatna, médiaszereplési lehetőséget pedi g nem adnak neki. Többen megjegyezték, áttörést ez alkalommal sem ér majd el Orbán, akinek 2001ben romlottak meg kapcsolatai Amerikával elsősorban azért, mert nem volt hajlandó a szélsőjobbtól elhatárolódni. Pedig információnk szerint a Fideszelnök már t udja, választási esélyeinek nem tesz jót ez a hűvös viszony, így nem véletlenül kísérte el Horváth Jánost a díjátadásra. Az emlékérmet korábban a pártelnök is megkapta, ám akkor nem utazott Washingtonba, hanem Németh Zsoltot küldte oda maga helyett. A Fid esz vezetője, aki az Egyesült Államokban is elsősorban a magyar kormányt bírálja, azt üzente haza, hogy a tengeren túl ma helyben járó, leszakadó országként tekintenek ránk. A hazai médiában hírül adta, hogy beszélgetőpartnereinek a kormány gazdaságpolitik ájának sikertelenségével és a hitelvesztéssel magyarázta az ország destabilizációját. Azt hangoztatja, hogy politikai változás nélkül nem is lehet stabilizálni a helyzetet. Új választásra, új felhatalmazásra, új kormányprogramra van szükség, ők pedig késze n állnak arra, hogy az ország stabilizálása érdekében Magyarország minden barátjával együttműködjenek. vissza Horvát püspök: ne politizáljanak a szószékről Népszava 2007. november 15. A katolikus egyház nem áll a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség oldalára a november végén megrendezendő parlamenti választás előtt – hangsúlyozta Marin Srakic, a Horvát Katolikus Püspöki Konferencia elnöke egy televíziós interjúban. A püspök hozzátette, hogy a papok szentbeszédeiket nem ha sználhatják fel arra, hogy politikai szólamokat hangoztassanak. „Ők nem politikusok, hanem lelkipásztorok. Ha az egyháznak valami mondandója van a politikáról, a papok csak azt mondhatják, amit a püspökök eldöntöttek. Mi azonban a híveknek sosem sugalljuk majd, hogy egyik vagy másik pártra voksoljanak. Csak a keresztény kritériumokat soroljuk fel, hogy aztán ennek alapján döntsék el, melyik politikai erőt választják” – fogalmazott Marin Srakic.