Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-20
22 Egy újabb lépés a szuperállam felé Magyar Hírlap 2007.10.20. Éjszakába nyúló alkudozás után megállapodás született Lisszabonban az Európai Unió reformszerződésének végleges szövegéről . Az alkotmány, amely hangsúlyozottan nem az, előrevetíti egy európai szuperállam kialakulásának lehetőségét. A lisszaboni szerződést történelmi jelzővel illette José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Az alku abban a tekintetben mindenképpen an nak tekinthető, hogy a belső reform tízéves, zaklatott periódusának vetett véget. Ezzel az uniót jellemző sajátos hármas, a permanens bővülés, tárgyalás és válság kombinációjából az utolsó elemet kiemelte a képletből. Legalábbis egyelőre. A soros elnök Po rtugália kényelmes helyzetben volt. A reformszerződésről szóló politikai alkut az előző elnökség (Angela Merkel és Németország) harcolta ki. José Sócrates portugál miniszterelnöknek csupán a finomítás volt a dolga, és az, hogy hajnali kettőig ébren tartsa a jelenlévőket. Akkor született ugyanis a végső alku a dokumentumról, Sócrates szavaival élve "Európa győzelme". "Mindent megkaptunk, amit akartunk" – mondta a megállapodás után az egyik renitens állam, Lengyelország miniszterelnöke, Jaroslaw Kaczynski. A választásokra készülő kormányfő beerőltette a szerződésbe az úgynevezett Ioanninaformulát, ez sajátos, nem túl gyakran használt halasztó mechanizmus a döntéshozatalban. Olaszország plusz egy helyet kapott az Európai Parlamentben, míg a bolgárok ráírhatjá k majd az eurójukra, hogy evro. Az Európai Uniónak állandó elnöke lesz, akit az Európai Tanács választ legfeljebb öt évre. Emellett lesz egy uniós külügyminiszter széles jogkörrel. Az új döntéshozatali mechanizmus jobban tükrözi majd a tagállamok méretét, az Európai Parlament nagyobb szerephez jut, a karmok nélküli uniót pedig a NATO 5. cikkelyéhez hasonló védzáradék óvja, azaz a tagállamok közös fellépése külső támadás esetén. Fontos, hogy a polgárokat érintő alapjogok bekerültek a reformszerződésbe. Min dezek az intézkedések az eddigieknél sokkal inkább központosított uniót vetítenek előre, Barroso szerint az EU megkapja a "cselekvéshez szükséges képességeket". Nem mindenki örül ennek. Széles körűnek tekinthető az a nézet az unión belül, hogy tulajdonképp en ugyanarról az alkotmányról van szó, amelyet a francia és holland választók népszavazáson vetettek el 2005ben, csak éppen megfosztották az alaptörvényt jellemző külsőségektől (himnusz, preambulum, alkotmány elnevezés), és nem felváltja, "csak" kiegészít i a korábbi uniós szerződéseket. Úgy tűnik, az Európai Unió lesz az első szuperállam a történelemben, amely a lakosság akarata (és tudta) nélkül válik azzá. Egyedül Írország tart népszavazást a dokumentumról, a többi tagország parlamenti hatáskörben ratifi kálja a szerződést, várhatóan 2009. január elsejéig, az év közepén hatályba is lép a dokumentum. NagyBritanniában máris a támadások kereszttüzében áll a szerződésről szóló népszavazás elutasítása miatt Gordon Brown miniszterelnök, és három hónapos vitára készül a megerősödő toryk meggyőzésére. Jó hír a szigetország euroszkeptikusainak, hogy az új szerződés lehetőséget ad az unióból való kilépésre, ha a távozó előzetesen egyeztet a feltételekről a tagállamokkal. Alaposan elő kell készíteni magyar kormá nyfő szlovákiai látogatását A portugál elnökség rendhagyó taktikájának az eredménye a lisszaboni EUcsúcson hajnalban elért áttörés, ezzel tető alá került az Európai Unió reformszerződése – mondta sajtóértekezletén Gyurcsány Ferenc kormányfő. Szerinte a portugálok kiéheztették a csúcstalálkozó résztvevőit. Addig nem hívták vacsorára az állam- és kormányfőket, amíg egyetértésre nem jutottak a vitás kérdésekben. A magyar kormányfő szerint az európai reformszerződésről évek óta tartó vitában Budapest követk ezetesen azonos elveket képviselt: igényelte az alapvető európai értékek megjelenítést, benne a kisebbségi és kisebbségvédelmi értékek, kötelezettségek megjelenítését, a kisebbségekhez tartozók jogainak hangsúlyozását. A magyar szlovák viszonyt érintve a kormányfő elmondta: csütörtök esti eszmecseréje Robert Ficóval diplomáciai szempontból szokatlanul őszinte volt. Kertelés nélkül, a diplomácia nyelvét kerülve beszéltek arról, melyek azok a