Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-20
23 lépések, amelyek rossz érzéseket keltenek Magyarországon. Egyetért ettek abban, hogy hivatalos kormányfői találkozóra van szükség. Ez pedig alapos felkészülést, előkészítést igényel, amellyel magas rangú kormányzati illetékeseket bíznak meg. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke az MTInek elmondta, Gyurcsány Fer enc hivatalos szlovákiai látogatását alaposan elő kell készíteni: meg kell vizsgálni a szlovák fél szándékát, hogy valóban akare pozitív elmozdulást a kétoldalú viszonyban, vagy csak propagandacélokra kívánja felhasználni a miniszterelnöki találkozót. Sz omorú, hogy két szomszéd – Fico és Gyurcsány – Lisszabonban, az Európai Unió zászlói alatt kénytelen találkozni, mert ez közelebb valahogy nem jön össze. Igaz, némi elmozdulás mégis csak érzékelhető: Fico Pozsonyban akar találkozni a magyar miniszterelnökk el, ráadásul hivatalos pompával, állami zászlók alatt. "Szívélyes, de nem őszinte gesztus" – írta a pozsonyi Pravda. vissza Kollégiumok ideje Túloldalról Magyar Hírlap 2007.10.20. Megszokhattuk, az utóbbi időben különös en, hogy az adatokat, tényeket sokféleképpen lehet csoportosítani – személyes vagy csoportérdek szerint – , amit a politikai közbeszéd (és média) manipulációnak nevez. Most, amikor egykori iskolám, a "legősibbnek" tudott Kolozsvári Református Kollégium évfo rdulójára megjelent emlékezéseket olvasom, az ünnepi kiadványokat lapozom, meg kell állapítanom, hogy mi sem vagyunk kivételek az interpretációban. No persze az ősiség nem vonható kétségbe, de hogy kié a korábbi (legalábbis a protestánsok közül, mert a kat olicizmus az oktatást értelemszerűen előbb kezdte, kezdhette), hogy ki honnan is jött, azt a hivatásos történészek pontosabban tud(hat)ják, mint a lelkes hívek és magyarázók. Pedig nem is Debrecen vagy Marosvásárhely fényét akarnám halványítani (Méliusz Ju hász Péter, illetve a Bolyaiak ezt nem engednék), csak Kolozsvárra szorítkozom. Ha igaz, hogy 1598ig nem éltek reformátusok itt, a KisSzamos mentén, pontosabban az előző három évtizedben a lutheránusok, majd az unitárius hitre térők voltak a városi lakos ság meghatározói, akkor a 450 év nem jön össze a református kollégiumi históriában. Előbbi vagy későbbi évszámot kell tehát keresnünk igazolásul, vagyis az 1557ben, az Óvárban található kolostorépületben (a mai Ferencrendiek helyiségeiben) elinduló prote stáns iskolai kezdetig kell visszamennünk; de elfogadhatjuk 1607et is, innen számítva a folyamatos kálvinista oktatást, kolozsvári illetőséggel. Ám nem vitatható Apáczai Csere János tanulói, majd tanári kötődése, és a magyar tudományosságban nyilván ez ad ja a rangot. Számos jegyzett név említhető még a magyar nyelvterület egészére érvényesen, még több regionális híresség, különféle területek jeles professzorai – és korántsem mellékesen írók, művészek, akik innen kapták az indíttatást. A magyar kultúráról a huszadikhuszonegyedik századában élőknek természetesen az ilyen nevek mondanak valami közvetlenebbet mint Szabó Dezső, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Kós Károly, Buday György, Cs. Szabó László, Jékely Zoltán. Az emlékkönyveket, évkönyveket nézve azonban előtérbe tolakodik a szubjektív idő, akár egyes régi igazgatók, tanárok, akár egykori diákok fényképeivel, életútjuk felidézésével találkozva. Magam a hétéves koromban történtekre emlékezem vissza elsőként, amikor apámat – aki a Református Leánygimnázium latintanára volt, de tanított a fiúkollégiumban is, majd az állami gimnázium igazgatója lett – 1944 októberében elvitték otthonról a bevonuló szovjet csapatok túszszedő akciójának áldozataként; a szomszédos református tanári lakások egyikébe, azaz Gönczi L ászló kollégiumi igazgatóékhoz menekítettek minket édesanyámmal és nővéremmel, a minimális holminkat, ágyneműt, egyebeket pedig a kerítésen dobálták át, a természettudós Tulogdi tanár úr segítségével. (Nem tartozik a kollégiumi történethez, bár nekünk létf ontosságú volt, hogy három nap múlva édesapámnak, első világháborús szibériai éveiből származó orosz nyelvtudásának és odaadott zsebórájának hála, sikerült a fogdából kiszabadulnia, mi pedig hazaköltözhettünk.) Ha végiggondolom családom, a felmenők éveit, tulajdonképpen vérségi jogom van a két kolozsvári református gimnáziumhoz, szüleim ugyanis ott, a leányiskolában ismerték meg egymást, a viszonylag fiatal tanár és tanítványa. De ugyanilyen fontosak számomra a szerzett jogok. Egyszer már írtam erről, még a hetvenes években, és ma is vallom: örökségem: az iskola. Az államosítás előtti évben lehettem itt első gimnazista, az utódiskolában pedig (de már a református elemiben is) olyan osztálytársak, barátok közt élhettem meg a "népi demokratikus" éveket, mint a zenetörténésszé lett László Ferenc vagy a későbbi időben hozzánk érkező Lászlóffy Aladár.
