Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-16
22 A Rá kóczi Szövetség ösztöndíjat adományozott Felvidék.ma 20071015 14:56 Lejegyezte : Zborai Imre, képviselői munkatárs A Szepsi és Környéke Társulás szervezésében 2007. október 9 – én a Kassa – környéki járásban, három magyar tannyelvű alapiskolában, Tornán , Buzitán és Szepsiben, a magyar iskolába íratott elsősöket és azok szüleit köszöntötték. A Bódva völgyi régióban az idén 126 elsős vehette át a Rákóczi Szövetség ösztöndíját. A Szepsi és Környéke Társulás közvetítésével még a januári és februári beiratko zások idején kitöltött adatlapok alapján a régióban a magyar iskolába járó elsősök részesültek az ösztöndíjban. A szülőknek egy ösztöndíjszerződést és egy átvételi elismervényt kellett kitölteni és aláírni. Az említett településeken részt vett Zborai Imre, a Szepsi és Környéke Társulás titkára, Szpisák Zsuzsanna, a Magyar Koalíció Pártja járási titkára, valamint a Rákóczi Szövetség két képviselője Budapestről. A Tornai Magyar Tannyelvű Alapiskolában az ösztöndíjak ünnepélyes átadásán összesen 23 gyerek ré szesült az ösztöndíjban, köztük 1 gyerek Tornaújfaluból, 18 elsős Tornáról, 4 gyerek pedig Zsarnóról érkezett. Az elsősöket és a szülőket Mgr. Pápai Katalin, az iskola igazgatónője üdvözölte. A Buzitai Magyar Tannyelvű Alapiskolában megtartott ünnepségen a kis elsősök verssel és énekszóval köszöntötték szüleiket és a vendégeket, majd Mgr. Mohnyánszky Csilla, az iskola igazgatónője üdvözölte az egybegyűlteket, aki szólt a beiratkozási program és az ennek keretében elindított ösztöndíj – akció kétéves tapasz talatáról, kiemelte a magyar iskolaválasztást ösztönző célkiküldést és az anyaország szolidaritását azon családok iránt, akik vállalják gyermekeik magyar anyanyelvű óvodába és magyar anyanyelvű iskolába történő járatását. Az ünnepségen szólt a szülőkhöz a Rákóczi Szövetség képviselője is, aki kifejtette : „A szlovákiai magyarság körében tapasztalható, a népszámlálási adatokban is tükröződő asszimiláció fékezésének, lehetőség szerint megállításának egyik kulcskérdése az iskolaválasztás. A beiratkozási progra m célja mindazoknak az érveknek, szempontoknak, egyéni megszólítással, közösségi programokon és a média segítségével az érintett szülőkhöz való eljuttatása, melyek szükségesek ahhoz, hogy a szülők magyarul beszélő gyermekeik hosszú távú érdekeit figyelembe véve helyes döntést hozzanak. Buzitán, az ünnepségen összesen 21 kis elsős, ebből 1 gyerek Szesztáról, 3 Alsóláncról, 1 Felsőláncról, 4 Komarócról, 3 Restéről, 9 gyerek pedig Buzitáról vehette át az ösztöndíjat. A Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskolában me gtartott ünnepségen az elsősök ugyancsak verssel és énekszóval köszöntötték a szülőket és a vendégeket. Itt megjelent Szepsi testvérvárosának, a magyarországi Karcag városnak küldöttsége is, Dobos László alpolgármester vezetésével, akik szimbolikusan saját összegyűjtött pénzadományikat adhatták át az elsősök szüleinek. Az ünnepségen Mgr. Sykora Ilona, az iskola igazgatónője üdvözölte az egybegyűlteket, aki fontos motivációs tényezőnek tekintette a gyerekek részére felajánlott ösztöndíjat, ami egyrészt az ad ományozók részéről a család iránt megnyilvánuló szolidaritás kifejezője, másrészt hozzájárulás az oktatásnak a családot terhelő költségeihez. A meghitt ünnepségen szólt a szülőkhöz a Rákóczi Szövetség képviselője is. A Szepsiben megtartott ünnepségen össze sen 82 kis elsős, ebből 1 gyerek Péderből, 2 gyerek Szesztáról, 1 gyerek Zsarnóról és 78 elsős pedig Szepsiből vehette át az ösztöndíjat. Az ösztöndíjak ünnepélyes átadása után Zborai Imre, a Szepsi és Környéke Társulás titkára, a Kassai Megyei Önkormány zat képviselője emlékeztetett : „A Rákóczi Szövetségnek a Város és Vidéke Célalapokkal közösen elhatározott szándéka a beiratkozási program továbbfolytatása és lehetőség szerinti kiterjesztése. Kedvező körülménynek tekintem, hogy a Magyar Koalíció Pártjána k új vezetősége és a Csemadok vezetése is hasonlóképpen súlyponti feladatnak tekinti a magyar óvodába és magyar iskolába való bairatkozás ügyét és nyitottnak mutatkozik intenzív együttműködésre ebben a kérdésben. Fontosnak tartom azt a tényt is, hogy az MK P Ifjúsági Csoportja a Bódva - völgyében szintén kifejezte készségét az együttműködésre.” vissza