Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-16
23 Robert Fico az Európai Uniót bírálta Felvidék.ma 20071015 13:39 Robert Fico kormányfő állítja, az európai intézetek a nagy gazdasági és lobbista csoportok érdekeit tartják szemük előtt. Az Európai Uniónak a kormányfő szerint többet kellene törődnie a polgáraival, mint a gazdasági és lobbista csoportokkal. "Nyugtalanít az európai intézetek eddigi gyakorlata" jelentet te ki Fico az Európa jövője a holnap világában konferencián. Az eddigi gazdasági és verseny jogrendszer egyesek szükségleteinek a támogatását szolgálta, az emberek jóléte pedig teljesen másról szól"- nyomatékosította Fico. Fico szerint az uniónak a bővít éshez szüksége van világos útmutatókra és mechanizmusokra. "Tudatosítjuk az EU intézményesítésének reformját, de ez nem állíthat meg minket abban, hogy az emberek érdekeit ne teljesítsük“ – jelentette ki. A megreformált európai szerződést – Fico szerint – már az európai parlamenti választások idejére el kellene készíteni, tehát még 2009ig. "Nem tudom elképzelni, hogy ez addig ne valósuljon meg. Elvárom, hogy minden állam felelősségteljesen viszonyuljon ehhez a kérdéshez“ – tette hozzá a kormányfő, aki el mondta azt is, hogy a szlovák parlamentben ezzel kapcsolatban egyetértés van. Fico ugyanakkor úgy véli, hogy többé nem kellene megismétlődnie annak, ami az iraki háború körül volt, amikor az EU nem foglalt egyértelmű állaspontot. Elutasítja azokat a jelz éseket is, amelyek megkérdőjelezik az EU további integrációját. „Nem igaz, hogy a tagállamok elveszítik az Európai Unió működéséről szóló döntési lehetőségeiket“ – hangsúlyozta Fico hozzátéve, hogy szerinte Szlovákia támogatja az EU reformját, mert szere tné elérni a további bővítést, ami a Balkán nyugati részét és KeletEurópa többi államát is érinti. vissza A Felvidék Máról is szó volt az M2 "Átjáró" műsorában Felvidék.ma 20071015 11:47 A Magyar Televízió Átjáró cí mű műsorában, a Sajtóklubban ma 11.30tól a Felvidék Ma hírportálról is szó volt, a műsorban megszólalt Pogány Erzsébet, a hírportált működtető Szövetség a Közös Célokért igazgatója is. (M2, október 15. 11.30) A beszélgetésbe bekapcsolódott Csermák Zoltán , a Magyar Televíziónak határon túli magyarokkal való kommunikációért felelős munkatársa, Friedrich Anna, a délvidéki Szabadkán megjelenő Családi Kör hetilap újságírószerkesztője, Rais István, a nagyváradi Bihari Napló főszerkesztője és Pogány Erzsébet, a Felvidék Ma hírportál felelős kiadója. A Magyar Televízió munkatársai szeretnék szorosabbra fűzni a kárpátmedencei magyar újságírókkal, a média világában tevékenykedő szakemberekkel a kapcsolatot, ennek egyik fóruma az M2 műsorán hétfőnként 11.30kor je lentkező Átjáró, s abban havonta egyszer a Sajtóklub is. A műsorvezető a határon túli műsorok ismert arca, Bereki Anikó volt. vissza Cioroianu: Románia nem ismeri el azokat az uniós szerződéseket, amelyek moldáv nyelven í ródtak Hírkereső.ro 2007. 10. 16. 10:12 Forrás: hotnews.ro A külügyminiszter hétfői nyilatkozata szerint Románia azért tartja elfogadhatatlannak a moldovai nyelven írt szerződések elfogadását, mert ezek egyfajta politikai megbélyegzést jelentenek, amelyek a moldovai hatóságok tisztán politikai szándékát tükrözi.