Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-28
21 Konszenzussal kijuthatunk a válságokból − Az ország érdekében nemzetstratégiai fordulat szükséges, ennek kulcsa a gazdaság Magyar Hírlap 2007.09.28. A négy válság közül egy is elég lett volna ahhoz, hogy a magyar politikai elit megegyezzen egy nemzeti kerekasztal keretében, és a két lehetséges út közül a bizalmon és együttműködésen alapulót válassza – mondja Matolcsy György, az Orbánkormány gazdasági minisztere. Arról is beszélt, miért vállalt a el a Fideszfrakció új nemzetstratégiai műhelyének vezetését, és kikkel rajzolná föl a közös jövőképet. – 2005 őszén azt mondta, hogy 2006 a gazdasági korszakváltás éve lesz, ami egybeeshet a kormányváltással. Utóbbi elmaradt, de valóban új gazdasági ko rszak kezdődött, ha nem is az, amit a gazdasági konzultáció vezetőjeként és gazdasági miniszterjelöltként képzelt. Ezért tart szilenciumot tavaly óta? – Két éve is úgy gondoltam, hogy egyszerre van szükség nemzetpolitikai és gazdaságpolitikai fordulatra. E lőbbire azért, mert a nemzeti érdekérvényesítés esélyei jelentősen romlottak 2002 után. Utóbbira pedig azért, mert négy év alatt a magyar gazdaság a térségi vezető pozíciójából a sereghajtók közé csúszott vissza. Két úton lehetett volna elindulni. Az egyik a Fidesz által kínált nemzetpolitikai és gazdaságpolitikai fordulat, amely döntően bizalomra és együttműködésre épül. Az államháztartás gyökeres reformját, az égetően szükséges adóreformot, a kis- és középvállalkozói szektor feltőkésítését és gyors euróöv ezeti csatlakozást képzeltük el nyílt társadalmigazdasági megállapodásokkal, konszenzuson nyugvó politikával. A másik út a kormánykoalíció bizalmatlanságra és átláthatatlan hatalmi politizálásra épülő programja volt, amely nem bekapcsolja, hanem kikapcsol ja a gazdasági és a társadalmi élet szereplőit a döntésekből. – A választók nyilván nem így látták a két utat, mert ha kis többséggel is, de a Gyurcsánykormányzat folytatására szavaztak. – Magyarország rosszul választott, de a felelősség valójában a koal íciót terheli, mert becsapta az embereket. Mindenki tudja, a kormányfő is beismerte, hogy az emberek a tényleges gazdasági helyzet és a valódi kormányzati szándékok ismerete nélkül szavaztak a kormányzó pártokra, és egyáltalán nem adtak felhatalmazást a je lenlegi politikának. – A tavalyi választások előtt és után is ugyanazt javasolta: új nemzeti kerekasztal összehívását és hosszú távra szóló, nemzeti társadalmigazdasági megállapodások megkötését a politika, a gazdaság és a társadalom bajainak közös orvos lására. A magyar politika mély megosztottságát látva komolyan gondolta, hogy van erre esély? – Komolyan hittem, mert a választások után mindenki előtt világossá vált, hogy nemzetstratégiai szempontból rendkívüli helyzetbe került az ország. Ez a rendkívüli helyzet különleges megoldást igényelt. A nyílt költségvetési válság kezelése is ezt követelte, a mögötte lappangó gazdasági válság megelőzése is ezt igényelte, majd jött a nyílt politikai válság, amelyet az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése robbantott ki, végül a mély erkölcsi és szociális válság megoldása sem megy e nélkül. A négy válság közül egy is elég lett volna ahhoz, hogy a magyar politikai elit, az üzleti élet és a civil világ megegyezzen, és a két lehetséges út közül a bizalmon és együttműködés en alapulót válassza. – Az egy éve tartó politikai patthelyzetből és a mélyülő szociális válságból a sikeres népszavazásban látja a kiutat a Fidesz. De mit lehet tenni akkor, ha utána is változatlan marad a kormány összetétele és politikája? – A demokrati kus játékszabályok szerint az ellenzéknek az utolsó kísérlet a népszavazás. Ha ez sem vezetne eredményre, akkor nem marad más, mint megkezdeni a felkészülést a következő választásokra. Év végére Navracsics Tibor irányításával elkészül a Fidesz új politikai programja, ez után már érdemes lehet felállítani – a brit árnyékkormányhoz hasonlóan – egy ellenzéki kormányt. Egyúttal meg kell találni azokat az együttműködési formákat, amelyek keretében az ellenzéki kormány – részben a hatalmon lévő politikai elit egy csoportjával, részben pedig a gazdasági, társadalmi, szellemi élet képviselőivel – megkezdi a párbeszédet és a hosszú távú megállapodások kidolgozását a legfontosabb nemzeti kérdésekben.
