Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-10
23 Az Eurethno a 21. munkaülés megszervezésére a kolozsvári tagjait kérte fel. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék és az Európai Tudományok Kar szervezésében, valamint a Kriz a János Néprajzi Társaság közreműködésével a rendezvényre 2007. augusztus 31 – szeptember 2. között került sor Les activités festives des jeunes le dimanche en Europe (Az európai fiatalok vasárnapi rítusa) címmel, francia, belga, bolgár, olasz, lengyel, ma gyarországi és romániai szakemberek közreműködésével. Az előadások az európai fiatalok szabadidős programját, a sajátos vasárnapi foglalatosságait, a vasárnapi idő tagolódását, az identitáskeresés és kinyilvánítás rítusait, eszközeit tekintették át. Tötsz egi Tekla a mérai lányok vasárnapi kiöltözésének jelentéseit, Pozsony Ferenc a polgárosodó Háromszék kulturális intézményeit, alulírott a fiatalok vasárnapi viselkedésének a természethez és az intézmények szabályaihoz való igazodását tekintette át. Az előa dók Füzesmikolán ortodox, Széken református szertartáson vettek részt. A munkaülések előadásait a BBTE román nyelven jelenteti meg, ezt követően a párizsi L’Harmattan Kiadó franciául teszi közzé. vissza KESZEG VILMOS Még mindig nem késő! Szabadság 2007.09.10. (3. oldal) Senkinek sem sikerült átlépnie saját árnyékát. A közös EP lista álmaink horizontján maradt. Habár számosan voltunk, akik reménykedtünk abban, hogy a 24. órában a közösségféltés erősebb lesz, mint a réteg érdek, csalódnunk kellett. Nem tisztem mérlegre tenni különkülön minden érdekelt fél felelősségét, de tény: nem fogalmazódott meg az az erdélyi magyarság – minden réteg – érdekét megelevenítő konszenzusos alapokmány, amely hosszú távon szavatolhatja egy p luralizmusra épülő kisebbségi társadalom közös érdekérvényesítését. A kulcsszó a közös fogalma. Létérdekünk az egységes érdekképviseleti szövetség megszületése. Nem egypárt rendszerről van szó, hanem az érdekképviselet megtartásáról vagy feladásáról. Tudat osítsuk: demográfiai helyzetünk nem engedi meg a pártosodást. Fogyó lélekszámunk trendje mellett a több párt rendszer a szavazó bázis olyan szétforgácsolását jelenti, amely csupán a léc alatti átbújást szavatolhatja minden politikai erő számára. A megoldás (a pillanatnyi társadalmi helyzetben és a hatályos törvényes előírások közepette) a rétegérdekeket is megelevenítő, pluralista közös érdekképviseleti szerv kialakítása. A közös érdek fel nem ismerése, a széthúzás átka régi keletű Erdélyben. Már Kemény Ján os fejedelem is így fakadt ki egy kritikus helyzetben: „Istenetekre, becsületetekre, életetekre kérlek, legyetek egyesek." Mint az RMDSZ közképviseleti szerepe megőrzésének elkötelezett híve, nagy figyelemmel olvastam az érdekelt felek előterjesztett doku mentumait. Megítélésem szerint a tervezetek saját ideológiájukat fel nem adva, igyekeztek időleges megoldásokat találni az álláspontok közelítésére, de egyikből sem sugárzott a gyökerekhez való visszatérés, az önvizsgálat szándéka, az egységes nemzeti kons zenzuson alapuló új érdekképviseleti struktúra létrehozásának akarata. A „magunk revizióját" a felek elodázták. Egy párttá változott „közképviseleti szerv" ütközött egy pártosodni kívánó, új hegemóniára törő tömörüléssel. Így jutottunk oda, hogy kortárs e rdélyi Mohács körvonalazódik. A közös EP lista kudarca előrevetíti a parlamenti képviselet elvesztését is. Megítélésem szerint a XXI. században, a globalitás mindent elsöprő világtörténelmi trendjének feltételei közepette, a parlamenti demokráciák korában, amikor az érdekérvényesítés egyetlen eszköze a közjogilag szavatolt törvények meghozatala, nincs más út, mint mindenáron megtartani a parlamenti képviseletet. A jelenlegi állás szerint az erdélyi magyar közösség eldobja magától ezt a lehetőséget! A halvá ny reménysugár, hogy megszülethet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, nem fog eredményt hozni. A mostani tárgyalások is mutatják, milyen törékeny az az egyensúly, amely személyek világosan látásától vagy érdekeitől függ. Az EMEF legfeljebb időleges szerv le het, amely nem cselekvési terveket fogalmaz, hanem olyan rendszer kereteit alapozza, amelyben valós pluralizmus épül, a közérdek ellen vétők számon kérhetők, visszahívhatók, semmilyen rétegérdek nem zárható ki, a közképviseleti szervet valóban a népfelség legitimálja. Még nem késő újragondolni közeljövőnket. Létre kell hozni a rendkívüli Kongresszust előkészítő, minden rétegképviseletet megelevenítő Fórumot. Megítélésem szerint nincs szükség új Programra, az aradi VIII. RMDSZ