Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-08
26 Kovács, aki szerint az RMDSZ számára az egyetlen lehetőség keményen belehúzni, és elérni az 5 százalékos küszöböt – véli a politikus. A szenátor nem bízik a felek által kinyilvánított megnemtámadási szándékban. Úgy véli, ez lehetetlen, mivel azonos szavazóbázist kell meggyőzniük. Az lesz majd, hogy Marika néninek az egyik karját az RMDSZes polgármester fogja rángatni, „ha nem szavaz ránk, nem kapja vissza a földet", a másikat meg a református lelkész „ha nem sz avaz Tőkésre, nem jut a mennyekbe" – fogalmazott Eckstein. A szenátor azt javasolja, hogy az RMDSZ és a Tőkés László püspököt támogató magyar civil szervezetek vezetői által egyeztetett dokumentumokat elfogadásuk előtt bocsássák közvitára. Úgy véli, mivel a létrehozandó Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum kizárólag Markó Béla és Tőkés László által paritásos alapon kinevezett személyekből áll majd, ez hiányában lesz a demokráciának. EcksteinKovács egyetért azzal, hogy a magyar közösség számára a romániai és ma gyarországi közpénzekből juttatott összegeket kezeljék átláthatóan és törvényesen. „Nem az RMDSZ kapja ezt a pénzt, hanem egy román alapítvány kezeli az alapokat, a Magyarországról származó pénzt pedig a magyar kormány adja, és beleszólása van abba, hogy h ova mennek az összegek. Nem Tőkés püspök és nem Markó Béla dönti el, hogy miként osszák szét ezeket az összegeket" – nyilatkozta. Beperelné Alan Hillt, a verespataki aranykitermelésben érdekelt Gabriel Resources vállalat elnökét EcksteinKovács Péter szen átor nacionalista propaganda vádjával. Hill korábban úgy nyilatkozott: nem nevezhető véletlen egybeesésnek Magyarország és az RMDSZ tiltakozása a ciántechnológia betiltásáról. Azzal vádolta Ecksteint, hogy a ciántechnológia betiltására vonatkozó kezdeménye zésével, amit mellesleg Gheorghe Funar nagyromániás szenátor is támogatott, olyan magyarországi cégek érdekeit képviseli, amelyek mögött irredenta erők húzódnak. vissza Szabadság A felvidéki magyarság kitelepítése óta 60 év telt el dunatv.hu, • 2007. szeptember 8. 19:01 | A felvidéki magyarság kitelepítése óta 60 év telt el, Szlovákia mégsem tette jóvá a kitelepítéseket, a teljes jog- és vagyonmegfosztást - hangzott el a kitelepítettek és deportáltak 6. országos találkoz óján Komáromban. 200 ezer ember, azaz minden harmadik felvidéki magyar család érintett volt a kitelepítésekben. Őket vagyonuktól és jogaiktól megfosztva, gyakran erőszakkal vittek el otthonaikból. Erről nemcsak nekünk kell megemlékeznünk, várat magára a pillanat, amikor akik elkövették ezeket a gaztetteket, azok is megszólalnak és szembenéznek önmagukkal – hangsúlyozta Molnár Imre történész. A 60. évfordulóra emlékkönyv készült, amelyben a történészek mellett egykori kitelepítettek számolnak be életükrő l. A kötet előszavát Sólyom László köztársasági elnök írta, akinek gondolatait Hajnal Dóra továbbította. "A görcsös hallgatásnak véget kell vetni. A halottakat el kell gyászolni. A tönkrement családokat, a történelmi veszteséget számba kell venni, s rende zni kell a kárvallottak igényeit". A találkozón megjelentek fejet hajtottak a kitelepítés és deportálás emlékművénél. vissza Kampányhaszon K i SZo • 2007.09.08. Egyre nagyobb hangerőre kapcsol a választási kampányhadjárat. A mérvadó politikai erők vezetői sorra járják az ország megyéit. Győzködik a választókat, s miközben magukat a legjobb színben tüntetik fel, ellenlábasaikról csupa rossz és kompromittáló dolgok jutnak eszükbe. Annyira már nem is csodálkozunk mindezen, hisze n az elmúlt években volt szerencsénk hozzászokni a választási kampányok nem éppen fair play szelleméhez.