Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-08
27 Az ország vezetőinek viziteléséből ráadásul még hasznot is húzhatunk. Még a szovjet rendszerből átmentett bevett szokás ugyanis, hogy a városok és a m egye vezetői szélvésztempóban rendbe hozzák azokat az utcákat, melyeket útba ejt az ide érkező miniszterelnök vagy államfő. Viktor Janukovics múlt heti ungvári látogatása előtt két nap alatt aszfaltoztak újra egy olyan utcát, ahol annak előtte tíz évig még csak kátyút sem tömtek. Most pedig, hogy jövő szerdán Viktor Juscsenkót várják, a megyeszékhelyhez közeli Minaj mellékutcáit javítják. Mivelhogy a hivatalos program részeként az államfő megtekinti az ott működő kábelgyártó óriáscéget. Némi iróniával mondo m: kár, hogy a főmuftik nem sietnek vidékünk magyar lakta falvaiba, az ottani utak állapotára is ráférne egy jókora nagyjavítás. Egyébként is érdekesen alakul a mostani kampány. A pártok jelszavai többnyire egybecsengenek. Szinte mindenki bér- és nyugdíje melést ígér, s a gyermekszületési egyszeri segély megduplázása is hasonlóan fontos mindenkinél. A kampányidőszak eddigi legügyesebb húzása kétségkívül a Régiók Pártjáé. A párt vezérkara, a 2004es, számukra szomorúan végződött elnökválasztási vereség után orosz választási szakértőiket most amerikaiakra cserélte. Feltehetőleg az ő ötletük volt az a csel is, amivel a kormányfő egy csapásra kifogta a szelet a vetélytárs Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem vitorlájából. Az ellenzéki tömb a kampányrajtnál a képviselők m entelmi jogának eltörlését hirdette hangosan, mire az elviekben már feloszlatott, de a valóságban ennek ellenére működő koalíciós parlament sietve törvényt alkotott minderről, s egyúttal a honatyák szociális kedvezményeit is megnyirbálta. Kampányízű döntés ükkel egyegy képviselőt évi félmillió hrivnyától, az adófizetők pénzéből befolyó összegtől szabadítottak meg. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire törvényes a határozat, de tény: a nasások azóta mintha elfeledkeztek volna a "mentelmi jog" lobogtatásártól. A narancsos pártszövetség másról is elfeledkezett, éspedig választási szerződést kötni a Kárpátalján hozzájuk csatlakozó KMKSZszel. Azt még értem, hogy a Nasa Ukrajina miért nem szorgalmazta a kulturális szövetséggel szemben vállalt (már ha egyáltalán v állalt valamit) kötelezettségeinek írásba foglalását, azt viszont már kevésbé, hogy magyar partnere ezt miért nem erőltette. Csak egy tippem van: talán azért, mert a legutóbbi ilyen megállapodásukból semmi sem valósult meg. Ennek tudatában különösen felér tékelődik a másik magyar szervezet hivatalos megállapodása a szocialista párttal. Bár túl sok bizodalma a magyar választópolgárnak egyik ukrán párttal szemben sincs, az azért egyértelmű pozitívum, hogy akadt olyan politikai erő, amely vállalta a kisebbsége k, kiemelten a magyarság gondjainak és bajainak megjelenítését. Mostanság sokat hallani arról, veszélyben van a kárpátaljai magyar oktatási rendszer. A problémáról azonban nem elég beszélni, megoldásához kevés a riogatás, s nem feltétlenül hoz eredményt be adványok írogatása sem. Ilyenkor cselekedni kell, s éppen ez a választási szerződés segíthet elhessegetni a sötét fellegeket. vissza Dunda György Mire bizonyíték az aláírás? K i SZo • 2007.09.08. Folyamatos a párbeszéd a megablokk és a választók között, hisz ahogy azt korábban hangsúlyoztuk, ez a kampányunk alapja – mondta Ivan Baloga, a Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem megablokk megyei törzskarának vezetője a szerda délutáni sajtótájékoztatóján. A Druzsba Hotel konferenc iatermében Ivan Balogán kívül ott volt Vaszil Petyovka, Munkács polgármestere és Leszja Vorobec, parlamenti képviselőjelölt, Mikola Vehes, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, az ungvári törzskar vezetője, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Ku lturális Szövetség (KMKSZ) és a megyei tanács alelnöke. Ivan Baloga elmondta: a tervek szerint alakul a kampány, folyamatos párbeszédet folytatnak a kárpátaljai szavazókkal. A találkozókon beszámolnak programjukról, megosztják nézetüket a kárpátaljai