Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-08
16 Winkler Gyula a kormánytagok sorfalával szemben várta az államfőt. Băsescu merev tekintettel lépett a terembe, pillantást sem pazarolt a kormánytagok köszöntésére. A miniszteri eskü letétele után csak annyit mondott: „nincs mit ragozni ezen, sok sikert kívánok a tárca eddigi, elhibázott politikájának a felszámolásához, például a Romtelecom tőzsdei bejegyzéséhez és az ekormányzási program felgyorsításához”. A kötelez ő, beiktatás utáni kézfogást követően Băsescu azonnal távozott, fittyethányva a minimális protokollra, köszönés nélkül hagyta magára a kormány tagjait. A PNL miniszterei mellett az RMDSZ részéről egyedül Borbély László volt jelen a néhány percig tartó, fa gyos hangulatú ceremónián, aki Nagy felfüggesztése óta vezette a tárcát. ► Winkler is bukhat? Az újságíróknak Ludovic Orban azt mondta, bizonyára a zuhogó eső miatt volt rossz kedve Băsescunak. „Lehet, hogy reumás fájdalmai is vannak. Nem érdekel az álla mfő lelkiállapota, annál inkább, hogy hogyan teljesíti alkotmányba foglalt kötelességeit” – magyarázta a PNL alelnöke. A beiktatás után az új távközlési miniszter lapunknak nyilatkozva azt mondta: új kezdetről lehet beszélni, ami a kormányprogram megvaló sításáról szól. „A Nagy Zsolt kollégám által elkezdett terveket szeretném megvalósítani. Az európai uniós támogatások továbbra is prioritást jelentenek a tárca számára” – mondta Winkler, aki nem akarta kommentálni Băsescu viselkedését. Nem válaszolt lapunk nak arra a kérdésére sem, féle attól, hogy a Nagy Zsoltéhoz hasonló támadások érhetik a kabinet vezetőjeként. ► Nagy: Traian Băsescu viselkedése nem meglepő „Remélem, nem kerülhet sor újabb lejáratási hadjáratra, annál is inkább, mert kijelentettem, min dent meg fogok tenni azoknak a felelősségre vonásáért, akik felléptek ellenem” – közölte Nagy Zsolt arra a kérdésünkre válaszolva, mennyire valószínű, hogy utódját is támadni fogják. Az exminiszter szerint Băsescu eskütétel utáni szavai nem meglepőek, hi szen az államfő minden alkalmat kihasznál arra, hogy valamilyen rosszalló megjegyzést tegyen a kormányra. „A célja az, hogy a kormány és az államfői intézmény közötti háborús viszonyt fenntartsa” – összegzett az exminiszter. Az említett Romtelecom tőzsdei bejegyzéséért Nagy Zsolt szerint minden szükséges lépést megtettek, múlt év november 2án a főrészvényes a szerződés egyik pontjára hivatkozva leállította a folyamatot. „A kormány munkájának teljes átállítása elektronikus rendszerekre évekbe telik. Nagyo n fontos projektek valósultak meg az elmúlt két évben” – reagált Nagy a közvetett államfői vádakra. A bűnvádi eljárásról amúgy blogjában rendszeresen beszámoló exminiszter elmondta, világos, hogy nem a megoldás, hanem az ügy altatása az ügyészség célja. „E gy hónappal ezelőtt panaszbeadványt adtam be az eljárás ellen, azóta sem válaszoltak rá. Azt sem tudom, mikor kell legközelebb bemennem az ügyészségre” – mondta. Az RMDSZ többször hangoztatta, Nagy Zsolt felfüggesztése Băsescu bosszúja volt a referendumon képviselt államfőellenes álláspontjuk miatt. A támadások tavasszal kezdődtek, május 4én indult meg a büntetőjogi eljárás árulással vádjával. Bizonyítékok hiányában később nemzetközi szervezett bűnözői csoport támogatásával hozták összefüggésbe. Bár az üg y kivizsgálására létrehozott elnöki bizottság nem állapította meg a gyanú megalapozottságát, Traian Băsescu június negyedikén felfüggesztette tisztségéből a fiatal politikust. vissza Kolozsvári stúdiósmink Új Magyar Szó 20 07. augusztus 8. Szerző: Illyés Judit Aláírták tegnap Bukarestben a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdióépületének felújítására szánt, több mint másfél millió eurós támogatásról szóló kormányhatározatot. A hírt Szentannai Ágota, a Művelődésügyi Minisz térium államtitkárának kabinetigazgatója erősítette meg lapunknak. Az egymillióhatszázezer eurós összeget a színház a történelmi műemlékcsoportba sorolt műemléképületek állagmegóvását és renoválását célzó programon keresztül nyerte el.