Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-30
7 A rendezvény kereté ben a résztvevők megkoszorúzták az emlékművet, az esemény zenés, verses műsorral zárult. Az eseményen jelen volt Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, Szepessy László, a szövetségi elnöki hivatal igazgatója, de részt vett a fehéregyházi Petőfi S ándor Művelődési Egyesület, illetve Kiskőrös és Kiskunfélegyháza önkormányzatának vezetői is. vissza Határ menti pénzosztás - Ősszel hagyhatja jóvá Brüsszel a magyar partnerségben induló programokat Világgazdaság 20070730 Szerző: Kocsi Margit Az Európai Bizottság befogadta a határ menti együttműködést szolgáló magyar – szlovák, magyar – horvát, magyar – szerb operatív programot, s az irányító hatóság Brüsszelben benyújtotta a magyar – román, valamint a Délkeleteurópai transznaci onális együttműködési programot (SEES) is. Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) főosztályvezetője az európai területi együttműködés 2007 – 13as menetéről lapunknak elmondta, ezekben a napokban megkezdik az akciótervek kidolgozását is. A be nyújtott programok bizottsági jóváhagyását őszre várják, a mostani várakozások szerint egyedül a magyar – ukrán – szlovák – román operatív program egyeztetése húzódhat el. Ezeknél a programoknál a költségek elszámolására 2008. január 1jétől nyílik lehetőség, ak kortól várható a pályázatok kiírása is. Magyarországnak az európai területi együttműködés keretében az EU tagjai közül Ausztriával, Romániával, Szlovákiával, Szlovéniával, az uniós kívüli szomszédos államok esetében pedig Horvátországgal és Szerbiával van kétoldalú, határon átívelő programja. Négyoldalú együttműködés valósulhat meg a magyar – ukrán – szlovák – román program égisze alatt. A magyar fél eddigi munkájának elismerése, hogy a 2007 – 13as időszakban az Ausztriával megvalósuló kétoldalú kooperációt leszá mítva hat határ menti együttműködésben, valamint a SEESprogram esetében is Magyarország tölti be az irányító hatóság szerepét – állapította meg az NFÜ illetékese. Az említett hét program keretében öszszesen 623 millió pótlólagos közösségi forrás áll rende lkezésre. A 2004 – 2006os Interreg közösségi kezdeményezés program sikerének tulajdonítható, hogy a 2007 – 2013 közötti időszakra a területi együttműködés a három nagy uniós pénzalap, a regionális fejlesztési, a szociális és a kohéziós önálló, harmadik célkit űzése lett. Az európai területi együttműködés, valamint az uniós szomszédsági politika keretében Magyarország 2007 – 2013 között hét határ menti, két transznacionális (közép, illetve délkeleteurópai) és négy interregionális (Interreg IVC, Urbact, Espon, In teract) operatív programban vesz részt. Az európai határokon átívelő együttműködések fő célja az egész földrészre kiterjedő közös érdekek érvényesítése. A határon átnyúló programok keretében az érintett államok szomszédos megyéi működnek együtt. Alapvető c éljuk a kétoldalú gazdasági és szociális kapcsolatok fejlesztése, a határ menti övezetek felzárkózásának, integrációjának, a helyi közösségek kohéziójának előmozdítása. A programok az infrastruktúra bővítésével kívánják támogatni a meglévő közlekedési és kommunikációs hálózatok fejlesztését, javítani a versenyképességet és ösztönözni a munkahelyteremtést. Ebből következően ezek a programok elsősorban az üzleti együttműködés feltételeinek javítását, a meglévő kutatásifejlesztési potenciál hatékony és koor dinált használatát támogatják. A turizmus a térség számos területén az egyik legfontosabb bevételi forrás, ezért hangsúllyal jelenik meg a programokban az idegenforgalmi látványosságok együttes fejlesztése. Az együttműködő partnerek nagy figyelmet szenteln ek a humánerőforrás fejlesztésének, mert a munkaerő hatékony használata ugyancsak a versenyképesség javításának kulcsfeltétele. Fontos a természeti értékek védelme, a természeti környezet megőrzése, ami valamennyi ország részéről erőfeszítéseket igényel. A környezeti kockázatok elleni hatékony védekezést közösen, egymással harmonizáló szabályozási eszközökkel kívánják megoldani az európai területi együttműködési programok keretében. vissza Vízum: itt van már Amerika? - Legal ább két évbe telhet az amerikai vízummentesség elérése – A magyar diplomácia sikere is - Tartani kell a tízszázalékos arányt Népszava 2007. július 30. Az Egyesült Államok szenátusa után pénteken a kongresszus is elfogadta a vízummentesség kiterjesztését is magába foglaló biztonsági törvényt. A jogszabályt azonban még George W. Bush amerikai elnöknek is alá kell írnia. A törvény Magyarország számára akkor ad vízummentességet, ha az elutasított vízumkérelmek 10 százalék alá kerülnek. Odze György, a Külügymi nisztérium szóvivője szerint, mivel a rendelkezés további változtatása nem várható, ezért arra kell törekednünk, hogy tartsuk ezt az arányt.